Püspökladány, Bocskai utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Andalucía

Püspökladány
Bocskai utca
A Barátság parkban látható az alkotás.

Felállítás1994

TundeK62
2009.03.18. 15:22
Antoni Gabarre spanyol szobrász és muralista művész többször járt Püspökladányban, a Nemzetközi Kőszobrász Alkotótáborban. Az 1949-ben született művész Barcelonában járt 1970–1975 között Szépművészeti Főiskolára. Önálló kiállításait szerte a hazájában rendezte meg. Egy 1996-ban, Püspökladányban kiadott ismertetőben, akkor már 32 kiállításnál tartott. A füzetecskét nem sikerült idáig megszereznem, de a tavaszi püspökladányi látogatásomkor az ottani könyvtárban lemásoltak nekem pár oldalt, ami számomra érdekes adatokat tartalmazott. A művész hazájában nagyon sok homlokzati dekorációt, festményt készített eddig, és kevesebb tényleges szobrászati alkotást. Köztereken, a barcelonai metróban, és kórházakban is vannak falfestményei.
Sajnos, a Püspökladányban álló plasztikájának jelentéstartalma továbbra is megfejtés tárgya.
Annyit látok magamtól is, hogy egy különleges anyagú, nagyon porózus kő alkotja a mű "talapzatát".
Források:
http://www.gabarre.es/curriculum_gabarre.pdf
További linkek
http://www.europasur.es/article/ocio/1256621/antoni/gabarre/aleja/vandalismo/arte.html
http://www.gabarre.es/conjunto.html

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
14962
Feltöltve
2009.03.18. 00:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.03.18. 00:08

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
14963

14964
Feltöltve
2009.03.18. 00:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.03.18. 00:09

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
14965
Feltöltve
2009.03.18. 00:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.03.18. 00:10

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
25349
Feltöltve
2009.08.18. 22:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.08.18. 22:31

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
42512
Feltöltve
2010.02.04. 18:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.04. 18:25

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
42514
Feltöltve
2010.02.04. 18:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.04. 18:27

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
183371
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.13. 22:08
2014. március

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
183372
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:08
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

183373
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:08
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.13. 22:08
2014. március

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
183374
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.13. 22:09
2014. március

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
183375
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.13. 22:09
2014. március

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
183376
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

183377

183378
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.13. 22:10
2014. március

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
183379
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.13. 22:10
2014. március

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
183380
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.10.13. 22:10
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.13. 22:10
2014. március

"Andalúzia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Püspökladány
Feltöltő
Azonosító
435103
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2021.03.02. 13:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/800 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 13:30
2015. március
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.03.02. 13:30
1 új fotót töltöttem az "Andalúzia" műlaphoz
14.12.12. 23:40
Az "Andalúzia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.30. 14:05
Az "Andalúzia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.29. 10:05
Az "Andalúzia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.02.04. 18:27
1 új fotót töltöttem az "Andalúzia" műlaphoz
10.02.04. 18:25
1 új fotót töltöttem az "Andalúzia" műlaphoz
09.08.18. 22:31
1 új fotót töltöttem az "Andalúzia" műlaphoz
09.03.18. 15:22
TundeK62 publikálta "Andalúzia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.