Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai

Budapest, XIX. kerület, Templom tér
További képek a Fotólistában

Budapest
XIX. kerület, Templom tér
A szentélyben, és a hajó mentén körben.

Felállítás1912

Ligeti Sándor (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2020.02.26. 13:09
A kispesti Nagyboldogasszony templomot 1904. október 23-án szentelték fel, akkor még Szent Rudolf tiszteletére. Csak 1955 óta védőszentje Nagyboldogasszony.
A részletes templomtörténetet itt lehet elolvasni: https://www.nagyboldogasszony.plebania.net/torten.php
https://www.esztergomi-ersekseg.hu/uploads/nevtar/2263/fajlok/kispesti-nagyboldogasszony-fopl.pdf
A neogót stílusban épült templom az egyik legmagasabb toronnyal rendelkezik Budapesten. Az épület hossza 50 méter, szélessége 20 méter. Egyhajós, csak két szélfogó oldalbejárat épült a hatalmas méretű templomtest mellé. A hajón kétoldalt 4-4 darab hármas tagolású ólomüveg ablak van. Azonban ezek többsége rombuszmintás, de ugyanúgy Ligeti Sándor készítette őket, mint a templom belső terében láthatóakat, illetve a szentély három figurális ablakát.
Ezek Szent Pétert, Szent Pált ábrázolják két oldalt, míg középen Mária jelenik meg. A két szélső ablakon le tudtam fotózni a szignót is, de a középső ablak alsó része takarva volt. Oda 1952-ben helyezték el Szűz Mária szobrát.
A Szent Pétert ábrázoló ablak alsó sávjában az adományozó neve olvasható: Isten dicsőségére özv. Drexler Antalné és családja adománya 1912.
A Szent Pált ábrázoló ablak alsó sávjának szövege: Szent Pál tiszteletére felajánlá özv. Riffel Mihályné sz. Scheffer Teréz 1912.
A kórusmellvéden lévő hármas ablakok közepén is figurális ablak fedezhető fel; ott Szent Margit és Szent Cecília ábrázolást alkotott Ligeti Sándor üvegművész.

Az ablakok rossz állapotban vannak jelenleg. A belső térben az akadálymentes bejárati kapuban lévő ablakok ólmozása sérült.
Források:
https://www.nagyboldogasszony.plebania.net/torten.php
https://www.esztergomi-ersekseg.hu/uploads/nevtar/2263/fajlok/kispesti-nagyboldogasszony-fopl.pdf
Dénes Ildikó
2022.01.26. 10:17
Jelenleg a Szent Pál üvegablak nem látható, elvitték restaurálásra. A Szűz Mária üvegablakot néhány éve restaurálták

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

A szentély ablakai
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397874
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
A szentély ablakai

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Péter
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397873
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/25 • 19.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Szent Péter

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Péter
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397870
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 39.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Szent Péter

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

a Szent Péter ablak felső része
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397872
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 61mm • ISO800

A Szent Péter ablak alsó sávja
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397871

Nagyboldogasszony
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397875
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • 27mm • ISO800

397876
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 54.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Nagyboldogasszony

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

a Nagyboldogasszony ablak felső része
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397877
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 69.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
a Nagyboldogasszony ablak felső része

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

a Nagyboldogasszony ablak alsó sávjának egy része
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397878
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 99mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
a Nagyboldogasszony ablak alsó sávjának egy része

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Pál
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397879
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 24.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Szent Pál

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Pál
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397882
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • 54.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Szent Pál

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

A Szent Pál ablak felső része
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397880
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 64.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
A Szent Pál ablak felső része

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

A Szent Pál ablak alsó sávja
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397881
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 71.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
A Szent Pál ablak alsó sávja

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Üvegablakok a hajó mentén
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397883
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Üvegablakok a hajó mentén

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Egy hármas osztatú ablaksor
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397884
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.9mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Egy hármas osztatú ablaksor

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Margit a kórusmellvéden, középen
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397885
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 69.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Szent Margit a kórusmellvéden, középen

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Margit a kórusmellvéden, középen
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397886
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 24.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Szent Margit a kórusmellvéden, középen

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

A kórusmellvéd
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397887
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/10 • 6.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
A kórusmellvéd

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Cecília a kórusmellvéden
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397888
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 69.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Szent Cecília a kórusmellvéden

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Cecília a kórusmellvéden
Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
397889
Feltöltve
2020.02.25. 11:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 25.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 11:58
Szent Cecília a kórusmellvéden

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398087
Feltöltve
2020.02.26. 13:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 71.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 13:14

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398089
Feltöltve
2020.02.26. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 14:01

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398090
Feltöltve
2020.02.26. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO1600

398091

398092
Feltöltve
2020.02.26. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/5 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 14:01

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398093
Feltöltve
2020.02.26. 14:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.26. 14:01

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474910
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/40 • 2.3mm • ISO215

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474911
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 17mm • ISO200

474912
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 26.8mm • ISO180

474913
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 35.7mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474914
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/125 • 57.1mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474915

474916
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/125 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474917
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/160 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474918
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/30 • 2.3mm • ISO211

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474919
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/60 • 17mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474920
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/60 • 39.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474921
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ35/10 • 1/80 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474922
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/125 • 46.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15

"Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Ligeti Sándor (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
474923
Feltöltve
2022.01.20. 15:15
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ175/100 • 1/60 • 4.8mm • ISO2411

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.01.20. 15:15
Összesen 40 fotó

Műlap története

22.05.20. 16:48
A "Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.26. 10:17
A "Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.01.20. 15:15
6 új fotót töltöttem a "Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" műlaphoz
22.01.20. 15:15
8 új fotót töltöttem a "Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" műlaphoz
20.02.26. 14:01
5 új fotót töltöttem a "Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" műlaphoz
20.02.26. 13:14
1 új fotót töltöttem a "Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" műlaphoz
20.02.26. 13:09
TundeK62 publikálta "Kispesti Nagyboldogasszony-templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.