Budapest, XIV. kerület, Olof Palme sétány/egykori Stefánia út, vagyis Népstadion út
További képek a Fotólistában

Állapot: Elpusztult

Budapest
XIV. kerület, Olof Palme sétány/egykori Stefánia út, vagyis Népstadion út
A műcsarnok épülete mellett.

Avatás1913
Készítés1910


Göröntsér Vera
2020.02.06. 19:03
Minden történetnek érdemes megkeresni az elejét. Elrettentő az információk kavalkádja, szinte lehetetlen eligazodni.
A ma felmerült köztes kérdéshez kapcsolódó keresés (megoldás később) az "alap-műlap" és az ismert adatok ellentmondását vetette fel. Elsőként a Rajna-katalógushoz fordultam. Ennek alapján az első szobor anyaga carrarai márvány, első felállítás 1932. október 9. lenne, helye Népstadion út. [3] Ezek után találtam a Fortepán-on egy 1929-ban készült fényképet, vagyis már korábban is állt az alkotás – méghozzá ugyanitt (Olof Palme sétány, Stefánia út, ami a változások szerint azonos a Népstadion úttal).
Tovább keresve találtam a Városliget történeti kronológiáját feldolgozó cikket. Itt 1913 az első dátum [1], de ez illik az egyik leginkább autentikusnak mondható könyv leírása részleteibe. Innentől ez a forrás adja az alapot. [2]
Liber Endre a Stefánia úton jelöli az alkotást, a Műcsarnok épülete mellett. Itt látható egy kép is, ami megerősíti az állítást. Szent Kristóf alaplegendáját mutatja az alkotás, vállán viszi át a gyermek Jézust a folyón. Az alkotás életnagyságnál nagyobb (olvastam máshol: 260 centiméter).
A carrarai márványba faragott alkotás 1910-ben, Párizsban készült. A Societé des Artistes Francais tavaszi tárlatán mention honorable [4] díjban részesült. A művész – miután azt a Nemzeti Szalon 1911. évi őszi tárlatán is kiállította –, a fővárosnak adományozta a díjnyertes művet. 1912-ben született meg a döntés, helyét a Műcsarnok mellett határozták meg.
Liber összefoglalójában az 1913-as avatás a cím alatt feltüntetett évszámmal szerepel. Beszámol másrészt arról, hogy 1932. október 9-én felszentelték, ill. az ezt követő, 23-án elhangzott újabb szentbeszédről. Akkor tartották ugyanis az első autómegszentelési ünnepet, hiszen Szent Kristóf "az automobilisták védőszentje".
Előbbi dátum (ld. fenn), Rajna katalógusában, mint a márványból készült példány felállítása dátuma szerpel, ami átmenetileg erősen megtévesztő volt.
Az alkotás további sorsáról mégiscsak innen lehet tudni. Az első világháború során ti. súlyosan megrongálódott, ill. itt éppen a jelzés szerint elpusztult... (helyreállítani nem lehetett). A szobor története így szünetel is úgy tíz évig, pótlására öntött bronz változatát 1955-ben állították fel ugyanezen a helyen.
----
Valami azt súgja, nem értem a történet végére. Ma találtam egy fotót a teljesen épnek tűnő szoborról a Fortepánon, 1950-re datálva. Valójában az anyagban sem lehetek biztos. Az is lehet, a Fortepán sem tökéletes. Talán az idő...
Források:
[1] Avatás/1913 (Ombódi Ildikó): http://www.varosligetpark.hu/wp-content/uploads/2017/04/varosliget_torteneti_kronologia.pdf
[2] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái p. 315-306.
[3] Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa (1989.) 8554 és8651. sorszám/XIV.kerület
[4] Művészet, 8. szám: http://www.mke.hu/lyka/09/347-356-kronika.htm




Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Fortepan
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
394950
Forrás
http://www.fortepan.hu/_photo/display/13132.jpg
Évszám
1929
Feltöltve
2020.02.06. 16:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.06. 16:22
1929, Archív felvétel
Fortepan

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Fortepán, a kép részlete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
394952
Forrás
http://www.fortepan.hu/_photo/display/13132.jpg
Évszám
1929
Feltöltve
2020.02.06. 16:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.06. 16:31
1929, Archív felvétel
Fortepán, a kép részlete

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
6797
Forrás
Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái0 (1935); p. 305
Évszám
1935
Feltöltve
2006.05.20.
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 06.05.20.
1935, Archív felvétel

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
6798
Forrás
Archív kép
Feltöltve
2006.05.20.
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 06.05.20.
Archív felvétel

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395125
Forrás
Budapesti Statisztikai Közlemények 69. kötet 1. szám Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái
Feltöltve
2020.02.07. 10:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.02.07. 10:40
Archív felvétel

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Uj Idők, 1929.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395700
Forrás
Hevesi Sándor: A szonettek feketeszemű asszonya
Évszám
1929
Feltöltve
2020.02.12. 13:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.12. 13:15
1929, Archív felvétel
Uj Idők, 1929.

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Adományozó: Lossonczy Miklós
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
401304
Forrás
Fortepán/130035
Évszám
1950
Feltöltve
2020.04.05. 17:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.04.05. 17:35
1950, Archív felvétel
Adományozó: Lossonczy Miklós

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Dulovits Jenő felvételének részlete
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
491396
Forrás
A Magyarság képes melléklete, 1929. október 27., 11. o.; ADT https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarsagKepesMelleklete_1929/?pg=636&layout=s
Évszám
1929
Feltöltve
2022.06.28. 23:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Havas Péter 22.06.28. 23:46
1929, Archív felvétel
Dulovits Jenő felvételének részlete

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

A szobor 1932. október 9-i felszentelése. A társaság közepén kalappal a kezében, sötét ruhában Hűvös László, a szobor alkotója.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
491462
Forrás
Tolnai Világlapja, 1932. október 19. (34. évf. 43. sz.), 4. o.; ADT https://adt.arcanum.com/hu/view/TolnaiVilaglapja_1932_04/?pg=106&layout=s
Évszám
1932
Feltöltve
2022.06.29. 18:41
Képinfó
Alkotó a képen
(Hűvös László)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Havas Péter 22.06.29. 18:41
1932, Archív felvétel
A szobor 1932. október 9-i felszentelése. A társaság közepén kalappal a kezében, sötét ruhában Hűvös László, a szobor alkotója.

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

A szobor 1932. október 9-i felszentelése
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
491461
Forrás
Képes Pesti Hírlap, 1932. október 11. (54. évf. 228. sz.); ADT https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiHirlap_1932_10/?pg=207&layout=s
Évszám
1932
Feltöltve
2022.06.29. 18:37
Képinfó
Alkotó a képen
(Hűvös László)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Havas Péter 22.06.29. 18:37
1932, Archív felvétel
A szobor 1932. október 9-i felszentelése

Adalék vagy máshol

"Nagy Szent Kristóf" c. alkotás fotói

Művészet, IX. évf. 1910. Képmelléklet.
A párizsi kiállításra készült példány.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
394951
Forrás
http://www.mke.hu/lyka/09/e9p257.jpg
Évszám
1910
Feltöltve
2020.02.06. 16:22
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.06. 16:22
1910, Archív felvétel
Művészet, IX. évf. 1910....Teljes szövegMűvészet, IX. évf. 1910. Képmelléklet.
A párizsi kiállításra készült példány.Kevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.06.29. 18:41
1 új fotót töltöttem a "Nagy Szent Kristóf" műlaphoz
22.06.29. 18:37
1 új fotót töltöttem a "Nagy Szent Kristóf" műlaphoz
22.06.28. 23:46
1 új fotót töltöttem a "Nagy Szent Kristóf" műlaphoz
20.02.12. 13:15
1 új fotót töltöttem a "Nagy Szent Kristóf" műlaphoz
20.02.07. 10:40
1 új fotót töltöttem a "Nagy Szent Kristóf" műlaphoz
20.02.06. 19:03
Göröntsér Vera publikálta "Nagy Szent Kristóf" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.