Tolópajzs
Állapot: Lebontott
Alternatív, helyi címek:Tolólap
Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
A Hotel Duna InterContinental (ma Marriott), Finta József tervei szerint 1969-ben épült. A szálloda a háború utáni budapesti szállodaépítési program második, és sokáig a legnagyobb megvalósult létesítménye. [1] 2024.04.26. 11:37
A szállodát számos műalkotással díszítették, de ezeknek a nagy része később már nem felelt meg az új stílusnak, ezért lebontásra kerültek, vagy eltakarták. Szerencsére ismét találtam olyan képeket, amin egy már lebontott alkotás látható. A kongresszusi terem előcsarnokának ajtajaira modern tolópajzsokat készültek, amit Engelsz József és Bokor Kornélia (Nelli) házaspár készítette. A 20x29 centiméteres modern sárgaréz kompozíció kör motívumokkal volt díszítve, vörös tűzzománc betéttel. [2]
Az alkotásokat lebontották, további sorsukról egyelőre nem találtam adatot.
Érdekes, hogy ez az első ilyen típusú alkotás a Köztérképen, pedig egy szép épületdísz, és számos ötvös, vagy szobrász készített ilyen tolópajzsokat. Sajnos a többsége elpusztult, az ajtó modernizálás miatt. (Jöttek a randa műanyag ajtók)
"Megnyílt a Hotel Duna Inter-Continental
1969 szilveszterét emlékezetes dátumként jegyzik majd fel a magyar idegenforgalom és vendéglátás történetében. E napon avatták fel és adták át rendeltetésének — a szakemberek egyöntetű kifejezésével élve — Budapest új építészeti gyöngyszemét: a Hotel Duna Inter-Continentalt....
... A szálloda épületét, helyiségeit művészi dekorációk díszítik. Kiváló művészek alkotásait helyezték el a hallban, a termekben, a lépcsőházakban....
"... A Budavár teremben Kondor Béla három szkrafittóját helyezték el. Az üvegajtókat Nagy (SIC) József és Bokor Nelli munkái díszítik.... " [3]
Források:
[1] A szálloda története: http://hg.hu/cikkek/varos/8256-40-eves-az-interconti
[2] Művészet, 1983 április (24. évfolyam, 4. szám) 44. o.
[3] Magnyílt a szálló: Magyar Nemzet, 1970. január 1. (26. évfolyam, 1. szám) 3. o.
[2] Művészet, 1983 április (24. évfolyam, 4. szám) 44. o.
[3] Magnyílt a szálló: Magyar Nemzet, 1970. január 1. (26. évfolyam, 1. szám) 3. o.
További linkek
Hotel Duna InterContinental története: https://www.youtube.com/watch?v=U7jVLZSMdTM&t=23sAzonosító
40634
Látogatás
Frissítve
2024.04.29. 18:45
Publikálva
2024.04.26. 11:37
Tagi gyűjteményben
A volt Hotel Duna Intercontinental alkotásai![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a40634-6628fee170209-467adbd0d376d4b96eb4490f_4.jpg)
"Tolópajzs" c. alkotás fotói
Edzett üvegajtó a kongresszusi terem előcsarnokában. (A tolólapok Bokor Nelli iparművész munkái)
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558988
Forrás
Magyar Építőművészet, 1970 (19. évfolyam, 6. szám) 30. o.
Feltöltve
2024.04.24. 14:45
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 24.04.24. 14:45
Archív felvétel
Edzett üvegajtó a kongresszusi terem előcsarnokában. (A tolólapok Bokor Nelli iparművész munkái)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a40634-6628fd7f42088-26f59f01b136ebe63d0754a1_4.jpg)
"Tolópajzs" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558966
Forrás
Magyar Építőművészet, 1970 (19. évfolyam, 6. szám) 28. o.
Feltöltve
2024.04.24. 14:39
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 24.04.24. 14:39
Archív felvétel
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a40634-662fcdbf26575-1599ef43373709831ffc53cb_4.jpg)
"Tolópajzs" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
559548
Forrás
Főfotó archívum https://gallery.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJUSVBVUz0oRm90XHUwMGYzKSJ9
Évszám
1971
Feltöltve
2024.04.29. 18:41
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 24.04.29. 18:41
1971, Archív felvétel
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a40634-662fcddb4d681-e0542289d2c9d5362ff51c44_4.jpg)
"Tolópajzs" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
559549
Forrás
Főfotó archívum https://gallery.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJUSVBVUz0oRm90XHUwMGYzKSJ9
Évszám
1971
Feltöltve
2024.04.29. 18:42
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 24.04.29. 18:42
1971, Archív felvétel
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a40634-6628f970a2b32-253185d64cb33b82c66a9c22_4.jpg)
"Tolópajzs" c. alkotás fotói
"16. Engelsz József-Bokor Nelli: Tolópajzs,
sárgaréz, tűzzománc, 20x29 cm,
Intercontinental, 1969"
sárgaréz, tűzzománc, 20x29 cm,
Intercontinental, 1969"
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558940
Forrás
Művészet, 1983 április (24. évfolyam, 4. szám) 44. o.
Feltöltve
2024.04.24. 14:22
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Ády 24.04.24. 14:22
Archív felvétel
"16. Engelsz József-Bokor Nelli: Tolópajzs,
sárgaréz, tűzzománc, 20x29 cm,
Intercontinental, 1969"
sárgaréz, tűzzománc, 20x29 cm,
Intercontinental, 1969"
Összesen 5 fotó
Műlap története
1 új fotót töltöttem a "Tolópajzs" műlaphoz
1 új fotót töltöttem a "Tolópajzs" műlaphoz
Ády publikálta "Tolópajzs" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.