Komócsin Zoltán-emléktábla

Hódmezővásárhely, Bartók Béla utca 23.

Állapot: Lebontott

Angol cím:Zoltán Komócsin's Plaque

Hódmezővásárhely
Bartók Béla utca 23.
Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában állt az alkotás.

Felállítás1977. október 7.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Ády
2020.04.14. 11:00
Az alkotás Komócsin Zoltánról Vendéglátóipari és Kereskedelmi Szakközépiskolában állították fel 1977-ben. Komócsin Zoltán kommunista politikus, újságíró, országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság volt első titkárának portrédomborművével díszített emléktáblát Lapis András szegedi szobrászművész készítette.

Az alkotást a rendszerváltás után lebontották, hollétéről egyenlőre nem találtam adatot.

"Emlékezés Komócsin Zoltánra

A Komócsin Zoltánról elnevezett hódmezővásárhelyi vendéglátóipari szakközépiskolában, kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképzőben és kollégiumban pénteken délután a névadóra emlékeztek. Az iskolakomplexum főépületének aulájában tartott ünnepségen leleplezték Komócsin Zoltán bronzból készült domborművét. Lapis András szobrászművész alkotását. Péter János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az országgyűlés alelnöke avatóbeszédében Komócsin Zoltánnak, a magyar politikai élet kiemelkedő személyiségének életútját és munkásságát méltatta.
A domborművön az iskola KISZ-fiataljai helyezték el a kegyelet és a megemlékezés virágait."

Felirat az emléktáblán:
Komócsin Zoltán
1923-1974
Források:
Magyar Hírlap, 1977. október 8. szombat (10. évfolyam, 237. szám)
További linkek
Komócsin Zoltán életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kom%C3%B3csin_Zolt%C3%A1n
Lapis András szobrászművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2750?kiemeles=lapis

Ády műlapja


Cím alapján hasonló

"Komócsin Zoltán-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
401770
Forrás
https://www.vasarhelyanno.hu/kepek/1113
Feltöltve
2020.04.15. 15:32
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.15. 15:32
Archív felvétel

"Komócsin Zoltán-emléktábla" c. alkotás fotói

Komócsin - emléktábla
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
400139
Forrás
Képes Újság, 1977. október 22. (18. évfolyam, 43. szám)
Feltöltve
2020.03.20. 16:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.20. 16:41
Archív felvétel
Komócsin - emléktábla
Összesen 2 fotó

Műlap története

20.04.15. 15:32
1 új fotót töltöttem a "Komócsin Zoltán-emléktábla" műlaphoz
20.04.14. 11:00
Ády publikálta "Komócsin Zoltán-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.