Szentendre, Dumtsa Jenő utca 10.

Állapot: Lebontott

Szentendre
Dumtsa Jenő utca 10.
A Barcsay Múzeum udvarán állt.

Elbontás2018. szeptember 2.
Avatás2018. június 9.

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2020.04.23. 00:04
2018 nyarán, amikor kimentem Szentendrére fotózni, nagyon is tudtam, hogy az azévi Art Capital művei ott állnak Szentendre közterein, illetve múzeumainak udvarain. A Stabil című művet a Barcsay Múzeum udvarára belépve fedeztem fel, és első látásra annyira megtetszett, hogy szépen körbe is fotóztam. Az alkotó a Kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem, 1992-ben született hallgatója.
Így vall alkotásáról az alkotó:
„A nyelvhez, amit használok, a természetből merítek inspirációt. A természettől kölcsönzött elemeket, ötleteket átalakítom a saját alkotói víziómnak megfelelően. Az itt látható alkotásokban gyakran megjelenik az eleganciát és a pontosságot sugárzó függőleges elrendezés. A természethez való kötődésem szülőhelyem hegyeihez vezethető vissza. Az erdő mélyén mindig is nyugalmat és ihletet találtam. Az itt kiállított művészi kísérletekkel az erdőben, a fák társaságában átélt érzéseket próbálom meg formába önteni. A növényi elemekkel, illetve a növényi és az ásványi anyagok, az amorf és az élő, az anyag és az energia közötti asszociációkkal való kísérletezés új utakat nyit meg a fa mint matéria megközelítéséhez, újszerű és szabad kifejezési formákat teremtve. Számomra az erdő megszentelt hely. Egy hely, amelyet fel akarok idézni, amikor a műveket egy zárt térben helyezem el. Az alkotásokhoz ágakat, vesszőket és különféle faanyagokat – mogyorót, gyertyánt és diót – használok fel, vertikális kompozíciókba rendezve azokat, méret és forma hasonlóságai alapján.”
Források:
http://2018.artcapital.hu/stabil/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Stabil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
402240
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.04.22. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.22. 23:50
2018. június

"Stabil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
402242
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.04.22. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.22. 23:50
2018. június

"Stabil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
402243
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.04.22. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.22. 23:50
2018. június

"Stabil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
402244

402245
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.04.22. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

402246
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.04.22. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.22. 23:50
2018. június

"Stabil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
402248
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.04.22. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.22. 23:50
2018. június

"Stabil" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
402249

402241
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.04.22. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/100 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.04.22. 23:50
2018. június
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.04.23. 00:04
TundeK62 publikálta "Stabil" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.