Felszabadulási emlékmű

Miskolc, Hősök tere
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Angol cím:Liberation Monument

Elbontás1999
Avatás1976. november 6.

Ády
2020.04.20. 13:12
Az alkotást a megújult Hősök terén állították fel hazánk felszabadulásának harmincegyedik évfordulója és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából. Az újonnan kialakított tér mészkőlapokkal lett borítva, közepén a város vörös mészkőből kirakott térképével. Mellette az 1944. december hármas felirat, Miskolc felszabadulásának dátuma. Az építészeti arculat kialakítása Horvát Béla építészmérnök, Miskolc város főépítészének nevéhez fűződik.
A gránit talapzaton álló kb. négy és fél méteres szobor a tér templom felőli szélén kapott helyet. A bronz nőalak egy barkaágat tart amin egy galamb ül. A barkaág a tavasz, az újjászületés jelképezi a galamb a nyugalmat és a békét. A szobor lába alatt Miskolc városát jelképező épületegyüttes makettje áll az őskohóval és az avasi toronnyal. Az emlékművet Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész készítette és az évben nívo-jutalomban részesült érte.

Az emlékművet nem bontották le a rendszerváltás után, még tíz évig a helyén maradt. 1999-ban helyezték át a Vörösmarty lakótelep egyik terére.

"Nagygyűlés a Hősök terén
Felavatták a felszabadulási emlékművet

Teret és szobrot avattak Miskolcon, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából megtartott szombati nagygyűlésen. A miskolciak ezrei gyűltek össze a Hősök terén, hogy emlékezzenek 1917 októberére és leróják kegyeletüket a hősök emléke előtt.
Déli 12 órakor koszorúzással vette kezdetét a nagygyűlés. Az új felszabadulási emlékmű talapzatán elhelyezték a kegyelet és hála virágait a megyei, a városi, a járási párt-, állami, társadalmi és tömegszervezetek, a fegyveres testületek képviselői. a szovjet testvérváros. Vologda küldöttei, valamint a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének képviselői. Rózsa Kálmán. a városi tanács elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd az ünnepi szónok, dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára lépett a mikrofonhoz. Beszédében méltatta 1917, világtörténelmi jelentőségét, majd felavatottnak nyilvánította Miskolc felszabadulási emlékművét, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész alkotását...." [1]

"Képzőművészek nívójutalmai köztéri alkotásokért
A Kulturális Minisztérium az 1976-ban elkészült köztéri alkotásaikért 42 képző-és iparművészt részesített nívo-jutalomban:...
...Somogyi József szobrászművészt miskolci felszabadulási emlékművéért,...." [2]
Források:
[1] Déli Hírlap, 1976. november 8. hétfő (8. évfolyam, 264. szám)
[2] Magyar Nemzet, 1977. szeptember 20 (33. évfolyam, 221. szám)
Észak-Magyarország, 1998. október 29. (54. évfolyam, 253. szám)
További linkek
Somogyi József szobrászművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/4177?kiemeles=Somogyi%20J%C3%B3zsef

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

"Somogyi József a végső tennivalókat beszéli meg munkatársaival; azóta a múlté lett a pillanat. A helyére került
a szobor. (Kerényi felv.)"
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
401889
Forrás
Déli Hírlap, 1976. november 3. (8. évfolyam, 260. szám)
Feltöltve
2020.04.17. 14:16
Képinfó
Alkotó a képen
(Somogyi József)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.17. 14:16
Archív felvétel
"Somogyi József a végső tennivalókat beszéli meg munkatársaival; azóta a múlté lett a pillanat....Teljes szöveg"Somogyi József a végső tennivalókat beszéli meg munkatársaival; azóta a múlté lett a pillanat. A helyére került
a szobor. (Kerényi felv.)"Kevesebb szöveg

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

"A felszabadulási emlékmű Felállították a felszabadulási emlékművet a Hősök terén. Pár napig ismerkedhet vele a város lakossága, hogy a nov...Teljes szöveg"A felszabadulási emlékmű
Felállították a felszabadulási emlékművet a Hősök terén. Pár napig ismerkedhet vele a város lakossága, hogy a november 6-án, szombaton déli 12 órakor tartandó nagygyűlés keretében ünnepélyesen is birtokába vegye. A szoborról és környezetéről beszélgettünk tegnap az alkotóval, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművésszel...."Kevesebb szöveg
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399149
Forrás
Déli Hírlap, 1976. november 3. (8. évfolyam, 230. szám)
Feltöltve
2020.03.09. 16:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.09. 16:13
Archív felvétel
"A felszabadulási emlékmű Felállították a felszabadulási emlékművet a Hősök terén. Pár nap...Teljes szöveg"A felszabadulási emlékmű
Felállították a felszabadulási emlékművet a Hősök terén. Pár napig ismerkedhet vele a város lakossága, hogy a november 6-án, szombaton déli 12 órakor tartandó nagygyűlés keretében ünnepélyesen is birtokába vegye. A szoborról és környezetéről beszélgettünk tegnap az alkotóval, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművésszel...."Kevesebb szöveg

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Kerényi László
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399143
Forrás
Déli Hírlap, 1976. november 8. (8. évfolyam, 264. szám)
Feltöltve
2020.03.09. 15:49
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.09. 15:49
Archív felvétel
Fotó: Kerényi László

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Kerényi László
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399144

Fotó: Laczó József
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399145
Forrás
Észak-Magyarország, 1976. november 7. (32. évfolyam, 264. szám)
Feltöltve
2020.03.09. 15:53

Ády 20.03.09. 15:53
Archív felvétel
Fotó: Laczó József

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

A szobor az eredeti helyén 1978. decemberében.
A képet Á Tóth József készítette és bocsájtotta rendelkezésemre.
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
131879
Évszám
1978
Feltöltve
2013.03.01. 07:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 13.03.01. 07:31
1978, Archív felvétel
A szobor az eredeti helyén 1978. decemberében.
A képet Á Tóth József készítette és bocsájtotta rendelkezésemre.

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Bojtár Ottó
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399131
Forrás
Élet és Tudomány, 1981. július3. (36. évfolyam, 27. szám)
Feltöltve
2020.03.09. 15:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.09. 15:19
Archív felvétel
Fotó: Bojtár Ottó

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399148
Forrás
Észak-Magyarország, 1993. szeptember 14. (49. évfolyam, 214. szám)
Feltöltve
2020.03.09. 16:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.09. 16:08
Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
189057
Forrás
Budapest folyóirat, 1977. június
Évszám
1977
Feltöltve
2014.12.02. 16:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.02. 16:02
1977, Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Laczó József
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399146
Forrás
Észak-Magyarország, 1976. november 7. (32. évfolyam, 264. szám)
Feltöltve
2020.03.09. 15:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.09. 15:57
Archív felvétel
Fotó: Laczó József

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
402072
Forrás
fentről.hu
Évszám
1992
Feltöltve
2020.04.20. 13:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.20. 13:58
1992, Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

A szobor az eredeti helyén, kép Szojka Ágnes tulajdona ö bocsájtotta rendelkezésemre.
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
142836
Feltöltve
2013.07.11. 19:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 13.07.11. 19:41
Archív felvétel
A szobor az eredeti helyén, kép Szojka Ágnes tulajdona ö bocsájtotta rendelkezésemre.

Adalék vagy máshol

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399133
Forrás
Népszabadság, 1976. november 2. (34. évfolyam, 259. szám)
Feltöltve
2020.03.09. 15:36
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.09. 15:36
Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
401888
Forrás
Déli Hírlap, 1976. november 3. (8. évfolyam, 260. szám)
Feltöltve
2020.04.17. 14:16
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.04.17. 14:16
Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

"A címlapon: Miskolci fiatalok Somogyi József felszabadulási emlékművénél Felvégi Andrea felvétele"
Alkotók
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
399132
Forrás
Új Tükör, 1984. december 2. (21. évfolyam, 49. szám)
Feltöltve
2020.03.09. 15:27
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.03.09. 15:27
Archív felvétel
"A címlapon: Miskolci...Teljes szöveg"A címlapon: Miskolci fiatalok Somogyi József felszabadulási emlékművénél Felvégi Andrea felvétele"Kevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

20.04.20. 13:58
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
20.04.20. 13:12
Ády publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.