Trianoni emlékmű
Endre király út
Az emlékművet Harangozó Márton tiszavárkonyi fafaragó készítette. A három tölgyfaoszlopból készített emlékmű kőzúzalékkal leszórt kisebb területen, terméskőből épített talapzaton áll. A középső oszlop kopjafa motívumokat tartalmaz, a két szélesebb, szigonyra emlékeztető felső kialakítású oszlop fog közre. Ezeken díszítések és feliratok. A bal oldalin az 1920. június 4. felirat alatt olvasható szöveg: „Azóta is gyászol a magyar nép.” A jobb oldalin a 2015 évszám alatti szöveg: „És még ma is Európára mutat a kéz!” felirat látható. A középső kopjafán a Trianon szó került kialakításra, nagy betűkkel, világos alapból sötét színben. Bár a két szélső elem lábazati részét a koszorú eltakarja részben, de kivehető az emlékmű bevésett sziluettje.
Az emlékmű hátsó felén is faragott díszítések léthatóak, és felirat is olvasható a középső elemen a: ”Tiszavárkonyi önkormányzat megbízásából készítette Harangozó Márton”. Az emlékmű mellett két pad, melyekre kis virágot faragott a fafaragó.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e788d5b638d9-7a5cd7741ae3a305e4b279d0_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e7897e70446a-9ee12e0d975762f4c9a439ed_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e783f0c96635-d43e83945e648d22cc40541f_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e783f2943781-21f83596a6404a1cff592b84_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e78402a25bba-5ea253f4ba5b81407dba6b60_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e783db9ecec3-dae2305c55c29d9c8b627549_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e783e529be9d-f3c7b6670e0e3b23e5ea274e_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e783eabe95ad-2dc548d9bf8ffee793505819_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e78962bd5f6a-225e98983b0f6a435121f189_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e79d89817afe-9dfb50b0a7e942b94317fc93_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e79d8bed318a-856a12136766053cafc87456_4.jpg)
"Trianoni emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3318-a40486-5e783f6c86f9c-78e57dc445e5127f2a249f85_4.jpg)