Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai

Budapest, XI. kerület, Gellért tér 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Gellért tér 1.
A szálloda homlokzatán és a tetőrész két oldalán.

Felállítás1918

Göröntsér Vera
2020.05.25. 18:13
A műlap előzményét 2013-ban készítettem. 2017-es /ottani/ bejegyzésem szerint már ismert, a korábbi forrás kissé elnagyoltan bánt az alkotókkal. A Margó Ede fejszobra kapcsán folytatott levelezés eredményeként kiderült, a homlokzat díszítményei két alkotóhoz köthetők: az oromzati díszeket Margó Ede, a domborműveket Gárdos Aladár készítette.

A szálloda történetéből: szecessziós stílusban épült, díszítése, a szoborcsoportok és további reliefek stílusa, kidolgozása illeszkedik az épület egészéhez. Tervezői a lechneri irányzat követői: Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr, valamint Sterk Izidor.
Akkor igaz volt, jó ideje nézegettem ezeket az alkotásokat, de egyre jobban zavartak a felső, toronyszerűen kiképzett csoportokon a narancssárga pántok, amik nyilván az alkotások darabjainak leesését voltak hivatottak megakadályozni. Keresgélésem, kutakodásom után úgy tűnt, kb. 2010 óta voltak láthatóak utoljára "szabadon" a díszítő csoportok, azóta éktelenkedtek rajtuk a sárga pánt. Tudhattam, hogy statikai szempontok okán tekerték rájuk az abroncsokat, de talán nem voltam egyedül, elborzasztott a nyakuknál körbetekert emberi alakok látványa. (ezeket a képeket most itt lehet látni, szerencsére, mint az elmúlt idők emlékképeit.
A szálloda látszólag zavartalanul üzemelt, a mészkő darabkák nem potyogtak, a lebegett a kérdés: mikor kerülhet sor a restaurálásra?
2016-ban egy este jártam arra. Sötétben, de mégis egyértelműen és nagy örömmel láttam, hogy a szoborcsoportok megszabadultak a pányváktól, a homlokzatot megtisztították és nyilvánvalóan megerősítették. Némi pontosítást ad Géza fotója, ami 2013. augusztusában már pányvák nélkül mutatja a szobrokat. Késett ugyan, de visszamentem, kiegészítendő a fényképeket, a műlap elkészítése viszont váratott magára.
Most pedig sor kerülhet a régi műlap szétbontására, tisztelettel az alkotásokra és alkotójukra.
A két oromzati csoporton meztelen felsőtesttel, de az ókorra utaló öltözékben négy-négy férfialak áll. A leomló leplek vonalai, az átkötések, az alakokat összekapcsoló virágfüzérek mind a szecesszió jegyeit képviselik. A lágy vonalak kontrasztban állnak az itt-ott jelentkező geometrikus vonalvezetéssel, amik a metzneri stílus hatására engednek következtetni.
Források:
https://www.danubiushotels.com/hu/magazin/a-gellert-tortenete
Medvey Lajos: Vezető Budapest szobrai megtekintéséhez, 1939; 85. és 123. oldal
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/1112

Blogbejegyzések a műlapról
Gondolatok Margó Edéről
Kozma János blogja @ 2008.10.03. 14:47
Margó Ede eredeti nevén Morgenstern 1872. május 8-án született Budapesten. Budapesten és Párizsban tanult. A Műcsarnokban először Hannele (1900) című finoman mintázott domborművével aratott sikert, amely előzőleg Párizsban is elismerést szerzett számára. Az 1900-as évi Párizsi világkiállításon a...

Cím alapján hasonló

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404379
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.23. 15:45
2017. szeptember

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404380
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 117.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.23. 15:45
2017. szeptember

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404381
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 77.8mm • ISO80

404383
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 129mm • ISO80

404388
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 77.8mm • ISO80

Göröntsér Vera 20.05.23. 15:46

404382

404385

404387

404386
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 9.5mm • ISO80

404384

404391
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 77.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.23. 15:47
2017. szeptember

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138436
Feltöltve
2013.05.17. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:11

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404389
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 30.6mm • ISO80

404390
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.05.23. 15:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 123.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.23. 15:46
2017. szeptember

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138437
Feltöltve
2013.05.17. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:11

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138434
Feltöltve
2013.05.17. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100

138435

138438
Feltöltve
2013.05.17. 16:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:11

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242127
Feltöltve
2016.06.01. 23:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.01. 23:03

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
242128
Feltöltve
2016.06.01. 23:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.01. 23:03

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
243517
Feltöltve
2016.06.19. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ51/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.06.19. 21:30

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
404577
Fotózva
2015. augusztus
Feltöltve
2018.12.16. 08:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ87/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.12.16. 08:36
2015. augusztus

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230677
Feltöltve
2016.01.30. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:06

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138433
Feltöltve
2013.05.17. 16:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.17. 16:10

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230679
Feltöltve
2016.01.30. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:07

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506105
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.25. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • 30.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.25. 10:52
2018. június

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506106
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.25. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/1300 • 107.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.25. 10:52
2018. június

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
483890
Fotózva
2020. július
Feltöltve
2022.04.10. 19:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/800 • 80.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.04.10. 19:22
2020. július

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506107
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.25. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/1000 • 107.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.25. 10:52
2018. június

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506110
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.25. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.25. 10:52
2018. június

Archív fotók

"Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138480
Feltöltve
2013.05.17. 22:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ40/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.05.17. 22:57
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 31 fotó

Műlap története

23.02.24. 10:59
Megérintettem a "Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" alkotást
22.10.25. 10:52
5 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" műlaphoz
22.04.10. 19:22
3 új fotót töltöttem a "Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" műlaphoz
20.05.25. 18:13
Göröntsér Vera publikálta "Gellért Szálló főhomlokzata oromzati szoborcsoportjai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.