Békéscsaba, Kórház utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Holokauszt-emlékfal

Békéscsaba
Kórház utca
Az izraelita temető mellett, az új zsinagóga előtt áll.

Avatás2016. június 26.

Fajzi Tamás (tervező)
Galéria Invest Kft. (kivitelező, közreműködő)

Kotricz Tünde (TundeK62)
2020.02.03. 19:05
"Ez a fal őrzi azoknak a / Békés megyei gyermekeknek, / nőknek és férfiaknak az / emlékét, akiket a holokauszt / idején elhurcoltak és / meggyilkoltak azért, mert / zsidónak születtek." – olvasható a békéscsabai Ligetben, a zsinagóga előtt álló falon.
Olyan időket élünk ma, hogy a templomoknak kerítést kell építeni, és az emlékműveket is zárt helyre kell telepíteni. Így járt Közép-Európa egyetlen új építésű zsinagógája is, a békéscsabai.

"A hivatalos adatok szerint a 2200 békéscsabai zsidó közül 1902-en nem élték túl a lágert. A Békés megyei zsidó áldozatokról mostanáig egyetlen névsor és emléktábla sem emlékezett meg, ezt a hiányt pótolták most a zsidó áldozatok nevét tartalmazó emlékfal létrehozásával - mondta Kunos Péter...
A 90 méter hosszú emlékfalat a Széchenyi ligetben, a katolikus és a zsidó temető között emelték. A klinker téglákból álló falban gránittömbökbe vésték az áldozatok nevét. A falon 2950 név szerepel, azoké, akiket Békéscsabáról és további csaknem húsz Békés megyei településről deportáltak a második világháború során, 1944-ben Auschwitz-Birkenauba.

Az áldozatok neveinek összegyűjtésében Balogh István kutatási eredményeit használták fel. A hivatalos adatok szerint Békés megyéből körülbelül ötezer zsidót hurcoltak el 1944-ben, mintegy háromezret meg is öltek Auschwitz-Birkenauban."
Források:
https://infostart.hu/belfold/2016/06/26/holokauszt-emlekmuvet-avattak-bekescsaban

Cím alapján hasonló

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
390369
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

390378
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2018. szeptember

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
390371

390372
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2018. szeptember

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
390373
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

390374
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2018. szeptember

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
390375

390376

390379
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2018. szeptember

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
390377
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2018. szeptember

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói Békéscsaba településről

Feltöltő
Azonosító
390370
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2018. szeptember
Összesen 11 fotó

Műlap története

22 napja
A közösség publikálta Kotricz Tünde (TundeK62) "Holokauszt-emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.