Budapest, XIV. kerület, Korong utca 32.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Férfi és nő kosárral

Budapest
XIV. kerület, Korong utca 32.
A házhoz vezető lépcsősorral szemben, kis falfülkében.

Felállítás1903

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2020.03.30. 18:35
A cím, a téma a Zuglói füzetek kiadványából [1] származik. Minimális, de pontatlan információt nyújt: "Emberpár, Elhelyezve a bejárati kapunál [sic˘]. A bronzból [sic!] készült domborművön férfi és nőalak, vállukon kosárral." Kiindulási pontnak mégis jó. Tehát, a felkeresendő cím, nem több.
Búza Péter könyvét forgatva az utcanév keletkezésének története kapcsolódik. A név a Közmunkák Tanácsa 1910-es döntésének felel meg. Korábban ez az utca és a környéken több is névtelen volt, de a "magas testület" gondoskodása révén nevet kapott – méghozzá a híres ötvös után. De tévedésből ugyanezt a nevet osztották a mai Laky Adolf utcának is, így az utóbbira vonatkozó határozatot egy hónapon belül vissza kellett vonni. Később (1932) újabb kavarodás adódott, átmenetileg a Kerékgyártó utca nevet viselte, de végül rendeződött. [2]
Az épületről jóval többet lehet megtudni az Adattár összegzéséből. Így kiderül, az építés éve 1903, de 1928-ban átalakításon esett át, ami az ablakok cseréjét jelentette. Innen: "A bejárattal szembeni falfülkében két alakos szoborplasztika látható, amely egy férfi- s egy női figurát ábrázol, vállukon kosárral." [3] A "műemlékes oldalról": "Bejárat pavilonos kiképzése egy domborművet véd (egy nő és egy férfi)." [4] Ezek a fellelhető adatok. Ill. ebből már látható, bizonyos adatok erősen hiányoznak. Így az építtető, az építész és persze, a szobor alkotója (álom!). A dombormű készítésének dátuma egyértelműnek látszik a stílus alapján, ami a századfordulóhoz közeli építés évszámát adja.
A "férfi és női figura" alakja a szecesszió jegyeit viseli. Ezt támasztja alá az is, hogy az épület a hozzá tartozó díszítményekkel megtalálható a Szecessziós Magazin mellékletében. [5] A férfi ágyékkötős megformálása erősen emlékeztet Metzger ismert figuráira, a nőalak "öltözéke", ami nem más, mint egy lecsúszott, könnyű lepel ugyancsak természetközeli. Középen a közösen viselt "teher" tipikus, a kosárban óriási halomban rózsákat látunk.

Utóirat. a villa ikerépület, a jobb oldali saroknál (34. sz. ház), az erkély alatt egy fiú szobra látható, kezében különböző eszközökkel. Sajnos, a kertnek erre a részére nem sikerült bejutni, így csak a sziluettjét tudtam megörökíteni (adalék).
Források:
[1] Lett Miklós (szerk.) Zuglói füzetek: Zugló szobrai és emléktáblái (Bpest., 1996.)
[2] Búza Péter: Herminamező: Fejezetek egy városrész történetéből. Budapest: Herminamező Polgári Köre. 1992. p. 159.
[3] Búza Péter: Herminamező: Fejezetek egy városrész történetéből. ld. fenn. 1992. Adattár, p. 50.
[4] http://muemlekem.hu/muemlek/show/-8399
[5] http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=14&cim=korong-u-30-32&cimtxt=%20CIM

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400911
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400905
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:14
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400907
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 9.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400899
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.7mm • ISO80

400904
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/80 • 14mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:14
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400898

400900
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:14
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400901
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • 17mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:14
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400909
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400918
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 12:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 12:38
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400903
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/80 • 14mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:14
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400902
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/80 • 14mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:14
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400908
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400897
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:14
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400906
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400910
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400913
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/80 • 14mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400912
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400915

Adalék vagy máshol

"Emberpár" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
400916
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.03.29. 10:16
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.03.29. 10:16
2019. július
Összesen 21 fotó

Műlap története

20.03.30. 18:35
Göröntsér Vera publikálta "Emberpár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.