Rákóczifalva, Szabadság tér 11.
További képek a Fotólistában


Felállítás1997. augusztus 20.
Készítés1923. május


Hársch Ferenc
2020.05.22. 11:56
"Az I. világháborús emlékművet 1923-ban készítette egy szolnoki kőfaragó mester. Avatására nem került sor.
Az emlékmű 5 lépcsőn közelíthető meg. A műkő oszlopon egy márványtáblát helyeztek el, melyen két oszlopban a hősi halottak neveit olvashatjuk. Felette bronzból készült dombormű, egy ágyút és egy elesett honvédet ábrázol. Az emlékmű magassága 3,5 m." [1]

A második világháborúban "elesettek névsorát tartalmazó táblát az első világháború hősi halottainak emléket állító posztamens alsó részén helyezték el, s 1990. május 13-án ünnepélyes keretek között fel is avatták" [2]

1997-ben az első világháborús emlékmű mintájára készítettek egy második világháborús emlékművet és egy közös talapzaton helyezték el azokat.
2016-ba az emlékműveket fölújították és levéltári kutatások során kiderített további áldozatok neveivel egészítették ki miindkettőt.
A fölújítás során, szerintem a dombormű rögzítését kultúráltabban is megoldhatták volna.
Sajnos az alkotójáról a szignón kívül semmit sem tudtam meg, bár a másik domborműről még annyit sem.
Források:
[1] https://library.hungaricana.hu/hu/view/JNSM_Ek_14/?pg=393&layout=s&query=r%C3%A1k%C3%B3czifalva%20eml%C3%A9km%C5%B1
[2] http://www.pappimreart.hu/rakoczilap/pdf/egyeb/rakoczifalvatorteneteIII.pdf
http://www.zounuk.hu/toszeg/hu/node/9905
https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/hirek/vilaghaborus_hosi_halottak_emlekmuvenek_ujraavato_unnepsege_rakoczifalvan
Orbán Róbert
2020.09.07. 16:36
Az I. világháborús emlékmű talapzatán lévő "Bán" szignó Bán Pál szolnoki szobrásszal azonosítható. [3]
Források:
[3] Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára, Budapest, 1924, 1399. p. - https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_27_024/?query=Szolnok&pg=1406&layout=s



Cím alapján hasonló

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403984
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ640/100 • 1/90 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403986
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ360/100 • 1/200 • 7.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403987
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ480/100 • 1/105 • 20.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403988
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ480/100 • 1/140 • 20.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403990
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ550/100 • 1/180 • 37.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403991
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ550/100 • 1/110 • 37.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403994
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ530/100 • 1/90 • 33mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403992
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ560/100 • 1/170 • 48.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403993
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ560/100 • 1/200 • 48.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403995
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ400/100 • 1/100 • 10.4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403996
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ530/100 • 1/105 • 33mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403985
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.19. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ900/100 • 1/60 • 14.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:25
2019. október

Archív fotók

"Hősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Rákóczifalva
Feltöltő
Azonosító
403997
Forrás
https://mandadb.hu/tetel/670492/1_es_2_vilaghaborus_emlekmu
Feltöltve
2020.05.19. 17:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 20.05.19. 17:34
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.09.07. 16:36
A "Hősök emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.05.22. 11:56
Hársch Ferenc publikálta "Hősök emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.