Munkásmozgalmi kompozíció

Tamási, Szabadság u. 54.

Állapot: Áthelyezve innen

Tamási
Szabadság u. 54.
Az egykori járási pártház, majd Tamási Földhivatal épülete előtt.

Elbontás2007
Avatás1972. szeptember 30.

Göröntsér Vera
2020.01.08. 20:46
Visszafelé az időben. Előbb magát az emlékművet találtam meg, méghozzá egy kies, de a városon kívül eső helyen, az ún. Millenniumi parkban, ahová a történelem szele vetette. Előélete kielégítő volt, hiszen 2007-ig állta a sarat az egykori Járási Pártbizottság épülete előtt, ami már ebben az évben is, vagyis jóval a rendszerváltás után a helyi Földhivatalnak adott helyet.
Az alkotás avatása az 1972. szept. 28-29-én, Ozorán megrendezésre kerülő KISZ- és úttörő találkozóhoz kötődik. Ennek „méltóan szép záróakkordja" volt szeptember 30-án az alkotás leleplezése Tamásiban. Az emlékmű „a magyarországi agrármozgalmak Tolna megye mártírjainak állít emléket..."
Részletesebb leírás a Szobrok Tamásiban c. cikkben található [1]: A kompozíció utalás "a község munkásmozgalmi múltjára." Három "rétegben" mutatja a történteket, a három vízszintes sáv egymáshoz képest kicsit eltolva (idősíkok?) láttatja a a helyi történelem egy-egy korszakát. Alul "Prónayék garázdálkodását", a középső síkon azt, hogyan szállnak szembe az aratósztrájkok résztvevői a csendőrszuronyokkal (1905-06), ill. legfelül a "felszabadulást", ünneplő, vonuló emberekkel, elől a zászlóvivő, felül a béke galambjai. A bal oldalon különálló figura megformálásában mintegy összegzi mindezt, felfelé tartja mindkét kezét, egy csillagot emel feje felé, aminek közepén egy páva képe Ady Endre Fölszállott a páva c. versére utal.
Az alkotás bontásáról és a Millenniumi parkba történő elhelyezéséről Tamási város testülete döntött 2007 februárjában. Ezt az információt a korabeli sajtóban nem, de meglepetésemre egy másik műlapon találtam: https://www.kozterkep.hu/30284/parasztasszony#mulap (Forrás itt: Tamási táj 2007/2 (2. oldal): Új szervezeti szabályzat)
Források:
[1] Szobrok Tamásiban (Tolna Megyei Népújság, 1974. március 1974-03-07 / 55. szám) : https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1974_03/?query=SZO%3D(%22szab%C3%B3%20Iv%C3%A1n%22)%20AND%20SZO%3D(kompoz%C3%ADci%C3%B3)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)&pg=57&layout=s
[2] Az avatás körülményeiről, "Személyesen és személytelenül)" (Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember 1972-09-27 / 228. szám): https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1972_09/?query=SZO%3D(%22szab%C3%B3%20Iv%C3%A1n%22)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)%20AND%20SZO%3D(domborm%C5%B1)&pg=232&layout=s

Cím alapján hasonló

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

70-es-80-as években készült felvétel
Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
390062
Forrás
Tamási Könnyü László Városi Könyvtár, Helytörténeti Gyűjtemény
Feltöltve
2020.01.03. 14:35
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
DIGITAL CAMERA / Film Scanner
ƒ60/10 • 1/30 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.01.03. 14:35
Archív felvétel
70-es-80-as években készült felvétel

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

70-es-80-as években készült felvétel részlete
Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
390061

390064

390065

390063

390068
Forrás
Tamási Könnyü László Városi Könyvtár, Helytörténeti Gyűjtemény
Feltöltve
2020.01.03. 15:41

Göröntsér Vera 20.01.03. 15:41
Archív felvétel
70-es-80-as években készült felvétel részlete

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

70-es-80-as években készült felvétel
Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
390066
Forrás
Tamási Könnyü László Városi Könyvtár, Helytörténeti Gyűjtemény
Feltöltve
2020.01.03. 14:35
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
DIGITAL CAMERA / Film Scanner
ƒ60/10 • 1/15 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.01.03. 14:35
Archív felvétel
70-es-80-as években készült felvétel
Összesen 7 fotó

Műlap története

20.01.08. 20:46
Göröntsér Vera publikálta "Munkásmozgalmi kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.