Vezseny, Petőfi utca

Vezseny
Petőfi utca
A vezsenyi Fő utcáról a Petőfi utcába bekanyarodva, a szemben levő temető bejáratától balra.

Készítés2005

Harangozó Márton (fafaragó)

kalaposlány
2020.03.30. 09:29
Vezsenyben járva a temető felé kanyarodtunk el, s a temető mellett egy "Kegyeleti park 2009" feliratú faragott székely-kaput láttam meg. Belépve a hatalmas füves területre egy kopjafát találtam. Közelebb érve olvashatóak a kopjafa oldalain levő feliratok, illetve gyönyörködni lehet a kopjafa felső részén levő díszítő alakzatban.
A kopjafa bevésett feliratai:
„A falu innen bányászta építőanyagát az 1900-as években.”
„Emlékezés az élők erkölcsi kötelessége.”
„A temetőben nyugvó őseink lelki békéjére kegyeletből legyünk tekintettel.”
„HM, Tiszavárkony”, mely a készítő tiszavárkonyi fafaragó szignója.
„2005” befaragott évszám a szignós-oldalon felül, mely a kopjafa elkészítésének évét jelzi.

A Szolnok Megyei Néplap 2004.06.10-i számában olvashatjuk, hogy a vezsenyi temető melletti területen kegyeleti park létrehozását határozta el a település önkormányzata, a korábban ott működött agyagbánya területének rekultivációjára pályázaton elnyert összegéből. A forrásból feltöltötték az egy hektáros területet, s növényzetet is telepítettek. A területen helyezték el a 2005-ben készített kegyeleti kopjafát, vélhetően 2005-ben. A "Kegyeleti park 2009" feliratú székelykapus bejárattal éppen szemben, egy ’56-os emlékmű is látható, attól jobbra, a nyílt területen található a kegyeleti kopjafa..
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_2004_06/?query=kegyeleti%20park%2C%20vezseny&pg=142&layout=s

kalaposlány műlapja


Cím alapján hasonló

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400701
Feltöltve
2020.03.26. 15:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 15:57

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400702
Feltöltve
2020.03.26. 15:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 15:58

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400711
Feltöltve
2020.03.26. 16:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:09

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400710
Feltöltve
2020.03.26. 16:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:07

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

"2005" faragott feliratot olvashatjuk a kegyeleti oszlopon, mely a készítés időpontját jelzi.
Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400713
Feltöltve
2020.03.26. 16:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:12
"2005" faragott feliratot olvashatjuk a kegyeleti oszlopon, mely a készítés időpontját jelzi.

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400704
Feltöltve
2020.03.26. 16:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:00

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400714
Feltöltve
2020.03.26. 16:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:14

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400703
Feltöltve
2020.03.26. 15:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 15:59

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400708
Feltöltve
2020.03.26. 16:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:03

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400712
Feltöltve
2020.03.26. 16:10
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:10

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400707
Feltöltve
2020.03.26. 16:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:02

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

A "Kegyeleti park 2009" feliratú székelykapun belépve, jobbra, a tábla után létszik a kegyeleti oszlop, a távolban
Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400709
Feltöltve
2020.03.26. 16:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:03
A "Kegyeleti park 2009" feliratú székelykapun belépve, jobbra, a tábla után létszik a kegyeleti oszlop, a távolban

"Kegyeleti oszlop" c. alkotás fotói

"A legszebb megőrzés, ha méltók leszünk e helyhez!, Hangoskodni, kerékpárral, járművel behajtani tilos!" festett feliratokat olvashatjuk a kegyeleti parkben felállított oszlopon levő táblán.
Alkotó
Harangozó Márton (fafaragó)
Település
Vezseny
Feltöltő
Azonosító
400706
Feltöltve
2020.03.26. 16:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.03.26. 16:01
"A legszebb megőrzés, ha méltók leszünk e helyhez!, Hangoskodni, kerékpárral, járművel behajtani...Teljes szöveg"A legszebb megőrzés, ha méltók leszünk e helyhez!, Hangoskodni, kerékpárral, járművel behajtani tilos!" festett feliratokat olvashatjuk a kegyeleti parkben felállított oszlopon levő táblán.Kevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.03.30. 09:29
kalaposlány publikálta "Kegyeleti oszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.