Kismarton (Eisenstadt), A J. Haydn-téren

Kismarton (Eisenstadt)
A J. Haydn-téren
A templom bejáratának közelében

Felállítás2002


Bertha János
2019.12.18. 19:35
„Az Esterházyak kismartoni, majd az 1769-ben elkészült eszterházi-kastélyának zenei élete Európa egyik kiemelkedő, Nyugat-Magyarország zenei, kulturális központjává vált.
Ehhez azonban olyan géniuszra volt szükség, mint J. Haydn.

Pál Antal herceg 1761-ben Werner mellé másodkarmesternek szerződtette az akkor 29 éves Haydnt.
»Haydnnek«, mint alkalmazottnak, a szigorú formaságok között folyó udvari élethez is igazodnia kellett.
Néhány idézet a szerződés szövegéből:
» (…) - ez a szerződés a másodkarmesterrel 1761. május 1-től fogva legalább három évre köttetett, úgy, hogy ha ez idő letelte után Heyden József másutt kívánna szerencsét próbálni, ezt a szándékát egy fél esztendővel előbb be kell jelentenie az uraságnak. Ugyanakkor
- megígéri az uraság Heyden Józsefnek, hogy nemcsak addig tartja szolgálatában, hanem ha teljes megelégedését kiérdemli, az első karmesteri állás várományosa lehet. Ellenkező esetben azonban ő főméltósága akár a kikötött időn belül is elbocsáthatja…
Bécsben, 1761. május 1-én. «

Őt tekinthetjük a zenetörténet utolsó udvari zeneszerzőjének. Olyan ember, - írja róla Yehudi Menuhin - aki átélte azt a változást, amely az Istennek és Királynak való kiszolgáltatottságtól az egyéniség erejébe vetett hitig vezetett.

J. Haydn közel három évtizedet, művészetének leggazdagabb éveit, - a téli időszakot Kismartonban a nyarat pedig Eszterházán - töltötte az Esterházyak szolgálatában. »Kísérletezhettem egy zenekar élén, megfigyelhettem minden hatást, javíthattam, nyesegethettem, vállalkozhattam, merhettem. El voltam zárva a világtól, senki sem kínozhatott kétségekkel, - és így eredetivé kellett lennem.«

Esterházy Miklós 1790-ben bekövetkezett halálát követően fia a zenekart és az operatársulatot is feloszlatja, Haydnt pedig, - aki névlegesen halála végéig Esterházy - szolgálatban maradt - szabadságolják.
A szabaddá váló komponista két utat tesz Londonba (1790-92, 1794-95).
Többen, köztük W. A. Mozart, korára való tekintettel és az angol nyelv ismeretének hiánya miatt próbálják lebeszélni a fárasztó, hosszú utazásról, mire ő a sokat emlegetett mondattal válaszolt: „az én nyelvemet érti az egész világ”. [1]

Ezt a mondatot olvashatjuk a szobor melletti kőre vésve.
Továbbá az állítás dátumát, 2002-t, amely a zeneszerző születésének 270. évfordulója.
Császárkőbányán nyaranta egy szobrászokból álló nemzetközi alkotótábor, művésztelep működik. Úgy tudom, hogy ott készült az ukrán származású szobrász J. Haydnról készült műve, s került ide a Hegyi-templom bejáratához, ahol Joseph Haydn hamvai nyugszanak.
Források:
[1] Süttör-Eszterháza-FERTŐD-évszázadaiból. Tanulmányok - Hazánk Kiadó 2005.
ISBN 963 7586 73 3. (Bertha János: Kísérletezhettem egy zenekar élén… [részletek a könyv fejezetéből])

Bertha János műlapja


Kapcsolódó
Joseph Haydn
Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai
Közös gyűjteményben
Zenészek szobrai

Cím alapján hasonló

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
388115
Feltöltve
2019.12.16. 21:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/125 • 65mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.12.16. 21:37

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
388119
Feltöltve
2019.12.16. 21:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 32mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.12.16. 21:39

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
388116
Feltöltve
2019.12.16. 21:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/125 • 62mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.12.16. 21:37

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
388117
Feltöltve
2019.12.16. 21:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/80 • 90mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.12.16. 21:38

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
388120
Feltöltve
2019.12.16. 21:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 32mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.12.16. 21:40

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
388114
Feltöltve
2019.12.16. 21:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 21mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.12.16. 21:36

"Joseph Haydn" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kismarton (Eisenstadt)
Feltöltő
Azonosító
388121
Feltöltve
2019.12.16. 21:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.12.16. 21:41
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.12.18. 19:35
A közösség publikálta Bertha János "Joseph Haydn" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.