Akseli Gallen Kallela-emléktábla

Budapest, I. kerület, Lánchíd utca 12.

Állapot: Elpusztult

Budapest
I. kerület, Lánchíd utca 12.
A Volt Fiume szálló épületén áll az alkotás.

Elbontás1945
Avatás1939. augusztus 22.
Felállítás1938


Ády
2020.03.23. 09:09
Az alkotás a Fiume szálló épületén állt. Akseli Gallen Kallela finn festő, építész, iparművész portrédomborművével díszített vörösmészkő emléktábláját Madarassy Walter szobrászművész készítette. Az elhelyezés nem véletlen, a híres festő budapesti tartózkodásai idején, ebben a szállóban lakott.
A Fiume szálló a második világháborúban súlyos megsérült, így az emléktábla is elpusztult.

Az emléktábla "pótlásaként" Madarassy készített egy emlékművet, amit a közelben állítottak fel 1978-ban.

"Akseli Gallen-Kallela emléke. Szombaton délben ünnepélyes külsőségek között leplezték le Akseli Gallen-Kallela emléktábláját a Zita kiráyné-ut 6. számú házán, amelyben a nagy finn festőművész budapesti tartózkodása idején lakott. Az ünnepséget a finn énekkar énekszáma nyitotta meg, majd Némethy Károly tanácsnok lépett a lepellel lebontott emléktábla előtti emelvényre és rövid beszédben ismertette Akseli Gallen-Kallela pályafutását. Ezután engedélyt kért Karafiáth Jenő főpolgármestertől az emléktábla leleplezésére. A székesfőváros közönsége nevében Szendy Károly polgármester átvette az emléktáblát. Onni Talas finn követ lépett ezután az emelvényre és németnyelvű beszédében többek közölt a következőket mondotta: Mint a finn nép képviselője, mély hálával mondok köszönetét a Finnország nagy fiának jutott megtiszteltetésért. A finn követ elhelyezte az emléktáblán a követség koszorúját, majd a finn énekkar kifogástalan magyar kiejtéssel elénekelte a magyar Himnuszt. A szép ünnepség a finn himnusz hangjaival ért véget." [1]

Felirat az emléktáblán:
Akseli Gallén Kallela
A finn testvérnép
nagy nemzeti festőjének
budapesti tartózkodása
emlékére állította
Budapest Székesfőváros
1938
Források:
[1] Újság, 1939. április 23. vasárnap (15. évfolyam, 92. szám)
Budapest Köztéri szobrai 1692-1945 (Budapest Galéria, 1987)
http://urbface.com/budapest/a-volt-fiume-hotel
További linkek
Akseli Gallen Kallela életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Akseli_Gallen-Kallela
Madarssy Walter szobrászművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2915?kiemeles=madarassy

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Akseli Gallen Kallela-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

"Szendy Károly polgármester leplezte le Akseli Gallen Kallela finn festőművész emléktábláját, amelyet a Zita királyné-ut 6. sz. ház falán helyeztek el."
Feltöltő
Azonosító
400269
Forrás
Képes Pesti Hirlap, 1939 április 25. (61. évfolyam, 76. szám)
Feltöltve
2020.03.21. 18:02
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.21. 18:02
Archív felvétel
"Szendy Károly polgármester leplezte le Akseli Gallen Kallela finn festőművész emléktábláját,...Teljes szöveg"Szendy Károly polgármester leplezte le Akseli Gallen Kallela finn festőművész emléktábláját, amelyet a Zita királyné-ut 6. sz. ház falán helyeztek el."Kevesebb szöveg

"Akseli Gallen Kallela-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
400271
Forrás
Budapest Köztéri szobrai 1692-1945 (Budapest Galéria, 1987)
Feltöltve
2020.03.21. 18:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.21. 18:07
Archív felvétel

"Akseli Gallen Kallela-emléktábla" c. alkotás fotói Budapest településről

A kép részlete.
Feltöltő
Azonosító
400272
Forrás
Budapest Köztéri szobrai 1692-1945 (Budapest Galéria, 1987)
Feltöltve
2020.03.21. 18:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.21. 18:07
Archív felvétel
A kép részlete.
Összesen 3 fotó

Műlap története

4 perce
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Akseli Gallen Kallela-emléktábla" feltöltésünket!
9 órája
Ády publikálta "Akseli Gallen Kallela-emléktábla" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.