Budapest, VI. kerület, Jókai tér 9.

Angol cím:Nursemaid

Budapest
VI. kerület, Jókai tér 9.
Kolibri Színház emeleti helyiségében.

Felállítás1994

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2020.05.21. 19:07
A Hungária Hotel alkotásai között szerepel két alkotás is, ami Lóránt Zsuzsa keze munkája. Mindkettő azt sugallta számomra, alkotója egyéniség, a megfogalmazás picit bizarr, ha kell, beleérző, figyelemreméltó.
Olvasom: "A megbízásra készített, épületdíszítő és belső terekbe komponált művek mellett leginkább festett fa s terrakotta, valamint porcelán kisplasztikák készülnek műhelyében, amelyek esetlen, tétova, csúfságaik által megszépülő egyedül álló alakokat és figurapárosokat jelenítenek meg..."
Néztem a szócikket, mi hiányzik még a gyűjteményünkből, talán találok hasonló, 'ízes" ajánlást, ami elérhető. Ennyi: Gyermeklány (1994, Budapest, Kolibri Színház). Talán. Történt mindez 2017-ben, miután már a második kört jártam a hotelben. Augusztusra sikerült is időpontot egyeztetni a színházzal. Valljuk be, a kis méretű szobor nem pont a helyén van. Az igazgatónő szobájából hozták ki segítőkész munkatársai. Talán nem perdöntő.
Egy leányzó állt előttem. Való igaz, egyéniség sugárzik arcvonásaiból, amit erősen behatárol a méretes szemüveg. Vagy inkább nyesett haja, öltözete és a kezében tartott esernyő? No és a testtartás, a magabiztos tekintet, ami kis lemondással párosul. Hátulról nézve szinte chaplini.
Nem annyira nézem gyermeknek, legfeljebb magassága alapján. Komolyka is, feszes blézerében inkább szexi.
Hátterét, történetét homály fedi. Lehet, egy akkortájt előadott darabban "alakított" valamilyen szerepet?
Most tehát az igazgatónő őrzi. Nem bizarr, felteszem: beleérző, látványnak kellemes.
Források:
Szolláth György-Wehner Tibor: Lóránt Zsuzsa https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2845 – Artportal

Cím alapján hasonló

"Gyermeklány" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
403982
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.05.19. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • 4.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.19. 15:52
2017. augusztus

"Gyermeklány" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
403976
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.05.19. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/10 • 4.5mm • ISO800

403980
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.05.19. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • 4.5mm • ISO800

403981

403977

403975

403983
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.05.19. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • 4.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.19. 15:56
2017. augusztus

"Gyermeklány" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
403979
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.05.19. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/13 • 4.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.19. 15:52
2017. augusztus

"Gyermeklány" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
403978
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2020.05.19. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/10 • 5.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.19. 15:52
2017. augusztus
Összesen 9 fotó

Műlap története

2 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Gyermeklány" feltöltésünket!
19 órája
Göröntsér Vera publikálta "Gyermeklány" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.