Alternatív, helyi címek:Thoell-kereszt, Thoellkreuz
Angol cím:Cross Thoell

A templom és a temető közelében.

Felállítás1816

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.01.06. 02:13
Pomogy nevét egyes feltételezések szerint az ószlovák pomedza (= határon) szóból kapta.
„1910-ben 2057, többségben német lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Moson vármegye Nezsideri járásához tartozott. A trianoni és saint-germaini békeszerződések értelmében 1921-től Ausztria Burgenland tartományának része lett, bár a határmegállapító bizottság eredménytelen javaslatot tett a békekonferenciának a község magyar birtokban hagyására, hogy a Rába árterületét ne vágják ketté. …” [1]
A törökök kétszer is földig rombolták a falut.

A település honlapja nem említi a műemléki védettség alatt álló keresztet.

A közelmúltban restaurált kereszt érdekessége a talapzaton látható négy relief, és a megkapóan szép klasszicista szoboralakok:
1. Jézus szenvedésének első órái, az Olajfák hegyén imádkozva látjuk, ahol háromszor szólt az Atyához, vérrel verítékezett, majd angyal jött megerősítésére… [2]
Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott: »Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.« [3]

2-3. Krisztus kínzásának jelenetei, tövissel koronázzák, és megostorozzák. „Vas ustorral / Usoroszták, / Tüvisekkel / Koronászták…” [4]

4. Keresztjét hordozó Krisztus.

A kereszt alatt Szűz Máriát és a szeretett tanítványt János apostolt látjuk, akiket a szobrász különösen fiatalnak ábrázolt. 2012-ben, amikor a műemlékvédelem lajstromba vette a keresztet még láthatóan nem volt felújítva.[5]
Külön öröm volt látni a szakszerű munkát…! (Nem meszelve, nem átfestve…)
A posztamensen mindössze az állíttató neve és az állíttatás évszáma olvasható:
„MICHAEL THOELL / FUNDATOR / MDCCCXVI”
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Pomogy
[2] http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20az%20Olajf%C3%A1k%20hegy%C3%A9n.html
[3] https://szentiras.hu/KNB/Mt26,36-46;Lk22,40-46;Jn18,1.2
[4] [1] Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék… (Magvető kiadó, Bp. 1976)
[5] http://www.muemlekem.hu/kereszt/show/11960
-Németh Adél: Burgenland (Panoráma, 1990)

Bertha János műlapja


Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
390169
Feltöltve
2020.01.04. 19:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/40 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.04. 19:06

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
389701
Feltöltve
2020.01.01. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/20 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.01. 19:30

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
389702
Feltöltve
2020.01.01. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/10 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.01. 19:30

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
389703
Feltöltve
2020.01.01. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/10 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.01. 19:31

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
389704
Feltöltve
2020.01.01. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/10 • 200mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.01. 19:31

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
390153
Feltöltve
2020.01.04. 18:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ4/1 • 1/8 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.04. 18:25

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
389819
Feltöltve
2020.01.01. 22:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/6 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.01. 22:43

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
390170
Feltöltve
2020.01.04. 19:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ45/10 • 1/6 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.04. 19:09

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
389820
Feltöltve
2020.01.01. 22:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ42/10 • 1/8 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.01. 22:43

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
389705
Feltöltve
2020.01.01. 19:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/4 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.01. 19:31

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
390171
Feltöltve
2020.01.04. 19:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/5 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.04. 19:10

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
389700
Feltöltve
2020.01.01. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.01. 19:29

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
493957
Feltöltve
2022.07.15. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.15. 15:14

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
493960
Feltöltve
2022.07.15. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.15. 15:14

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
493958
Feltöltve
2022.07.15. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/160 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.15. 15:14

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
493959
Feltöltve
2022.07.15. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.15. 15:14

"Kálvária-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Pomogy (Pamhagen)
Feltöltő
Azonosító
493961
Feltöltve
2022.07.15. 15:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 38mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.15. 15:14
Összesen 17 fotó

Műlap története

22.07.15. 15:14
5 új fotót töltöttem a "Kálvária-jelenet" műlaphoz
20.01.06. 02:13
A közösség publikálta Bertha János "Kálvária-jelenet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.