Budapest, XIV. kerület, Bolgárkerék utca 1.

Alternatív, helyi címek:Virágot ültetők

Budapest
XIV. kerület, Bolgárkerék utca 1.

Felállítás1956

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2019.12.10. 19:58
Ez az alkotás a pályázat másik lehetséges befutója /lett volna/. A kérdést a kapcsolt lapon fogalmaztam meg, kicsit ismétlek.
Az évekkel ezelőtt köztérként működő nyitott udvar lakók által építtetett kerítése mögött, az udvar két oldalán kapudomborművek sora látható. Az első bekukkantásra készült fénykép alapján, amit o. a. készített a lakók haragjának kitéve, felismerni véltem Kucs Béla alkotását, címe szerint Virágot ültetők. Ezt a domborművet mutatja a kapcsolt műlap.
Körbeszemlélve és fotózva az udvarban rejtőzködő alkotásokat, kiderült, hogy egy másik alkotás is helyet kapott itt, éppen az ellenkező oldalon, amire pontosan ráillik a cím. Így most bajban vagyok, de az ábrázolás egyértelműen más kéz munkája. De vajon kié, ill. melyik-kié? Kucs Béla nevéhez garantáltan csak az egyik köthető.
A jelenet összecseng, de különbségek vannak. A téma itt is egyértelmű, két ember – itt férfi és nő – egy virág elültetésén fáradozik. A virág már földben van, jobbról a férfi óvón közrefogja a szirmait bontó növényt. Itt is szerepel egy kancsó, amit a nőalak tart a kezében. Gondoskodó tekintete követi a víz útját, locsolja a frissen ültetett növényke körül a földet.
Innen a refrén: Úgy gondoltam, itt egyedül nem dönthetek. A kérdés: melyik lehet Kucs Béla alkotása?
Sokat gondolkoztam, stílusjegyeket hasonlítottam össze – vizsgálgatva Kucs Béla nálunk található műveinek figuráit – különös tekintettel az arcok és a mimika megformálására. Arra gondoltam, "pályáztatni" kéne a két alkotást, remélve, kapok segítséget a fontos kérdés eldöntéséhez.
Források:
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2665

Kapcsolódó
Virágot ültetők
Kapcsolódó
Melegedők

Cím alapján hasonló

"Virágültetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
386138
Feltöltve
2019.12.02. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.12.02. 14:48

"Virágültetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
386139
Feltöltve
2019.12.02. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • 17.5mm • ISO1000

386140

386143
Feltöltve
2019.12.02. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • 29.6mm • ISO800

386145
Feltöltve
2019.12.02. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 53.1mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.12.02. 14:48

"Virágültetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
386141

386144

386142

386146
Feltöltve
2019.12.02. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 8.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.12.02. 14:48

"Virágültetők" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
386147
Feltöltve
2019.12.02. 14:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8.9mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.12.02. 14:48
Összesen 10 fotó

Műlap története

15 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Virágültetők" feltöltésünket!
16 napja
Göröntsér Vera publikálta "Virágültetők" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.