Gyula, Várkert utca

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Pávák

Gyula
Várkert utca
SZOT MEDOSz Gyógyüdülő Hallja a falon a bal odalon.

Avatás1970. július 7.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2020.04.15. 06:01
Gyula fürdőváros, a múlt század hetvenes éveiben sokan utaztak ide a finom gyógyvíz jótékony hatásai miatt. Ekkor épült a SZOT MEDOSz Gyógyüdülő [1] melyben több száz vendég pihenhetett egyszerre. Az egykoron nagyon népszerű szállóba szakszervezeti beutalóval érkező vendégek, első pillantásra ezt az alkotást látták meg a falon, mikor beléptek az aulába. Személyesen is láttam az intarziát 1981 nyarán egy esküvő alkalmával.

Óvári László festőművész faintarziája, egy teljes falat beborított. Kellemes földszíneivel, mozgalmas képi világával magára vonzotta a figyelmet. Közepén egy fiatal pár, derék tájon átölelik egymást, a nő hosszú haja vállára omlik, karjait keresztbe rakja maga előtt. Az arcuk felemás mozaikszerű színes fából lett kirakva. A forrásban olvasható, hogy a művész többféle színű, vastagságú, tónusú fát használt az alkotáshoz. A bal oldalon alul egy tollait széttáró páva áll, felette több kiesebb páva is látható, fenn és középen a hold és a nap szimbolikája tűnik fel. Alul mintha a víz hullámzana, felette nagyméretű virágok, szirmok láthatók. A sarokban egy fehér madár repül ki a képből. Az alkotás szögletes és gömbölyded formák variációja. Az egész alkotás egy, fából készült keretbe volt foglalva és így rögzült a falon.

Sajnos ez a mű is az enyészet martalékává vált, 2006-ban lebontották, (több más itt is látható mozaikkal együtt) amikor a szállodát privatizálták és teljesen átépítették. Jelenleg Erkel Hotel néven üzemel. Azóta semmit nem lehet tudni róla valószínű, hogy megsemmisült. Érdeklődtem a helyi múzeum munkatársainál, sikertelenül, nincs a leltárban.
Sajnos igazán jó minőségű fotó sem maradt fel az alkotásról, csak a régi képeslapokon tűnik fel. [4]

"A Kiss István tervezte SZOT Gyógyüdülő aulájának oldalfalát díszíti Gyulán Óvári László faintarziája. Az átírt természeti formákkal érvelő monumentális méretű alkotás 1970-ben készült, s vállalása nem kevesebb, mint az, hogy az ünnepi látványként ható vörös téglavár közelében festői fokozással rendezze a gyógyszálló belső terét." [2]

" A formarend változatosságát és a tónusárnyalatokat a festő a habos kőris, juharfa, diógyökér lilától mélybarnáig terjedő színvonulatával biztosítja, a szó legigazibb értelmében itt fával fest." [2]

Óvári László emlékezete: [3]
Források:
[1] https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1970_07/?pg=64&layout=s
[2] Művészet, 1972 (13. évfolyam, 1-12. szám)1972 / 2. szám 22. oldal
(https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Muveszet1960_1972/?pg=83&layout=s ) fizetős forrás
[3] https://library.hungaricana.hu/en/view/KeletMagyarorszag_1988_06/?pg=92&layout=s
[4] https://mandadb.hu/mandadb/webimage/3/3/4/1/5/4/pre_wimage/VF_33_921_L.jpg
https://www.europeana.eu/hu/item/09408/jetspeed_portal_browser_psml_docID_24825_secID_46014
https://api.europeana.eu/api/v2/thumbnail-by-url.json?uri=https%3A%2F%2Fmandadb.hu%2Fmandadb%2Fwebimage%2F4%2F6%2F5%2F6%2F9%2F4%2Fwimage%2FVF_2013_358_5L.jpg&type=IMAGE



Cím alapján hasonló

"Faintarzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
401737
Forrás
https://www.europeana.eu/hu/item/09408/jetspeed_portal_browser_psml_docID_24825_secID_46014
Feltöltve
2020.04.14. 14:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.04.14. 14:36
Archív felvétel

"Faintarzia" c. alkotás fotói

SZOT MEDOSz Gyógyüdülő Hallja.
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
401757
Forrás
https://api.europeana.eu/api/v2/thumbnail-by-url.json?uri=https%3A%2F%2Fmandadb.hu%2Fmandadb%2Fwebimage%2F4%2F6%2F5%2F6%2F9%2F4%2Fwimage%2FVF_2013_358_5L.jpg&type=IMAGE
Feltöltve
2020.04.15. 11:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.04.15. 11:28
Archív felvétel
SZOT MEDOSz Gyógyüdülő Hallja.

"Faintarzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
401756
Forrás
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/557949/default/doc_url/VF_2013_281_1.jpg
Feltöltve
2020.04.15. 11:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.04.15. 11:26
Archív felvétel

"Faintarzia" c. alkotás fotói

SZOT MEDOSz Gyógyüdülő Hallja.
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
401755
Forrás
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/557949/default/doc_url/VF_2013_281_1.jpg
Feltöltve
2020.04.15. 11:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.15. 11:12
Archív felvétel
SZOT MEDOSz Gyógyüdülő Hallja.

"Faintarzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
516002
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 22:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 22:44
Archív felvétel

"Faintarzia" c. alkotás fotói

Részlet.
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
402063
Forrás
Murália Hungarica (1978. Helikon) 34. kép.
Feltöltve
2020.04.19. 21:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.19. 21:34
Archív felvétel
Részlet.

"Faintarzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
516001
Forrás
Muralia Hungarica 1978.
Feltöltve
2023.02.08. 22:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.02.08. 22:43
Archív felvétel

"Faintarzia" c. alkotás fotói

Részlet az intarziából.
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
401738
Forrás
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Muveszet1960_1972/?pg=83&layout=s
Évszám
1970
Feltöltve
2020.04.14. 14:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.04.14. 14:38
1970, Archív felvétel
Részlet az intarziából.
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.02.08. 22:44
1 új fotót töltöttem a "Faintarzia" műlaphoz
23.02.08. 22:43
1 új fotót töltöttem a "Faintarzia" műlaphoz
20.04.19. 21:34
1 új fotót töltöttem a "Faintarzia" műlaphoz
20.04.15. 11:28
1 új fotót töltöttem a "Faintarzia" műlaphoz
20.04.15. 11:26
1 új fotót töltöttem a "Faintarzia" műlaphoz
20.04.15. 11:12
1 új fotót töltöttem a "Faintarzia" műlaphoz
20.04.15. 06:01
Benkő Gabriella Emese publikálta "Faintarzia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.