Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai VI.

Tázlár, Templom köz

Alternatív, helyi címek:Dobó Család, Néhai Lázár Mihály családja, Rokolya Sándor, Rokolya család adománya

Tázlár
Templom köz
A templombelső oltár felőli harmadában

Felállítás1958

Kopp Ferencz (iparművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.12.31. 10:35
Ebben a sorozatban a legbonyolultabb az üvegablakok elhelyezkedése.
Pl. a Dobó család által adományozott ablak csak bizonyos szögbűl látható, tekintve, hogy a tengelyében egy mellékoltárt helyeztek el. A Lázár család ablaka viszont – eltérően a legtöbb ablakétól - kör alakú. A Rokolya család adománya egy oldalajtó bevágás fölött található.
A templom 1950-ben épült. A templomot 1958-ban avatták föl. Az üvegablakok, a szignó szerint, 1958-ban készültek. „ Az üvegablakokat a családok ajánlották fel, így jelenítve meg a teljes üdvösség történetet.”
Néha leírom, hogy manapság templombelsőt fényképezni általában úgy lehet, ha az ember alkalmazkodik a miserendhez és akkor látogatja meg a templomot.
Vagy szerencséje van. Mint pl. most. A templom külsőt fényképezgettem – szobrok persze… - miközben egy mamóka a templom előtti a járdát tisztította. Ő szólított meg, - nem ártott – mi célból fotózgatok? Kívülről látszott, hogy ólomüveg ablakok vannak a templomon (+ nem lehetett „megérinteni”) én is kérdeztem: be tudna-e engedni a templomba? Mit ád Isten? IGEN!
(Aztán a fotózgatás közben kiderült – és nagyon szívélyes volt – hogy Ő a plébános édesanyja…)
Az ablakok adományozója:
Dobó család, az ablak verse: „Arcod verejtékével edd a kenyeredet”. Az intelem a Teremtés könyve 3,17-19 szakaszban olvasható, ahol is az engedetlenségért az úr fenyítéseit olvashatjuk.
Néhai Lázár Mihály családja, az ablak verse: „ A te lelkedet is tőr járja át”
Bővebben: Lukács evangéliuma „Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”
Rokolya Sándor ablak verse: „Fölment a mennybe”. Krisztus föltámadása után hinni kell mennybemenetelét, vagyis hogy a negyvenedik napon fölment a mennybe. Ezért mondja a hitvallás: „Fölment a mennyekbe.”
A Rokolya család ablak verse: „Ábrahám erős maradt hitében”. Az idézet: Pál apostol levele a rómaiakhoz, „Nem kételkedett Isten ígéretében hitetlenül, hanem erős maradt hitében és megadta az Istennek járó tiszteletet.”
Források:
https://szentiras.hu/KNB/Ter3,17-19
https://szentiras.hu/SZIT/Lk2,22-35
https://szentiras.hu/BD/R%C3%B3m4
http://www.katolikus-honlap.hu/0704/aquinoi-96.htm

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai VI." c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (iparművész)
Település
Tázlár
Feltöltő
Azonosító
389018
Feltöltve
2019.12.24. 11:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/30 • 10.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.12.24. 11:48

"Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai VI." c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (iparművész)
Település
Tázlár
Feltöltő
Azonosító
389019
Feltöltve
2019.12.24. 11:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/60 • 17mm • ISO320

389020
Feltöltve
2019.12.24. 11:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO200

389021
Feltöltve
2019.12.24. 11:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO220

389023
Feltöltve
2019.12.24. 11:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO280

389024
Feltöltve
2019.12.24. 11:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/60 • 5.4mm • ISO125

389026
Feltöltve
2019.12.24. 11:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/60 • 20.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.12.24. 11:50

"Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai VI." c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (iparművész)
Település
Tázlár
Feltöltő
Azonosító
389025
Feltöltve
2019.12.24. 11:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.12.24. 11:48
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.12.31. 10:35
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai VI." c. műlapját
19.12.31. 10:35
Dr. Pinczés Sándor tagunk munkájában mérföldkőhöz érkezett!
Ez a műlap tagunk 2000. műlapja, gratulálunk!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.