Munkás Szent József

Békéscsaba, Szent István tér

Békéscsaba
Szent István tér
A bejárathoz közel áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Dr. Berecz Ferenc (fafaragó)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2020.03.12. 13:19
A Páduai Szent Antal társszékesegyházat 1910-ben szentelték fel. A településen főként evangélikus (szlovák) hívek éltek, a római katolikusok voltak kisebbségben. A főtér másik végében áll a két evangélikus templom, egymással szemben.

A bal oldalhajó végében, a bejárattól jobbra helyezték el Berecz Ferenc fafaragó Munkás Szent József alakját megidéző alkotását.
"József, a Boldogságos Szűz jegyese, a Megváltó nevelőapja foglalkozását tekintve ács volt – egyszerű, kétkezi munkás. Ezért tekintünk rá úgy mint a munkások védőszentjére. Emellett az ácsok, a favágók, az asztalosok, a kézművesek, a keresztény házasságok és családok, az üldözöttek és a jó halál, valamint a katolikus egyház patrónusa."
Sajnos egyik forrásban, sőt a szobor talapzatán sem volt évszám. Illetve a szobor a falhoz van tolva, azt körüljárni, és körbenézni nem lehet...
A templom épületéről, értékeiről, építéstörténetéről nagyon részletesen a Csabai Házak blogoldal ír: https://csabaihazak.blog.hu/2015/08/12/paduai_szent_antal_tarsszekesegyhaz
Források:
https://csabaplebania.gportal.hu/gindex.php?pg=5940238
https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-jozsef-munkas

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Szent Erzsébet

Cím alapján hasonló

"Munkás Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Berecz Ferenc (fafaragó)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
398718
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2020.03.04. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.04. 21:21
2014. október

"Munkás Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Berecz Ferenc (fafaragó)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
398705
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.03.04. 18:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/8 • 10.1mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.04. 18:57
2018. szeptember

"Munkás Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Berecz Ferenc (fafaragó)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
398706
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.03.04. 18:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/8 • 6.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.04. 18:57
2018. szeptember

"Munkás Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Berecz Ferenc (fafaragó)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
398716
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.03.04. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ28/10 • 1/20 • 12.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.04. 20:36
2019. március

"Munkás Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Berecz Ferenc (fafaragó)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
398717
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.03.04. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ28/10 • 1/15 • 14.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.04. 20:36
2019. március

"Munkás Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Berecz Ferenc (fafaragó)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
398719
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2020.03.04. 21:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/8 • 10.7mm • ISO1600

398720

398721

398704
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.03.04. 18:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/8 • 5.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.04. 18:57
2018. szeptember

"Munkás Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Berecz Ferenc (fafaragó)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
399500
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.03.12. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ28/10 • 1/40 • 15.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.03.12. 15:22
2019. március
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.08.03. 15:38
Megérintettem a "Munkás Szent József" alkotást
22.09.16. 15:34
Megérintettem a "Munkás Szent József" alkotást
21.06.10. 17:37
Megérintettem a "Munkás Szent József" alkotást
21.06.10. 17:36
Megérintettem a "Munkás Szent József" alkotást
20.03.12. 15:22
1 új fotót töltöttem a "Munkás Szent József" műlaphoz
20.03.12. 13:19
TundeK62 publikálta "Munkás Szent József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.