I-II. világháborús emlékmű

Pécs-Somogy, Búzakalász utca
További képek a Fotólistában

Pécs-Somogy
Búzakalász utca
A templommal szembe állva jobb oldalon található

Avatás1923. június 10.

ifj. Vogl János (kőfaragó)
Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Kemény Kornél
2020.03.20. 17:41
Az emlékmű Pécs-Somogy központjában a templom előtt áll. A tetején egy turulmadár van. Az emlékmű elején a szöveg: A világháborúban hősi halált haltak emlékére emeltette Somogy község. Alatta a Manno Miltiadesz által készített dombormű, melynek szövege: ,,Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért. S keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért.", majd ez alatt az emlékmű avatási évszáma: 1923 áll. Ez alatt a hősi halált haltak nevei olvashatók. Az obeliszk alján a harctéren szerzett betegségben itthon elhaltak nevei láthatóak. A legalján az alkotó ifj. Vogl János neve található. Az emlékművet 1989-ben kiegészítették a II. világháborúban elhunytak neveivel, ez az obeliszk hátuljára került. A felirat pedig a következő: A II. világháborúban elesett hősi halottak emlékére. Alatta Magyarország címere, majd ez alatt a kiegészítés évszáma: 1989 olvasható, majd a hősök nevei vannak.
Források:
Pécs köztéri szobrai című könyv
Keszthelyi Sándor
2022.04.14. 15:49
Botyka és Somogy hősei.
Pécs, jún. 11. - Vasárnap két község áldozott hősei emlékének. Az alig 400 lelket számláló Botyka község 17 hősét ünnepelte.

Somogy község ünnepe egyszerűbb, de ép oly bensőséges volt. Megjelentek Feniczy Ignác dr. főszolgabíró, Bognár Gyula tb. főszolgabíró, a honvédség részéről Blascsok Károly, a Dunagőzhajózási társaság képviseletében Gianone Virgil bányatanácsos, Pelz Árpád hosszúhetényi plébános és a környék jegyzői és tanítói kara. A vendégeket Bányay Géza körjegyző fogadta.
Gábor György mecsekszabolcsi plébános szentmisét mondott, utána beszentelte a 47 hősi halottnak a templom előtt felállított emlékművét, amelyet ifjú Vogl János készített. Gábor György plébános mondott lelkesítő beszédet.
A község a búcsú napját a kegyelet és hála ünnepévé avatja. A fájó emlékezés újra fájó sebeket tép fel az itthagyott szülők, özvegyek, testvérek és árvák szívében.

A Turul dalárda precíz éneke után özvegy Kovács Jánosné a hadiözvegyek koszorúját helyezte el ezekkel a szép szavakkal: - Bús özvegységünk búbánatát a ti hős emléketek vigasztalja meg. [1]

[1923. június 10-e volt a vasárnap napja, így az ünnepi avatás dátuma]
Források:
[1] Dunántúl 13. évf. 1923. június 12. kedd 130. sz. p. 1.

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
399996
Feltöltve
2020.03.19. 16:33
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/542 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:33

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
399995
Feltöltve
2020.03.19. 16:32
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/1546 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:32

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
399998
Feltöltve
2020.03.19. 16:34
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/341 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:34

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
399997
Feltöltve
2020.03.19. 16:33
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/421 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:33

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
400000
Feltöltve
2020.03.19. 16:34
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/728 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:34

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
400001
Feltöltve
2020.03.19. 16:34
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/686 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:34

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
399994
Feltöltve
2020.03.19. 16:32
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/991 • 2.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:32

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
400003
Feltöltve
2020.03.19. 16:36
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/1117 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:36

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
400002
Feltöltve
2020.03.19. 16:35
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/1665 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:35

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
400005
Feltöltve
2020.03.19. 16:36
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/882 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:36

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
400004
Feltöltve
2020.03.19. 16:36
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/1203 • 4.8mm • ISO112

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 20.03.19. 16:36

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
484245
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2022.04.14. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.04.14. 14:48
2020. szeptember

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
484246
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2022.04.14. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/60 • 14mm • ISO100

484247
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2022.04.14. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/80 • 14mm • ISO100

484248
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2022.04.14. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/100 • 21.5mm • ISO160

484249
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2022.04.14. 14:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/100 • 38.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.04.14. 14:48
2020. szeptember

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
484250
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2022.04.14. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/100 • 38.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.04.14. 14:49

484251
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2022.04.14. 14:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/125 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.04.14. 14:49
2020. szeptember

"I-II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Manno Miltiadeszifj. Vogl János (kőfaragó)Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Pécs-Somogy
Feltöltő
Azonosító
484252
Fotózva
2020. szeptember
Feltöltve
2022.04.14. 14:52
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/100 • 38.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.04.14. 14:52
2020. szeptember
Összesen 19 fotó

Műlap története

22.04.14. 15:49
Az "I-II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés

22.04.14. 14:52
1 új fotót töltöttem az "I-II. világháborús emlékmű" műlaphoz
22.04.14. 14:49

22.04.14. 14:48

20.03.20. 17:41
A közösség publikálta Kemény Kornél "I-II. világháborús emlékmű" c. műlapját
20.03.20. 09:12
Az "I-II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.