A pálos rend címere


Doba
Kossuth Lajos utca.

Készítés2016

Petrás Alina (keramikus)

Keszthelyi Sándor
2020.01.19. 18:52
Petrás Mária hét domborművet készített Szűz Máriáról és ezeket a Somló hegy északkeleti oldalában helyezték el 2016-ban, az erre a célra épített út menti képoszlopokban. Mindegyik alkotás mellé elhelyezték a pálos rend címerét is, amelyeket Petrás Alina alkotott. Mindezt a hegy dobai oldalában lévő, középkori eredetű templomon (a hajdani Szentmártonfölde, ma római katolikus Szent Márton-kápolna) belül lévő kis kiállításon tudhattam meg 2018. november 4-én.

A kapcsolt műlap szerint említett "A Somlói Hétboldogasszony hozzávetőleges elhelyezkedése a hegyen" című térképvázat, amelyre Somlóvásárhely, Somlószőlős, Doba, a somlói vár és a kápolna bejelölése közé, sorszámozva feltüntették a hét dombormű helyét. Odaírták: "A Somlói Hétboldogasszonyt Petrás Mária alkotta, a Pálos címereket lánya, Petrás Alina." Helyük sorszám szerint:

1./ Sarlós Boldogasszony (ez itt van a Szent Márton-kápolna közelében, kissé a hegy felé).
2./ Kisboldogasszony (a Szent Márton-kápolnától délre, Somlóvásárhely felé)
3./ Nagyboldogasszony (a somlói várnál, a vár falán)
4./ Eketiltó Boldogasszony (a vártól északra, Doba és Somlószőlős között)
5./ Olvasós Boldogasszony (a vártól Doba felé, a dobai Kossuth Lajos utca délnyugati végén lévő elágazásnál)
6./ Gyümölcsoltó Boldogasszony (A Dobától a kápolna felé felvezető kövesút egyik elágazásánál)
7./ Gyertyaszentelő Boldogasszony (a kápolna melletti forrásnál)

Az 5-ös számú alkotás, azaz az "Olvasós Boldogasszony" a Somló hegy északkeleti lábánál van, Doba első házaihoz közel. Itt van a Dobáról Somlószőlősre vezető műút kanyarulata, innen lehet Doba felöl a várhoz felmenni. Itt a buszmegálló mellett van egy képoszlop. Abban, az északi oldalán lévő fülkéjében van Szűz Mária domborműve.

A képoszlop keleti oldalán pedig a pálos rend címere van. A pálos rend címere ez: középen egy pálmafa, melynek törzséhez két oroszlán támaszkodik nyelvüket kiöltve, a pálmafa tetején egy holló ül csőrében kenyeret (egész cipót) tartva.

A még precízebb leírás és magyarázat: „A pálosok címere ovális pajzs kék mezejében, zöld talajon álló természetes színű pálmafa, melyhez két oldalról egy-egy természetes színű, sörényes hímoroszlán ágaskodva támaszkodik. A fa tetején nyitott szárnyú, fekete holló, csőrében egy darab kenyér. A címer elemei Remete Szent Pál életrajzából valók, amit Szent Jeromos írt. A címer elemeinek elrendezése az évszázadok folyamán változott. Pálmafa: ez táplálta és látta el ruházattal Remete Szent Pált. Holló: csőrében egész cipót tart, így gondoskodott a Mennyei Atya a szent remetéről. Szentírási párhuzama az 1Kir 17,2-6-ban található. Oroszlánok: az életrajz tanúsága szerint Remete Szent Pál sírját két oroszlán ásta ki.”

Somlón pontosan ezt a jelenetet láthatjuk. Itt a címer felül kiegészül kissé: balra a nappal és jobbra a holdsarlóval, csillaggal.

Miért van itt a pálos címer? A Somlói vár nyolc évszázados történetében a pálos szerzetesrendnek konkrét szerepe nem volt. A környéken igen. A közeli Tüskeváron (hajdan Nagyjenő) a középkorban (1310-1311-tól) pálos kolostor volt. A községben lévő Szent Miklós plébániatemplom is a pálosoké volt. A Somló hegy délnyugati oldalán a pálosoknak szőlői voltak.
„A jenői (délnyugati) oldal bora édes, gyengébb erejű, leghamarabb fejlődő, jó asztali bor. Évi termése átlagosan 2000 hl. A nagyjenői (tüskevári) pálosoknak voltak itt szőlői 1370-1783-ig. Ez a Pálos-szőlő a Sédfő közelében, a „Kerekhegydudorodáson" volt. A Sédfő-forrás révén a legrégebben művelt szőlőterületek közé számítható. A pálosok emlékét itt is kápolna, az egykori Szt. Kereszt-kápolna helyére 1853-ban épült Szt. Ilona-kápolna őrzi.”



Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"A pálos rend címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Alina (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392221
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 18:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/320 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 18:47
2018. november
Feldolgozás alatt...

"A pálos rend címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Alina (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392223
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 18:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 18:47
2018. november
Feldolgozás alatt...

"A pálos rend címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Alina (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392224
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 18:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 18:48
2018. november
Feldolgozás alatt...

"A pálos rend címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Alina (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392225
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 18:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 18:48
2018. november
Feldolgozás alatt...

"A pálos rend címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Alina (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392227
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 18:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/320 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 18:49
2018. november
Feldolgozás alatt...

"A pálos rend címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Alina (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392228
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 18:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/320 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 18:49
2018. november
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.01.18. 19:10
Az "A pálos rend címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.19. 18:52
Keszthelyi Sándor publikálta "A pálos rend címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.