Nagykörű, Templom tér 1.
További képek a Fotólistában

Nagykörű
Templom tér 1.
A templom körüli parkban.

Avatás2014. december 7.

Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
kalaposlány
2020.04.17. 07:08
A nagykörűi stációképek készítőjét, a hosszú keresés ellenére sem találtam meg sokáig. Végül meglepetésemre, 2020. április 27-én mégis sikerült. A vele folytatott levelezésből [7] több új, és az előzőleg megismerhetőekhez képest más információhoz jutottam, melyek alapján a korábbi leírásomat kiegészítettem és módosítottam a következők szerint.

A nagykörűi templomkertben 14 stáció áll. Az épített fülkékben egy-egy fakeretbe foglalt, festett keresztút-stációkép látható. A stációképek barnára festett fakeretben, üveg előlappal kerültek behelyezésre, ami a fényképezésüket megnehezítette a tükröződések miatt. Ennek ellenére sikerült lefényképeznem a stációjelenetek egyéni látásmódú, szép színvilágú megjelenítését. Az épített fülkék elhelyezése érdekes. A templomból kilépve, jobbra fordulva, körülöleli a templomot néhány fülke, majd egy nagyobb ívet leíró sétányon, a bibliai sétányon, sorakoznak egymás után, megérkezve a végén állított fakeresztes Golgotához.

Nagykörű római katolikus templomáról szóló 2012-ben készült ismertetőben említik, hogy vaslemezre festett stációképeket találunk a templomkertben [1], mely állapot 2014. évben megváltozott. Akkor kerültek a fülkékbe az új stációképek, melyek üvegre, ikontechnikával, akrilfestékkel festettek. Ezt a stációképek készítőjétől tudtam meg.[7] A stációk építményeinek felújítása támogatásból történt meg 2014-ben, kapcsolódva a templom pályázati forrásokból megvalósult felújításához. Ezt a minden egyes kis építmény mellett elhelyezett kis bekeretezett táblácskán levő felirat bizonyítja, melyeken a felújítást támogatók neve, és többségében a 2014-es évszám is szerepel. A felújított templom 2014. december 7-i ünnepélyes felszentelésével egyidejűleg történt meg a felújított stációk felszentelése is [2], benne az új stációképekkel.

Az alkotó, Szilágyi Erzsébet Judit (1967.11.12. Kolozsvár), rajztanár, gyógypedagógus, óvónő, tanítónő. Nagykörűben élt évekig, ott tanított, s 10 évig művészeti iskolát vezetett. Társszerzőként részt vett a település helytörténeti tankönyvének elkészítésében. A településen rendezett nemzetközi nyári alkotótáborokban ismerkedett meg az ikonfestéssel. Jelenleg gyógypedagógusként dolgozik. Szabadidejében akvarell életképeket, grafikákat készít, melyek legtöbbjét elajándékozza. Szignója a stációképek készítésekor, egymásra irt LJ betűk voltak, korábban használt Lőrinczné Szilágyi Erzsébet Judit neve alapján. Jelenleg RJ szignót használja. Ezen információkat az alkotóval folytatott levelezésből tudtam meg.[7]

2014-ben történt a felújítás során az építményekben elhelyezett festményeken a következő feliratok szerepelnek (A római számokat én írtam a megnevezés elé):

I. Jézust halálra ítélik
II. Jézus vállára veszi a keresztet
III. Jézus először esik el a kereszttel
IV. Jézus anyjával találkozik a keresztnél
V. Cirenei Simon segíti Jézusnak
VI. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
VIII. Jézus beszél a síró asszonyokhoz
IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel
X. Jézust megfosztják ruháitól
XI. Jézus keresztre feszítik
XII. Jézus meghal a kereszten
XIII. Jézust a keresztről leveszik
XIV. Jézust eltemetik

Eredetileg mikor épültek a stációk? Én az 1800-as évek második felére tenném, a következők miatt. Nem találtam pontos információt, de a templom építéséhez kapcsolódhat, esetleg néhány évvel követve azt. A templom építését pedig 1784-ben fejezték be, a torony pedig még ezután, 1825-ben készült el [1]. Figyelembe véve, hogy 1899-ben már az Erzsébet királyné-emlékfásítási programban nevesítették a stációt, és más helységekben levő hasonló stációk építési évét, valószínűleg az 1800-as évek második felében épülhettek.

A stációk készítésének idejére néhány régi képet találtam, melyeken látható, hogy mikor voltak már láthatóak a templom mellett. Egyik régi képen látható 1970-ben a stációfülke [5], mely kép biztos, hogy 1944-1994 között készülhetett, a szövegben olvasható templomtorony-történet szerint [1]. Egy másik képeslap 1944 előtti lehet, mert a templom tornya még régi, de mellette látszik a stáció [4]. Az Erzsébet-királyné emlékfásítási program beszámolója szerint, 1899-ben már volt stáció a templom mellett. [6].

A stációképek elhelyezési munkájáról, s az építmények felújításáról [3] , valamint azok felújítás előtti állapotáról [2], lehet fényképeket látni a forrásokban, melyek a 2014-ben folyt felújítási munkálatokról szóló beszámolókban.
Források:
[1] http://www.zounuk.hu/toszeg/hu/node/10122 A tószegi községi könyvtár ismertetője a nagykörűi római katolikus templomról.
[2] http://www.ktzve.hu/megvalosult_projektek/2014/2014.12.17._beszamolo_nagykoru_templomfelujitas.pdf A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület beszámolója a nagykörűi templom felújításáról, 2014.12.17.
[3] http://ktzve.hu/megvalosult_projektek/2014/2014.11.05._beszamolo_plebania.pdf A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület beszámolója a plébánia felújításáról, 2014.11.05.
[4] https://www.darabanth.com/hu/gyorsarveres/175/kategoriak~Kepeslapok/Magyarorszag~400237/Nagykoru-Romai-katolikus-templom-es-plebania-ragasztonyom-gluemark~II607233/
képeslap 1944 előtt, mert a torony még a régi
[5] https://mandadb.hu/tetel/496358/Nagykoru képeslap a templomról 1970, Nagykörű
[6] https://library.hungaricana.hu/hu/view/JNSM_Ek_08/?query=templom%2C%20nagyk%C3%B6r%C5%B1&pg=359&layout=s 358. oldal, stáció említése az 1899. évi Erzsébet királyné emlékfásításnál
[7] levélváltás az alkotóval

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Stációképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401824
Feltöltve
2020.04.16. 16:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 16:04

"Stációképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401822

Jézust halálra ítélik (I.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401814
Feltöltve
2020.04.16. 15:56

kalaposlány 20.04.16. 15:56
Jézust halálra ítélik (I.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézus vállára veszi a keresztet (II.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401813

Jézus először esik el a kereszttel (III.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401810
Feltöltve
2020.04.16. 15:54

kalaposlány 20.04.16. 15:54
Jézus először esik el a kereszttel (III.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézus anyjával találkozik a keresztnél (IV)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401809
Feltöltve
2020.04.16. 15:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:54
Jézus anyjával találkozik a keresztnél (IV)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Cirenei Simon segíti Jézusnak (V.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401811
Feltöltve
2020.04.16. 15:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:55
Cirenei Simon segíti Jézusnak (V.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát (VI.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401812
Feltöltve
2020.04.16. 15:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:55
Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát (VI.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézus másodszor esik el a kereszttel (VII.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401815
Feltöltve
2020.04.16. 15:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:57
Jézus másodszor esik el a kereszttel (VII.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézus beszél a síró asszonyokhoz (VIII.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401816
Feltöltve
2020.04.16. 15:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:57
Jézus beszél a síró asszonyokhoz (VIII.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézus harmadszor esik el a kereszttel (IX.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401808
Feltöltve
2020.04.16. 15:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:54
Jézus harmadszor esik el a kereszttel (IX.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézust megfosztják ruháitól (X.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401817
Feltöltve
2020.04.16. 15:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:58
Jézust megfosztják ruháitól (X.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézus keresztre feszítik (XI.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401821
Feltöltve
2020.04.16. 16:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 16:03
Jézus keresztre feszítik (XI.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézus meghal a kereszten (XII.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401818
Feltöltve
2020.04.16. 15:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:58
Jézus meghal a kereszten (XII.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézust leveszik a keresztről . (XIII.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401807
Feltöltve
2020.04.16. 15:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 15:53
Jézust leveszik a keresztről . (XIII.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Jézust eltemetik (XIV.)
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401820
Feltöltve
2020.04.16. 16:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 16:00
Jézust eltemetik (XIV.)

"Stációképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401883
Feltöltve
2020.04.17. 06:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.17. 06:21

"Stációképek" c. alkotás fotói

LJ szignó a jobb alsó részen.
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
402615
Feltöltve
2020.04.28. 08:52
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.28. 08:52
LJ szignó a jobb alsó részen.

"Stációképek" c. alkotás fotói

A bibliai sétány végén a fakeresztes Golgota.
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401823
Feltöltve
2020.04.16. 16:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 16:04
A bibliai sétány végén a fakeresztes Golgota.

"Stációképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401826
Feltöltve
2020.04.16. 16:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 16:06

"Stációképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401825
Feltöltve
2020.04.16. 16:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 16:05

"Stációképek" c. alkotás fotói

Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401827
Feltöltve
2020.04.16. 16:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 16:06

Adalék vagy máshol

"Stációképek" c. alkotás fotói

A stáció-festmény beerősítése a felújított építménybe.
Alkotó
Szilágyi Erzsébet Judit (festőművész)
Település
Nagykörű
Feltöltő
Azonosító
401828
Forrás
http://ktzve.hu/megvalosult_projektek/2014/2014.11.05._beszamolo_plebania.pdf A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület beszámolója a plébánia felújításáról, 2014.11.05.
Évszám
2014
Feltöltve
2020.04.16. 16:19
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.16. 16:19
2014
A stáció-festmény...Teljes szövegA stáció-festmény beerősítése a felújított építménybe.Kevesebb szöveg
Összesen 23 fotó

Műlap története

20.04.28. 08:52
1 új fotót töltöttem a "Stációképek" műlaphoz
20.04.17. 07:08
kalaposlány publikálta "Stációképek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.