Nepomuki Szent János-szobor

Párkány (Stúrovo), Sobieskeho 18.
További képek a Fotólistában

Állapot: Veszélyben

Párkány (Stúrovo)
Sobieskeho 18.
A Szent Imre és a Szent Mihály utca kereszteződésében. A Szent Imre...Teljes szövegA Szent Imre és a Szent Mihály utca kereszteződésében. A Szent Imre katolikus templom kertjében áll.Kevesebb szöveg

Felállítás1807

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Benkő Gabriella Emese
2020.05.04. 19:41
Esztergom és környéke, kerékpáros túrán jártam Párkányban, ekkor figyeltem fel erre a szoborra.
A párkányi Szent Imre műemlék [1] templom kertjében láthatjuk a most bemutatott szép, de veszélyben lévő késő-barokk alkotást.

Nepomuki Szent János (Nepomuk, Csehország, 1340 és 1350 között – Prága, 1393. március 20.) Csehország védőszentje. A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. A gyónási titok mártírjaként tartják számon. [2]

A templom kertjében a bejárattól jobbra, ívelt kidolgozású magas talapzaton, áll Nepomuki Szent János életnagyságnál kisebb szobra. Korhű díszes csipkés miseruhában, vállán vastag palást mellén rojtos zsinórral összefogva. Lábán saru kezében nagy méretű feszület tart, alatta pálmaág mely a vállán nyugszik. A korpusz aprólékosan kidolgozott. Fejét leszegve tartja, birétumot visel felette, fémből készült glória látható. A talapzaton felirat jelenleg nem olvasható. Állapota néhol kritikus, főleg a talapzat anyaga porlad, néhol látható javítás, de nem átfogó részletes restaurálás, pedig arra volna szükség.
Források:
[1] Információ a templomról: https://muemlekem.hu/hatareset/Szent-Imre-templom-Parkany-957
[2] Nepomuki Szent János életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nepomuki_Szent_J%C3%A1nos
Információ a templomról: http://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/szent-imre-plebaniatemplom/
Régi fotók a szoborról: http://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/nepomuki-szent-janos-szobor-parkanyban/

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Párkány (Stúrovo)
Feltöltő
Azonosító
402892
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 22:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 22:16
2018. szeptember

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Párkány (Stúrovo)
Feltöltő
Azonosító
402893
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 22:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • 5mm • ISO100

402890
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 22:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 22:16
2018. szeptember

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Párkány (Stúrovo)
Feltöltő
Azonosító
402894
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 22:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/800 • 20.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 22:16
2018. szeptember

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Párkány (Stúrovo)
Feltöltő
Azonosító
402895

402891
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 22:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • 20.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 22:16
2018. szeptember

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Párkány (Stúrovo)
Feltöltő
Azonosító
489798
Feltöltve
2022.06.19. 14:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/400 • 28.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.06.19. 14:51

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Párkány (Stúrovo)
Feltöltő
Azonosító
489799
Feltöltve
2022.06.19. 14:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ56/10 • 1/320 • 48mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 22.06.19. 14:54

Adalék vagy máshol

"Nepomuki Szent János-szobor" c. alkotás fotói

Település
Párkány (Stúrovo)
Feltöltő
Azonosító
402889
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 22:16
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 22:16
2018. szeptember
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.09.15. 09:23
A "Nepomuki Szent János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.06.19. 14:54
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
22.06.19. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János-szobor" műlaphoz
20.05.04. 19:41
Benkő Gabriella Emese publikálta "Nepomuki Szent János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.