Keresztelő Szent János-templom üvegablakai

Visegrád, Fő utca 40.
További képek a Fotólistában

Visegrád
Fő utca 40.
A templom falában az ablakokban, látaható.

Készítés1936

Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2020.05.05. 14:14
A visegrádi [1] katolikus templom [2] üvegablakait szeretném bemutatni.
Négy ólomüveg ablak látható a templomban, a hajó mindét oldalán kettő-kettő, Zsellér Imre üvegművész készítette őket 1936-ban. Mind a négy ablak jó állapotú, klasszikus szín és forma jellemzi, az ablakok alsó részén kis lapos ovális részen a felajánló hívek nevei, és bibliai idézetek és a készítés évszáma olvasható. Két helyen az alkotói szignó is látható, de nehezen olvasható.

1. Szent Erzsébet, kezében rózsákkal, szerzetesi ruhában, apáca fejkötőben ábrázolja a művész.
"Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, eközben sógorával, Henrikkel találkozott. Arra a kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Amikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában – eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon. Más történetekben Erzsébet az apjával vagy férjével találkozik." [3]

2. Szent Ferenc eteti a madarakat:
"A legenda szerint Szent Ferenc Cannarióban prédikálni kezdett a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok azonnal engedelmeskedtek." , [4]

3. Jézus szíve, Margit térdelve imádkozik:
"Alacoque Szent Margit látomásai nyomán terjedt el Jézus szívének következő ábrázolása: megnyitott, lángoló szív, melyből kereszt nő ki a szeretetből vállalt halál jelképeként." [5]

4. Szent István felajánlja a koronát Máriának:
"Mária királysága. A kifejezés abból a hagyományból ered, mely szerint az örökös nélkül maradt Szent István király a halála előtti napon, vagyis 1038. augusztus 14-én Székesfehérvárott a Szent Koronát és az országot Szűz Máriának ajánlotta föl." [6]

Mind a négy ablak jó állapotú, kívülről síküveggel és ráccsal védett.
Források:
[1] Visegrád: https://www.visegrad.hu/polgarmeseri-koszonto
[2] Katolikus templom: http://www.visegrad-plebania.hu/index.php?p=church
[3] Szent Erzsébet: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet
[4] Szent Ferenc: https://hu.wikipedia.org/wiki/Assisi_Szent_Ferenc
[5] Jézus szíve: https://metropolita.hu/2010/06/a-jezus-szive-tisztelet/
[6] Regnum Marianum: https://hu.wikipedia.org/wiki/Regnum_Marianum

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Keresztelő Szent János-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
402868
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/50 • 13.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 20:37

402866

402867

402865

402872
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 20:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/50 • 16.4mm • ISO250

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 20:40

402871

402870

402873
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/40 • 18mm • ISO400

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 21:01

402876

402877

402875

402874

402880
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 21:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/60 • 18mm • ISO250

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 21:13

402878

402881

402879

402882
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.03. 21:13
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/60 • 18mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.05.03. 21:13
2018. szeptember

Adalék vagy máshol

"Keresztelő Szent János-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Zsellér Imre (üvegművész)
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
402913
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.05.04. 19:45
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.05.04. 19:45
2018. szeptember
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.07.21. 15:32
Megérintettem a "Keresztelő Szent János-templom üvegablakai" alkotást
20.05.06. 18:33
A "Keresztelő Szent János-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.05.05. 14:14
Benkő Gabriella Emese publikálta "Keresztelő Szent János-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.