Budapest, XIX. kerület, Kós Károly tér
További képek a Fotólistában

Budapest
XIX. kerület, Kós Károly tér
A téren, a játszótér mellett áll.

Avatás2010. szeptember 2.

Ambrus Éva (keramikus)
Móra Ágota (keramikus)
Bihari Kristóf (keramikus)

Kotricz Tünde (TundeK62)
2020.01.01. 22:01
A lányomék ötévnyi óbudai albérlet után lakást vettek a Wekerle telepen. A Kós Károly tértől, kb. 5 percnyire vannak, így rendszeresen ott sétálnak, most még a babakocsiban fekvő pici babájukkal. Így aztán volt alkalmam többször is, alaposan végigsétálni a téren. Felfedeztem, hogy nem csak egyféle csobogó díszíti a teret, hanem van egy másikféle is. Így, összesen három Csobogó áll a téren. Azon a sarkon hiányzik az ivókút, ahol a sportpálya van.
A szignó szerint ugyanaz az alkotóhármas készítette, mint a másik kutat, ami évek óta szerepel az oldalon.

Megismétlem észrevételem, hogy ezt az alkotást sem lehet megfelelőképpen kategorizálni, mert a sok kategória módosítás után, sajnos megszűnt az ivókút, mint lehetséges, választható alkotás-típus. És így, ez a mű is félre van paraméterezve. A játszótér szélén bizony a gyerekeknek, és szüleiknek nem egy díszkútra van szükségük, hanem egy ivókútra...

Kapcsolódó
Csobogó

Cím alapján hasonló

"Ivókút" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
388524
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 16.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. május

"Ivókút" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
388525
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ71/10 • 1/800 • 16.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. május

"Ivókút" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
388526
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 16.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. május

"Ivókút" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
388527
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. május

"Ivókút" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
388528
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO125

388529

388530
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. május

"Ivókút" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
388531
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ63/10 • 1/800 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. május

"Ivókút" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
388532
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ71/10 • 1/800 • 25.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. május

"Ivókút" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
388533
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ80/10 • 1/800 • 25.6mm • ISO125

388534

388523
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.12.19. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 16.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2019. május
Összesen 12 fotó

Műlap története

01.01. 22:01
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Ivókút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.