Pinnye, Arany János utca 12.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Virgin Mary

Pinnye
Arany János utca 12.
A Szűz Mária tiszteletére szentelt római katolikus templom előtt.

Felállítás1673

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Bertha János
2020.06.20. 15:49
A Magyar Katolikus Lexikonban olvasható, hogy a falu 1409-ben már létezett. Templomát Szűz Mária tiszteletére szentelték.[1]
A hasábos oszlopon álló Szűz Mária szobor talapzatának felirata szerint 1673-ban készült.
Ezek szerint túlélte a törökök pusztítását, melyről olvasható: „1683. évi török átvonulás után Pinnyén 47 elhagyott ház maradt.” [2]
Oszlopa hasonlít a falu határában található képoszlopéra, amelyet a közelmúltban restauráltak, és amely felirata, míves nyelvezete miatt is figyelemre méltó történeti emlék.
„Pillér csigás fejezettel és pikkelyes dísszel”- írja a Sopron és környéke műemlékei című könyv.[3]
A közel 350 éves szobor ma is jó állapotú nyilvántartott műemlék. [4]
Mária kéztartása alapján gondolhatnánk a Szeplőtlen-fogantatás ábrázolására, de a szokásos földgömböt uraló kígyó (Gonosz) ábrázolás itt nem látható.
Források:
[1] http://lexikon.katolikus.hu/P/Pinnye.html
[2] http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=1877
[3] Sopron és környéke műemlékei (Akadémai kiadó, Budapest 1953.)
[4] https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/4659

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
406803
Feltöltve
2020.06.20. 15:39
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.20. 15:39

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
404313
Feltöltve
2020.05.23. 09:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.23. 09:08

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
406802
Feltöltve
2020.06.20. 15:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.20. 15:38

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
404316
Feltöltve
2020.05.23. 09:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/80 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.23. 09:10

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
404314
Feltöltve
2020.05.23. 09:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.23. 09:08

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
406801
Feltöltve
2020.06.20. 15:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.20. 15:37

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
404312
Feltöltve
2020.05.23. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.23. 09:07

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
404317
Feltöltve
2020.05.23. 09:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/80 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.23. 09:10

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
404319
Feltöltve
2020.05.23. 09:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.23. 09:20

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
406800
Feltöltve
2020.06.20. 15:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.06.20. 15:36

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516323
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.11. 17:57

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516324
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/2500 • 155mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.11. 17:57

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516327
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 35mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.11. 17:57

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516329
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 110mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.11. 17:57

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516331
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO500

516334
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.11. 17:57

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516326
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.11. 17:57

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516325
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/1250 • 135mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.11. 17:57

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516328
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO500

516333
Feltöltve
2023.02.11. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 100mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.11. 17:57

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
516330

516332

539104
Feltöltve
2023.09.23. 16:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX AW100
ƒ42/10 • 1/200 • 11.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

MagyarOrszágJáró 23.09.23. 16:52

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
539105
Feltöltve
2023.09.23. 16:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX AW100
ƒ45/10 • 1/125 • 16.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

MagyarOrszágJáró 23.09.23. 16:52

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
539106
Feltöltve
2023.09.23. 16:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX AW100
ƒ48/10 • 1/160 • 25mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

MagyarOrszágJáró 23.09.23. 16:52

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
539107
Feltöltve
2023.09.23. 16:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX AW100
ƒ48/10 • 1/125 • 25mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

MagyarOrszágJáró 23.09.23. 16:52

Adalék vagy máshol

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

A Szentháromság szobor közelében, a fenyőfák takarásában találjuk a Szűz Mária szobrot.
Település
Pinnye
Feltöltő
Azonosító
404318
Feltöltve
2020.05.23. 09:11
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.23. 09:11
A Szentháromság szobor...Teljes szövegA Szentháromság szobor közelében, a fenyőfák takarásában találjuk a Szűz Mária szobrot.Kevesebb szöveg
Összesen 27 fotó

Műlap története

23.09.23. 16:52
4 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
23.02.11. 17:57
12 új fotót töltöttem a "Szűz Mária" műlaphoz
20.06.20. 15:49
Bertha János publikálta "Szűz Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.