Mesterszállás, Szabadság utca 24.
További képek a Fotólistában

Mesterszállás
Szabadság utca 24.
A mesterszállási polgármesteri hivatal előterében látható.

Felállítás2016

Kovács Karolina (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kalaposlány
2019.12.02. 17:54
A Mezőhéken megtalált Szünet-tárlat tablója nyomán, felkerestem a Mezőtúr és Vidéke, városi közéleti lap 2016. május 16-i száma 7. oldalán szereplő beszámolóban olvasható további négy alkotást is. Keresési sorrendem alapján számoztam be az alkotásokat, mely érdekességükben, szépségükben, semmiféle rangsorolást nem hordoz magában.

A másodikként felkeresett alkotás Mesterszálláson található. A tablót, tervezetten, 2016. május 2.-tól május 12-ig a mesterszállási általános iskola területén helyezték el, majd átkerült a mesterszállás polgármesteri hivatalba, ahol a főbejáraton belépve, a folyosón találjuk, ott látható.

A gyermekek számára készült tabló, egy iskolai órák közti szünet alatt is megtekinthető, ezért a Szünet-Tárlat elnevezést látható. Ma már információs szerepe van. A 80 x 80 cm-es, háromszori magastűzű égetéssel időtállóvá tett, kültérre tervezett, a leírásban tablónak nevezett alkotás, egy vasvázas állványzaton elhelyezett dombormű.

A tabló közepén Mesterszállás címere, melyen megjelenik a Fekete-halom. A középkori eredetű község királyi bírtok volt, talán erre utalnak a címer két oldalán látható elemek. A címertől jobbra a település látnivalóiról, nevezetességeiről olvashatunk. Nevesítésre került a római katolikus templom, a világháborús emlékművek, a nagykunsági népi építészet megmaradt elemei, s a települést körülvevő természeti értékek. Érdekes legendára utal a szöveg, miszerint a római katolikus templomot annak a feketehalmi csárdának a helyére építette a település, mely Rózsa Sándor egyik kedvenc tartózkodási helye volt. A címertől balra a település nevének eredetéről, és történetéről olvashatunk. A kétféle településtörténeti legenda mindegyike a kunok betelepedésével áll kapcsolatban. Vélhetően a kunokra utal a tablón látható ló és harcosok vértrészletének gondolható ábrázolás.

A tabló alsó részén megjelenik a csodálatos kunhímzés néhány eleme. A kunhímzés mindig egyszerű, letisztult pasztellszíneket mutat, a színek finom árnyalatokkal mennek át egymásba. Az olvasottak szerint értéke a hungarikumok közé sorolásra is méltóvá teszi.

A Szünet-tárlat kiállítás a 2015. évi Járásszékhely települési önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatása, elnevezésű pályázatból valósult meg. A pályázat kiírója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pályázatot Mezőtúr Város Önkormányzata nyerte el. A pályázat megvalósításában a Túri Fazekas Múzeum és Kovács Karolina iparművész vett részt művészeti vezetőként és alkotóként. A kiválasztott öt település tablóját készítette el, a számára nyújtott helységtörténeti, és nevezetességi adatok alapján. A tabló jobb és bal oldali alsó sarkában megörökítésre kerültek az alkotás létrejöttének ismertető adatai.
Források:
A Szünet-tárlat kiállításról:
http://www.mkskft.hu/mesv/upload/2016.09_01-12.pdf
Mesterszállás címere:
https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Mestersz%C3%A1ll%C3%A1s_c%C3%ADmere.jpg
Kunhímzés:
https://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet-jasz-nagykun-szolnok/akar-hungarikumma-is-valhat-a-turkevei-kunhimzes-611325/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mestersz%C3%A1ll%C3%A1s
http://kovacskarolina.hu/

kalaposlány műlapja

Kapcsolódó
Szünet-Tárlat
Kapcsolódó
Szünet-tárlat 3.
Kapcsolódó
Szünet-tárlat 4.
Kapcsolódó
Szünet-tárlat 5.

Cím alapján hasonló

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386101
Feltöltve
2019.12.02. 13:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 13:45

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386102

386103
Feltöltve
2019.12.02. 13:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 13:46

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386108
Feltöltve
2019.12.02. 13:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 13:49

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386104
Feltöltve
2019.12.02. 13:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 13:47

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386110
Feltöltve
2019.12.02. 13:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 13:50

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386109

386105
Feltöltve
2019.12.02. 13:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 13:48

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386107
Feltöltve
2019.12.02. 13:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 13:49

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

A mesterszállási polgármesteri hivatalban látható tabló.
Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386113
Feltöltve
2019.12.02. 13:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.02. 13:52

386114

386112
Feltöltve
2019.12.02. 13:51

kalaposlány 19.12.02. 13:51

"Szünet-tárlat 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Karolina (keramikus)
Település
Mesterszállás
Feltöltő
Azonosító
386111

386289
Feltöltve
2019.12.03. 07:15
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.12.03. 07:15
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.12.03. 07:15
1 új fotót töltöttem a "Szünet-tárlat 2." műlaphoz
19.12.02. 17:54
kalaposlány publikálta "Szünet-tárlat 2." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.