Abony, Szent László utca
További képek a Fotólistában

Abony
Szent László utca
A Szent László utca és Kazinczy utca sarki telken, a drótkerítéshez...Teljes szövegA Szent László utca és Kazinczy utca sarki telken, a drótkerítéshez közel, a Szent László utca felé nézően.Kevesebb szöveg

Avatás2016

Harangozó Márton (fafaragó)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
kalaposlány
2020.05.12. 07:15
Abonyban, egy nagyméretű fakereszten a megfeszített Jézus fa domborműve látható a Szent László utca felé nézően, egy sarki telken, közel a kerítéshez. Az egyedi, faragott domborművet és a keresztet Harangozó Márton tiszavárkonyi fafaragó készítette, majd 2016-ban felállításra és felszentelésre került. A gondos felületképzésű fakereszt oldala is faragással díszített, valamint az első és hátsó főoldalakon befaragott feliratok olvashatóak.

A kereszt hátsó oldalán olvashatóak a kereszt állításával kapcsolatos információk:
„Az 1920-as évektől itt állott kereszt helyére állíttatta Kóka Géza és neje Tóth Mária. Felszentelte Szent László király születésének 970. évfordulóján Molnár Péter plébános 2016-ban. Harangozó Márton fafaragó, Tiszavárkony.”

A kereszt elülső oldalán olvasható a kereszt állítóinak üzenete: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában, ámen! / Mucsi-kereszt”.

A kereszten olvasható korábbi, az 1920-as években állított kereszt fényképét sikerült még megtalálnom (ld. adalék).
Források:
E cikkben olvastam a fafaragó abonyi Jézus-szobráról: https://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kultura-jasz-nagykun-szolnok/kifaragta-kenyeres-lajos-szobrat-is-amit-a-hetvegen-avatnak-fel-711489/ SZOLJON Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál
A fafaragó facebook oldalán, 2019.július 29-i nyílvános bejegyzésben találtam meg a kereszt pontos helyét: https://www.facebook.com/marton.harangozo.9

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403559
Feltöltve
2020.05.12. 07:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.12. 07:00

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403556
Feltöltve
2020.05.12. 06:59

kalaposlány 20.05.12. 06:59

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403560
Feltöltve
2020.05.12. 07:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.12. 07:01

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403561
Feltöltve
2020.05.12. 07:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.12. 07:02

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403557
Feltöltve
2020.05.12. 06:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.12. 06:59

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403562
Feltöltve
2020.05.12. 07:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.12. 07:02

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Mucsi-kereszt elnevezés befaragva.
Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403558
Feltöltve
2020.05.12. 07:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.12. 07:00
Mucsi-kereszt elnevezés befaragva.

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403564
Feltöltve
2020.05.12. 07:11
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.12. 07:11

Adalék vagy máshol

"Mucsi-kereszt" c. alkotás fotói

Mucsi-kereszt az 1920-as évektől 2016-ig.
Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Abony
Feltöltő
Azonosító
403563
Forrás
Google utcakép, Abony, Szent László utcáról.
Évszám
2011
Feltöltve
2020.05.12. 07:06
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.05.12. 07:06
2011
Mucsi-kereszt az 1920-as...Teljes szövegMucsi-kereszt az 1920-as évektől 2016-ig.Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.08.21. 07:42
A "Mucsi-kereszt" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.05.12. 07:15
kalaposlány publikálta "Mucsi-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.