Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei

Budapest, I. kerület, Szent György utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A "Nagyudvarba" vezető kapu Csikós udvar felé néző oldala díszítményei

Budapest
I. kerület, Szent György utca
A Mátyás kútját elhagyva, ha az Oroszlános udvar felé megyünk, az átjárást biztosító kapun.

Felállítás1857

Göröntsér Vera
2020.05.07. 18:32
Ez egy olyan téma, amit már 2014-ben elkezdtem. A Budavári Palota Oroszlános kapuja óriási és összetett. A kezdetekkor a két oldalon elhelyezett allegorikus szobrokat dolgoztam fel (ld. a kapcsolt lapokat). Elkerülhetetlen volt a környezet bemutatása, mint ahogy itt sem kerülhető meg a szobrok említése. Megeshet, lesz átfedés.

A kapu "architektúrájának első tervét" valószínűleg még Ybl módosította. Megtartotta a "hármas diadalívszerű nyitásrendszert", de a a közbenső pillérekre a korábbiak helyett oszloppárokat állított. A szélső mezőkben elhelyezett szoborfülkéken nem, de a bennük elhelyezett alakok tervezett figuráján változtatott és Fadrusz oroszlánjai elhelyezése is véglegesítésre került. [1] A megvalósítás viszont már Hauszmann idején történt.

Az Oroszlános kapu két oldalán, a hármas kapu két szélső íve felett láthatók az említett szobrok. A középső ív felett egy, a vár építéstörténetét rögzítő márvány emléktáblát helyeztek el, amit két angyalfigura vesz közre. Mindezek felett egy ablak van, aminek díszítményei: két oldalon különböző harci eszközök (pajzsok, sisakok) hirdetik a hely szellemét. Legfelül Nagymagyarország koronás középcímere látható. [2] A korona a kompozíció csúcsán igen impozáns. A címer szépen és részletesen kidolgozott, megfelel a leírásnak: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_c%C3%ADmere#C%C3%ADmerv%C3%A1ltozatok_a_kiegyez%C3%A9s_(1867)_ut%C3%A1n

A márványtábla felirata nagy történelmi neveket említ: "A vár építése / kezdődött 1246 évben IV. Béla alatt, folytatódott / Nagy Lajos, Zsignond, Hunyadi Mátyás, / Mária Terézia, nyugati részében pedig / I. Ferenc József / idejében."

A kapu díszítése valamilyen szinten egy tanulmány. Jellemző éppen a 60-as évekre, amikor a műemléki felújítások alkalmával különösen figyeltek arra, hogy az eredetit megkülönböztessék az újtól, a pótlástól. Különösen látszik ez az egyik angyal arcán (kezében könyv: Historia).
Források:
[1] Czagány István: A Budavári Palota (Műszaki Könyvkiadó; Szatmári Gizella: Az Ybl- és Hauszmann-féle palotaszárnyak szobrászati díszítése: http://epa.oszk.hu/02100/02120/00029/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_29_241.pdf
[2] Czagány István: A Budavári Palota és a Szent György téri épületek (Műszaki Könyvkiadó, Bpest., 1966) p.72.

Kapcsolódó
Földművelés
Kapcsolódó
Kereskedelem

Cím alapján hasonló

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403227
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 15:58
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403206
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46

403212
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 128.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403202
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 34.5mm • ISO125

403204
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 38.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403203

403207
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 73.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403205
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 26.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403208
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 113.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403209
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 87.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403338
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.09. 17:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.09. 17:17
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403210
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 69.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403216
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:48

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403213
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 26.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:48
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403218
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 32.5mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:48

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403221
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 95.9mm • ISO320

403219
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 29.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:48

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403220

403214
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 61mm • ISO400

403217
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 51.6mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:48

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403215

403222
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO400

403201
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.05.07. 13:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:46
2019. május

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403223
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:48

"Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
403224
Feltöltve
2020.05.07. 13:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20.7mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.05.07. 13:48
Összesen 25 fotó

Műlap története

23.10.26. 09:37
Megérintettem az "Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" alkotást
21.11.23. 19:26
2 új fotót töltöttem az "Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" műlaphoz
20.05.09. 17:17
1 új fotót töltöttem az "Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" műlaphoz
20.05.07. 18:32
Göröntsér Vera publikálta "Az Oroszlános kapu: északi oldal díszítményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.