Szent István király-templom üvegablakai 4.
Ezt persze már akkor is észrevették, kb. 110 évvel ezelőtt. Részlet egy korabeli forrásból:
"Amit a modern templomberendezési művészet csak produkálni tud és ameddig a technika elér, mindannak gazdag, pompázatos tárháza az új templom; mely művészi oltárképeivel, hatalmas freskóival, színes s művészien megstilizált ablakaival, már látásra is tisztult impressziókat szűr át a lelkekbe. A templom villannyal van világítva és befogadó képessége messze évtizedek eredményeivel vet számot. Az egyház immár kilencezer hívő lelket számol, s méltó mindenben a hitközséghez az újonnan rekonstruált templom, mely ma az egyik leghatalmasabb és legimpozánsabb középülete Újhelynek."
A templomon legutóbb 2009–2010-ben végeztek felújításokat. Az üvegablakokat is felújították 2002-ben, ez látszik is a ragyogóan csillogó felületeken. Egyetlen szignót nem sikerült lefotóznom a sorozaton. Hogy azért, mert nincs rajta, vagy mert a magasan elhelyezkedő ablakok alsó része nem került megfelelően fotózásra, ezt nem tudom. Az alkotó adatait a megadott forrásban találtam meg.
A templom hajójának nyugati, vagyis a hegyek felé eső oldalán a forrás szerint három ablak van. A Jézus szíve üvegablak az egyetlen, amit nem fotóztam. A középtájon lévő: Rózsafüzér királynéja Szent Domonkossal és Limai Szent Rózsával. A donátori felirat: "Állíttatta a sátoraljaújhelyi Rózsafüzér Társulat 1909."
A keleti, bejárathoz közeli ablak Páli Szent Vincét ábrázolja tanítványai körében. Ezen nincs donátori megjegyzés.
Ide tettem be annak az ablaknak a fotóját, ami a forrásul használt könyvben nem volt benne, de stílusából ítélve ugyanaz az alkotó keze munkája, egy Jézust ábrázoló ovális ablak (a földszinti oldalbejáróban találtam).
Végül örülök, hogy a majd tíz évig tartó ötlet megvalósulhatott, és sikerült megoldani, hogy egy tőlem igen nagy távolságra álló templomot így körbe tudtam fotózni.
Boros Anikó Rózsa: Sátoraljaújhely római katolikus templom (templomismertető füzet)(2010)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df961189eb3a-8ef8db6b6dc3c30730e19cbf_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df96118a13e1-06487c0ea7615100218f94c8_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df96118a0742-c5aea7783e1401d5899dd1f3_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df961189f85b-ea467617ea2528b3fc4151a1_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df961189e201-262e81c8a7c5891199cefb46_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df961189d5b4-02e620821b31cdd85f108339_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 27mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df9611899da8-08db6f9e9e649949fbedf4e6_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 22.2mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df961189a9ca-88fd7e81b8e98a733321c76a_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • 35.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df961189b985-459b0cfa85d62833bb2126b0_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • 37.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df961189c81d-b1c7416e75fef6566817d6bc_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • 37.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df96118992d3-5b7c2754abd9d13759b8096f_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 5.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5df9611898566-dbc5e51f160a02ddcdec2d25_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/40 • 25.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5dfb50a40abe7-0b4bfd0b102630b571e980c5_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/15 • 8.9mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a39831-5dfb50a40cd06-e4f861196c7671c525b82797_4.jpg)
"Szent István király-templom üvegablakai 4." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/10 • 22.9mm • ISO800