Rötzer Aladár emlékére
Alternatív, helyi címek:I. világháborús emlékmű
Inárcs
Dózsa tér
Dózsa tér
Domby
Kakucs és Inárcs lakosai a középkortól a II. világháború végéig közel azonos módon élte mindennapjait. A háború után mindkét település próbált külön válni, főleg gazdasági vonalon. 1973-ban ugyanis a községi integráció eredményeképpen Kakucs társközség lett. A kényszerű kapcsolat szétbontására népszavazást írtak ki,melynek eredménye alapján Inárcs nagyközség https://inarcs.asp.lgov.hu/telepulestortenet és Kakucs önálló község lett. 2020.03.30. 16:54
Mindkét településnek az I. és a II. világháborúban is voltak áldozatai, akik emlékére Kakucson a templom mellet Liebner József keresztet állíttatott 1920-ban. 2004-ben Nagy József és felesége felújíttatta a keresztet, ekkor kerültek fel a II. világháborúban elhunytak nevei, így ott szerepel dr. Rötzer Aladár neve is.
Inárcs egyik nagybirtokosa a Rötzer család volt, szőlő termesztéssel is foglalkoztak. Fiuk, dr. Rötzer Aladár részt vett az I. világháborúban, mint a Magyar Királyi 1. honvéd huszárezred hadnagya. 28 éves volt, mikor a harcokban elhunyt.
Inárcs az elmúlt évben egy szép emlékművet állított Rötzer Aladár emlékére, ami a mellette álló kisebb kő vésete szerint nem csak az ő, hanem mindazok emlékére készült, akik a hazáért (PRO PATRIA) vesztették életüket az első világháborúban.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kakucs#Története
http://www.muemlekem.hu/kereszt/show/8846 https://www.youtube.com/watch?v=n2q608EhKNI
http://www.muemlekem.hu/kereszt/show/8846 https://www.youtube.com/watch?v=n2q608EhKNI
Domby műlapjaAzonosító
40397
Látogatás
Frissítve
2022.01.18. 16:38
Publikálva
2020.03.30. 16:54
Szerkesztések

"Rötzer Aladár emlékére" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
399274
Feltöltve
2020.03.10. 13:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix JV200
ƒ310/100 • 1/40 • 6.5mm • ISO200
ƒ310/100 • 1/40 • 6.5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Domby 20.03.10. 13:06

"Rötzer Aladár emlékére" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
399275
Feltöltve
2020.03.10. 13:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix JV200
ƒ310/100 • 1/85 • 6.5mm • ISO200
ƒ310/100 • 1/85 • 6.5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Domby 20.03.10. 13:12

"Rötzer Aladár emlékére" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
399276
Feltöltve
2020.03.10. 13:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix JV200
ƒ310/100 • 1/60 • 6.5mm • ISO200
ƒ310/100 • 1/60 • 6.5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Domby 20.03.10. 13:15

"Rötzer Aladár emlékére" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
399277
Feltöltve
2020.03.10. 13:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix JV200
ƒ310/100 • 1/38 • 6.5mm • ISO200
ƒ310/100 • 1/38 • 6.5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Domby 20.03.10. 13:18

"Rötzer Aladár emlékére" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
399278
Feltöltve
2020.03.10. 13:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix JV200
ƒ500/100 • 1/90 • 15.7mm • ISO400
ƒ500/100 • 1/90 • 15.7mm • ISO400
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Domby 20.03.10. 13:21

"Rötzer Aladár emlékére" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Inárcs
Feltöltő
Azonosító
399279
Feltöltve
2020.03.10. 13:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix JV200
ƒ500/100 • 1/90 • 15.7mm • ISO400
ƒ500/100 • 1/90 • 15.7mm • ISO400
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
Domby 20.03.10. 13:23
Összesen 6 fotó
Műlap története
A "Rötzer Aladár emlékére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
A közösség publikálta Domby "Rötzer Aladár emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.






