Sopronhorpács, Fő utca 20.

Angol cím:Holy Trinity

Sopronhorpács
Fő utca 20.
Az épület homlokzatán

Felállítás19. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.05.31. 10:44
Pünkösd szavunk a görög ötvenedik szóból származik.
Erről hallunk, itt olvasunk az Aranymiatyánkban is:
„Húsvét után ötven napra
piros pünkösd hajnalára
elküldöm a vigasztalót,
a fehér színű galambot.” [1]
(Aranymiatyánk, Jáki Sándor Teodóz OSB gyűjtése)

„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” [2]

A Szentlélek szobor a Fő utcai ház homlokzatának fülkéjében látható, a híres román kori Szent Péter és Pál római katolikus templom közelében.
A Száz magyar falu könyvsorozat is említi. [3]
Középen a Szentlelket szimbolizáló galamb sugárzó fénynyalábokkal, az Atya kezében a világot jelentő alma és a kormányzó jogar, Tőle jobbra a Fiú, a kereszttel.
Források:
[1] Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít (Harmónia produkció HCD 295)
[2] https://szentiras.hu/SZIT/ApCsel2
[3] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/sopronhorpacs-ECBC/megszentelt-kovek-EF2E/
-https://hu.pinterest.com/pin/347129083776918361/
-https://hu.pinterest.com/annaheger5/sopronhorp%C3%A1cs/

Bertha János műlapja


Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
404683
Feltöltve
2020.05.28. 08:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.28. 08:47

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
404684
Feltöltve
2020.05.28. 08:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.28. 08:47

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
404685
Feltöltve
2020.05.28. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.28. 08:48

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
404688
Feltöltve
2020.05.28. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.28. 08:50

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
404686
Feltöltve
2020.05.28. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.28. 08:48

"Szentháromság" c. alkotás fotói

Település
Sopronhorpács
Feltöltő
Azonosító
404687
Feltöltve
2020.05.28. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.05.28. 08:49
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.05.31. 10:44
Bertha János publikálta "Szentháromság" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.