Szekszárd, Zrinyi utca 78.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Dr. Hollós László
Angol cím:László Hollós

Szekszárd
Zrinyi utca 78.
Garay János Általános Iskola első emeleti fordulójában

Készítés1956

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
László Mária
2020.01.22. 05:35
Hollós László botanikus, mikológus 1859. június 18-án Szekszárdon született, minden valószínűség szerint Schwartzkopf, más forrás szerint Schwarzkopf Domokos [1], [4] apai nagyapa egykori családi házában, a Fő utca 146-ban (ma Széchenyi utca 59.). Gyerekkorában a Babits-ház szomszédságában, a Szt. László utcában laktak [6] a Kálváriával szemben, ahonnan egyenesen a Remete-kápolnáig vezetett a nem is olyan hosszú út, ahol akkor még erdők voltak. “Akkor szerettem meg magyar hazámat és a fenséges természetet” - írja. [1]
Iskoláit más-más városokban végezte, de nevelőtanárként is bejárta az országot. Kevesen tudták Magyarországon, hogy a maga szakmájában a világ egyik legelső, legjobb szakembere volt, azért is, mert talán a legszerényebb is, amellett, hogy a botanika egy speciális ágában búvárkodott. Egész Európát átkutatta, magyarul dolgozott.
Kecskemétről történt hazatérte után (1911. szeptember 30.) a Mátyás király utcában egy kicsinyke kétszobás házban lakott. A 46 sz. alatti ház falán ma szöveges márványtábla őrzi emlékét https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/4003#vetito=7503 .
Polgári szertartással temették el 1940. február 16-án. Vallásosságának kérdése írásaiban ellentmondásos, döntésében közrejátszhatott egy kellemetlen affér is a szekszárdi piacon.
A világhírű gombatudós gipsz mellszobra előzőleg a Béri Balogh Ádám Múzeumban volt, ahova a múzeumból származó információ szerint az 1950-es évek végén vagy az 1960-as évek elején id. Szakály Ferenc újságíró, helytörténész ajándékaként került, aki maga is írt tanulmányt Hollós Lászlóról. [1] Szakály 1942-1949 között a Zala Megyei Újság felelős szerkesztője volt [2], így kerülhetett kapcsolatba Vörös János szobrásszal.
A festett mellszobor ma az újvárosi iskola első emeletén egy lenvászonnal kárpitozott, falappal fedett, réztáblácskás posztamensen áll. A lépcsőfeljárattól egy térelválasztó takarja, melyen át csíkokban töredezik a fény. Körülötte a tudós munkásságára vonatkozó ismertetők vannak. A valamikor vele együtt érkezett gombagyűjteményt azóta máshova szállították.
A szobor enyhén kopott, a festésén itt-ott átüt a fehér gipsz. Jobb oldalán olvasható a dátum, de csak nehezen silabizálható a szignó.
Dr. Hollós László a világon másodikként találta meg a közeli Pázmány térrel szembeni dombon az egyetlen létező édes szarvasgomba példányát 1919 körül. [3]
Utolsó komoly munkája a Szekszárd vidékének gombái című dolgozat, mely a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelent meg 1933-ban.
Szülővárosa a 2009-es jubileumi emlékévben Szekszárd Város Díszpolgárává avatta.
Köszönettel tartozom az iskolának, amiért engedélyt kaptam a fényképezésre és a mellszobor publikálására. Külön köszönet illeti meg a kutatásokért és az önzetlen segítségért Posztós Éva tanárnőt.
Források:
[1] id. Szakály Ferenc: Hollós László élete és munkássága. Szekszárd, Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum, 1989.
[2] Szakály Ferenc
https://www.tudosportal.hu/egy.php?id=7269
[3] Töttős Gábor: Szekszárd. Mesélő útikönyv. Szekszárd, DEMETER, 2008. 27. oldal
[4] Hollós László
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Hollós_László
[5] Dr. Hollós László (1859-1940)
https://szekszard.hu/hu/bor-turizmus-szabadido/szekszardi-arckepcsarnok/hollos-laszlo
[6] Hollós László. Fotó: Azonosító 8189-8195
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/4003#
További linkek
[1] Hollós László
https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/4003

Tagi gyűjteményben
Szekszárdiak
Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391977
Feltöltve
2020.01.17. 19:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:19

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391968
Feltöltve
2020.01.17. 19:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/4 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:14

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391978
Feltöltve
2020.01.17. 19:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO400

391976
Feltöltve
2020.01.17. 19:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:17

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391979
Feltöltve
2020.01.17. 19:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:19

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391980

391967
Feltöltve
2020.01.17. 19:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/4 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:12

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391965
Feltöltve
2020.01.17. 19:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/4 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:12

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391963
Feltöltve
2020.01.17. 19:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:12

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391964
Feltöltve
2020.01.17. 19:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/5 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:12

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391975
Feltöltve
2020.01.17. 19:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:16

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391961
Feltöltve
2020.01.17. 19:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:12

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391962
Feltöltve
2020.01.17. 19:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:12

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391969
Feltöltve
2020.01.17. 19:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO400

391970

391971
Feltöltve
2020.01.17. 19:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:14

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391972
Feltöltve
2020.01.17. 19:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:16

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391982
Feltöltve
2020.01.17. 19:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:19

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391966
Feltöltve
2020.01.17. 19:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/4 • 4.3mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:12

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391973
Feltöltve
2020.01.17. 19:16
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:16

"Hollós László" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
391974

391981
Feltöltve
2020.01.17. 19:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.17. 19:19

Archív fotók

"Hollós László" c. alkotás fotói

Fotó: Posztós Éva
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
502309
Forrás
Posztós Èva
Fotózva
2014. április
Évszám
2014
Feltöltve
2022.09.30. 11:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/42 • 6.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.09.30. 11:41
2014. április
Fotó: Posztós Éva

"Hollós László" c. alkotás fotói

A vitrinben a gombagyűjtemény. Fotó: Posztós Éva
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
502312
Forrás
Posztós Èva
Fotózva
2014. április
Évszám
2014
Feltöltve
2022.09.30. 11:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/45 • 6.3mm • ISO400

502311
Forrás
Posztós Èva
Fotózva
2014. április
Évszám
2014
Feltöltve
2022.09.30. 11:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/75 • 6.3mm • ISO400

502308

502313

502310
Forrás
Posztós Èva
Fotózva
2014. április
Évszám
2014
Feltöltve
2022.09.30. 11:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/50 • 6.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 22.09.30. 11:41
2014. április
Fotó: Posztós Éva
Összesen 28 fotó

Műlap története

22.09.30. 11:41
6 új fotót töltöttem a "Hollós László" műlaphoz
20.01.22. 05:35
László Mária publikálta "Hollós László" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.