I. világháborús emlékmű

Csomád
Kossuth Lajos út 88.
A templom melletti parkban

Avatás2019. december 15.

Kiss Katalin
2019.12.18. 12:39
Csomád község Pest megye északi részén fekszik, a Gödöllői dombvidék észak-nyugati szélén.
A községben Szlovák Kisebbségi Önkormányzat működik, mely aktívan segíti a hagyományok megőrzését.
Az idősebb generáció még beszéli a szlovák nyelvet.
Csomád tagja a Veresegyházi Többcélú Kistérség Önkormányzati Társulásnak.

Az I. világháború befejezésének 100. évfordulójára tervezték a világháborús emlékmű felavatását, amire kis késéssel 2019. december 15-én került sor a vasárnapi evangélikus istentisztelet után.

A szobor kompozíció két részből áll.
Az alapzat süttői mészkőből készült kereszt, melyhez egy kétalakos bronzszobor kapcsolódik.

A tradicionális csomádi népviseletbe öltözött édesanya ölében tartja a csatában elesett fia holttestét, aki katonaruhát visel.
Egy katona szlovák nyelven írott, utolsó leveléből részlet olvasható a keresztbe vésve:
- „Mama moja dobrá!” (Jó anyám!)

Az emlékmű templom felőli oldalán, a kereszt felső részén, vésett Trianon előtti nagy Magyarország térképében a mai Magyarország körvonalát véste be a művész.

A kereszt vízszintes darabján az „Első világháborúban hősi halált haltak a hazáért” felirat alatt a nemzeten belül a csomádi közösség vesztesége került megjelenítésre a névsor felvésésével.
A hősi halált haltak nevei a Csomádi Evangélikus Egyház anyakönyvében és az Országos Levéltár archívumában szerepelnek. Az áldozatok 95 %-a evangélikus hitvallású fiatal volt.

A kereszt alján
„Állíttatta Csomád Község Önkormányzata 2019. évben. A programot az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatta.
1914. Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 2018.”
felirat látható.

A keresztkő oldalán
„S az ember millióinak szemében gyászkönny ül”
Vörösmarty Mihály idézet olvasható.

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388295
Feltöltve
2019.12.18. 11:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/3086 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 11:58
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388296
Feltöltve
2019.12.18. 12:00
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/3215 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:00
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388297
Feltöltve
2019.12.18. 12:01
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/2347 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:01
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388298
Feltöltve
2019.12.18. 12:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/2841 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:02
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388299
Feltöltve
2019.12.18. 12:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/1972 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:02
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388300
Feltöltve
2019.12.18. 12:03
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/1149 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:03
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388304
Feltöltve
2019.12.18. 12:06
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/2421 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:06
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388301
Feltöltve
2019.12.18. 12:03
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/2907 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:03
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388302
Feltöltve
2019.12.18. 12:04
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/2646 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:04
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388303
Feltöltve
2019.12.18. 12:05
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/1255 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:05
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388305
Feltöltve
2019.12.18. 12:36
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/7634 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:36
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388306
Feltöltve
2019.12.18. 12:37
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/1647 • 3.9mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.18. 12:37
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A katona bakancsa talpán
Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
388491
Feltöltve
2019.12.19. 15:32
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Samsung / SM-A600FN
ƒ17/10 • 1/50 • 3.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 19.12.19. 15:32
A katona bakancsa talpán
Feldolgozás alatt...

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csomád
Feltöltő
Azonosító
454185
Feltöltve
2021.08.07. 15:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.08.07. 15:30

454186

454187
Feltöltve
2021.08.07. 15:31

kalaposlány 21.08.07. 15:31

454188

454189
Feltöltve
2021.08.07. 15:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 21.08.07. 15:32
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.08.07. 15:32
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
21.08.07. 15:31

21.08.07. 15:30

19.12.19. 15:32
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.12.18. 12:39
Kiss Katalin publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.