Selmecbánya (Banská Stiavnica), Starozámocká

A torony egyik oldalán látható, magasan.

Felállítás1578

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2020.02.01. 21:08
Selmecbánya, a hegyek ölelésében, azok között a völgyben, és a hegyoldalakon fekvő település. Első élményem a városban, hogy a lejtős, esőtől csúszós úton nem tudott bennünket letenni a debreceni buszsofőr, mert nem tudott megállni a mindenütt lejtős úton...
Ezek után indultunk város nézésre, és természetesen az Óvárral kezdtünk. Egy hegyi ösvényt választott az idegenvezető, hogy arra talán rövidebb. A társaság elég idős volt, tehát volt időm fotózni addig a várban, míg mindenki felért.
Aki járt már Selmecbányán, az hallotta a történetet, hogy eredetileg egy hatalmas székesegyház volt fent a magasban, és a török fenyegetés hatására bontották le a fedett hajót, és alakították át a hatalmas templomot várrá. Viszont meghagyták a tornyot, hiszen megfigyelőhelynek nagyon is alkalmas volt. Ezen a tornyon találtam egy nagyon régi címert, 1578-as dátummal. Igazából egy domborművön két címer szerepel, a bal oldali Magyarországé, abból az időből, a másik a városé.

Selmecbánya címerének magyarázata: "A városfal közepén ismét kaputorony látható, s az egész falrészen jelölték a kváderköves falazást. A tornyon megtaláljuk a felül félköríves záródású ikerablakot is, valamint ugyanott és a falon megjelennek az ún. kulcslyuk alakú lőrések, melyek már a tűzfegyverek alkalmazásának korát jelzik. Alkalmasint összefüggésben lehet ez a momentum az Óvár 1546-tól történő kialakításával, mely az 1515-ben befejezett gótikus plébániatemplom átalakítását jelentette.
A négy bányászszerszám az eredeti elrendezésben található a címerben, s a két sárkány négy-négy lábával tartja a karéjosan kivágott címerpajzsot. A két hajlított tartású, körbe komponált sárkány farka és kiöltött nyelve kereszteződik. Ez a harmonikus elrendezés hosszú időn keresztül megmaradt a selmecbányai címerben."
Ugyanezt a címert találták meg a Szent Katalin templom egykori főbejárata fölött.
Források:
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Selmecb%C3%A1nya_c%C3%ADmere

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Selmecbánya címere" c. alkotás fotói

Település
Selmecbánya (Banská Stiavnica)
Feltöltő
Azonosító
390365
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • 34.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 21:09
2017. szeptember

"Selmecbánya címere" c. alkotás fotói

Település
Selmecbánya (Banská Stiavnica)
Feltöltő
Azonosító
390366
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 99mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 21:09
2017. szeptember

"Selmecbánya címere" c. alkotás fotói

Magyarország 1550 körüli címere
Település
Selmecbánya (Banská Stiavnica)
Feltöltő
Azonosító
390367
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 84.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 21:09
2017. szeptember
Magyarország 1550 körüli címere

"Selmecbánya címere" c. alkotás fotói

Selmecbánya 1550 körüli címere
Település
Selmecbánya (Banská Stiavnica)
Feltöltő
Azonosító
390368
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 84.8mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 21:09
2017. szeptember
Selmecbánya 1550 körüli címere

"Selmecbánya címere" c. alkotás fotói

Település
Selmecbánya (Banská Stiavnica)
Feltöltő
Azonosító
390364
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.01.06. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 21:09
2017. szeptember
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.02.01. 21:08
TundeK62 publikálta "Selmecbánya címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.