Állapot: Veszélyben

Angol cím:St. Anthony

Répcevis
Fő utca 71.
A római katolikus templom mellett.

Felállítás1770

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.04.04. 16:47
A mai település Répcevis, Káptalanvis és Nemesvis egyesítésével jött létre. (1928.)
A két nevet a település I. világháborús emlékművének felirata is őrzi.

Szent Antal szobra a templomot körülvevő védfalon kívül épült.
Építésének éve, valamint a „megújítása” is olvasható a talapzaton, de a műemlékvédelem honlapján is: 1770. / 1927. [1]
Az állíttatót nem említi a felirat.

A Szent nyugat felé tekint, festőien szép vidékre, innen a torony árnyékából.
Ünnepe június 13-a, a liliomnyílás napja, amely az ártatlanság, szerzetesi tisztaság virága, ezen a szobron is látható.
Attribútumai:
A habitus (csuha), a kaputium (csuklya), valamint az öv, amelyen a három csomó, az engedelmesség, a tulajdonnélküliség és a tisztaság hármas fogadalmának jelképe.
Valamint az övön a rózsafüzér, bal kezében a könyv, a gyermek Jézussal.

A köralapú, egyszerű toszkán oszlopa nincs jó állapotban, tele és tele hajszálrepedésekkel, talapzata kettényílt, málladozik.

Bertha János műlapja


Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400270
Feltöltve
2020.03.21. 18:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 18:04
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400268
Feltöltve
2020.03.21. 17:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/800 • 185mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:51
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
395694
Feltöltve
2020.02.12. 08:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/13 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.12. 08:50
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
395692
Feltöltve
2020.02.12. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/13 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.12. 08:49
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
395688
Feltöltve
2020.02.12. 08:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/5 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.12. 08:43
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
395690
Feltöltve
2020.02.12. 08:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/5 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.12. 08:48
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400258
Feltöltve
2020.03.21. 17:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:25
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
395693
Feltöltve
2020.02.12. 08:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/13 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.12. 08:49
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400259
Feltöltve
2020.03.21. 17:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1250 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:25
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
454249
Feltöltve
2021.08.07. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:36
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400260
Feltöltve
2020.03.21. 17:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:26
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
454250
Feltöltve
2021.08.07. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:36
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
454251
Feltöltve
2021.08.07. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:36
Feldolgozás alatt...

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
454253
Feltöltve
2021.08.07. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:36

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400263
Feltöltve
2020.03.21. 17:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/320 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:27

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400257
Feltöltve
2020.03.21. 17:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:24

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400492
Feltöltve
2020.03.24. 09:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.24. 09:02

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
454248
Feltöltve
2021.08.07. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:36

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
454254
Feltöltve
2021.08.07. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:36

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400264
Feltöltve
2020.03.21. 17:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:28

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400267
Feltöltve
2020.03.21. 17:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/1250 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:51

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
400266
Feltöltve
2020.03.21. 17:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.03.21. 17:49

"Szent Antal" c. alkotás fotói

Település
Répcevis
Feltöltő
Azonosító
454252
Feltöltve
2021.08.07. 19:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.07. 19:36
Összesen 23 fotó

Műlap története

21.08.07. 19:36
7 új fotót töltöttem a "Szent Antal" műlaphoz
20.04.07. 10:09
A "Szent Antal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.04.04. 16:47
A közösség publikálta Bertha János "Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.