Magyarország középcímere


Villánykövesd
Petőfi Sándor utca 50.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2020.05.06. 04:43
Villánykövesd pincesorán az utca felől nézve: a présházak általában egyszintesek. Két kétszintes van csak. Az egyiktől (ma Borkatedrális, korábban Polgár-pince) balra van a címeres ház.

A ház utcai, azaz déli nyerstéglás falán egy homokkő tábla van. Három kampó tartja. A táblára domborművesen egy címert faragtak. Alá feliratot is festettek: VILLÁNYKÖVESD.

Azonban ez a címer nem a községé, hanem Magyarország középcímere. Ennek egyik alkotóeleme a középen lévő kiscímer (hasított pajzs, egyik felén hétszer vágott mező, a másik felén hármashalomra illesztett koronából kiemelkedő kettős kereszt). Ez körül egy szinttel mélyebben, öt mezőre osztva a társországok (Dalmácia, Szlavónia, Fiume, Erdély és Horvátország) címerei. Mindezeket díszesre faragott keret övezi.

A jobb alsó sarokban van egy elmosódott jelzés, talán alkotói szignó. Értelmezni nem tudom.

Maga az épület műemléki védettség alatt áll. A címeres kőtáblát már megviselte az időjárás, a kampók is régiek, több évtizede lehet itt az alkotás.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_c%C3%ADmere
https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/2027



Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Magyarország középcímere" c. alkotás fotói

Település
Villánykövesd
Feltöltő
Azonosító
403032
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.06. 04:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ154/10 • 1/200 • 44.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.06. 04:24
2019. október
Feldolgozás alatt...

"Magyarország középcímere" c. alkotás fotói

Település
Villánykövesd
Feltöltő
Azonosító
403033
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.06. 04:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/320 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.06. 04:24
2019. október
Feldolgozás alatt...

"Magyarország középcímere" c. alkotás fotói

Település
Villánykövesd
Feltöltő
Azonosító
403034
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.06. 04:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.06. 04:34
2019. október
Feldolgozás alatt...

"Magyarország középcímere" c. alkotás fotói

Település
Villánykövesd
Feltöltő
Azonosító
403035
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.06. 04:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.06. 04:34
2019. október
Feldolgozás alatt...

"Magyarország középcímere" c. alkotás fotói

Település
Villánykövesd
Feltöltő
Azonosító
403036
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.06. 04:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ130/10 • 1/250 • 24.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.06. 04:34
2019. október
Feldolgozás alatt...

"Magyarország középcímere" c. alkotás fotói

Település
Villánykövesd
Feltöltő
Azonosító
403037
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.06. 04:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ163/10 • 1/200 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.06. 04:38
2019. október
Feldolgozás alatt...

"Magyarország középcímere" c. alkotás fotói

Település
Villánykövesd
Feltöltő
Azonosító
403038
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.06. 04:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ154/10 • 1/200 • 44.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.06. 04:39
2019. október
Feldolgozás alatt...

"Magyarország középcímere" c. alkotás fotói

Település
Villánykövesd
Feltöltő
Azonosító
403039
Fotózva
2019. október
Feltöltve
2020.05.06. 04:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ154/10 • 1/200 • 44.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.05.06. 04:39
2019. október
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.01.18. 19:09
A "Magyarország középcímere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.05.06. 04:43
Keszthelyi Sándor publikálta "Magyarország középcímere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.