Fortuna étterem cégére

Budapest, I. kerület, Hess András tér 4.

Állapot: Lebontott

Angol cím:Fortuna-cégér

Budapest
I. kerület, Hess András tér 4.

Felállítás1958

Ády
2019.12.03. 18:13
Hess András téri 4-es számú ház is súlyosan megsérült a második világháborúban. A várnegyed 50-es években kezdődő rekonstrukciójában erre a házra is sor került, így Riedlmayer Gyula tervei alapján újjáépítették. Az épületben új vendéglátóhelyet alakítottak ki Fortuna Étterem néven, ami 1958-ban nyitotta meg kapuit. A vendéglátó egységet hirdetve a külső homlokzatra egy kör alakú cégért kapott, ami Fortuna istennőt ábrázolta kezében bőségszaruval. A hátulról megvilágított vörösréz domborítást Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész készítette.

Az alkotás ma már nem látható, valamikor lebontották, sajnos a további sorsáról egyenlőre nem találtam adatot.
Helyére valamikor egy ólomüveg cégér került, de azt is már lebontották.

".. A régi városképek elengedhetetlen eleme volt a cégér, de jelentősége, hírverő szerepe a XX. századra megszűnt. A kapitalista versenyben egymást túllicitáló, rikoltó feliratokkal cserélték fel a halk hívogató szavú cégéreket, és az ezektől változatos, színes utcakép néhány évtized alatt harsány feliratokkal elárasztott utcaképpé silányodott. így tűntek el a budavári lakónegyed cégérei is. Miközben a helyreállított várnegyedben átrajzolódtak az üzletek portáljai és modernebb arcot öltöttek, a hangoskodó üzletfeliratokat ízes cégérek pótolják. A cégérek készítéséből nemcsak fémműves iparművészeink vállaltak részt. A cégérek készítéséből nemcsak fémműves iparművészeink vállaltak részt. A Fortuna étteremé Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművészünk alkotása. A falra helyezett domborított vörösréz reliefen — az étterem neve alapján — a római mitológiából ismert, a szerencsének, a véletlennek és a sors szeszélyének istennőjét, Fortunát — kezében bőségszaruval — ábrázolta." [1]

Egy fotó az MTVA képtárából: https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-VGJ1ZlR3R0lNR3JHcHEzNlFQTVFsQT09
Források:
[1] Műemlékvédelem, 1982. (26. évfolyam, 1. szám)
http://budavar.btk.mta.hu/hu/utcak-terek-epuletek/hess-andras-ter/51-hess-andras-ter-4.html
Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa https://www.kozterkep.hu/adattar/konyv/8
További linkek
Varga Imre szobrászművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/5009?kiemeles=varga%20imre

Ády műlapja

Kapcsolódó
Fortuna-cégér

Cím alapján hasonló

"Fortuna étterem cégére" c. alkotás fotói

Adományozó: Bauer Sándor
Kép - 109546
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
412460
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2020.08.07. 12:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.08.07. 12:09
Archív felvétel
Adományozó: Bauer Sándor
Kép - 109546

"Fortuna étterem cégére" c. alkotás fotói

Fotó: Ferenczik
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
178382
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1983. április
Évszám
1983
Feltöltve
2014.09.03. 16:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.09.03. 16:10
1983, Archív felvétel
Fotó: Ferenczik

"Fortuna étterem cégére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7192
Feltöltve
2008.06.05. 20:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.05. 20:56
Archív felvétel

"Fortuna étterem cégére" c. alkotás fotói

Ilyen volt régen
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7191

90-es évek
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
429420
Forrás
prospektus részlet
Feltöltve
2021.01.11. 10:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.11. 10:52
Archív felvétel
90-es évek

"Fortuna étterem cégére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
476116
Forrás
https://gallery.hungaricana.hu/hu/BFLPhoto/1832644/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJDSU1LRSI6IFsiRlx1MDE1MWZvdFx1MDBmMyJdfSwgInF1ZXJ5IjogIkdZVUpURU1FTlk9KEJGTFBob3RvKSAxOTcyIn0&img=0
Feltöltve
2022.01.30. 22:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.01.30. 22:46
Archív felvétel

"Fortuna étterem cégére" c. alkotás fotói

Kép részlet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
476117
Forrás
https://gallery.hungaricana.hu/hu/BFLPhoto/1832644/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJDSU1LRSI6IFsiRlx1MDE1MWZvdFx1MDBmMyJdfSwgInF1ZXJ5IjogIkdZVUpURU1FTlk9KEJGTFBob3RvKSAxOTcyIn0&img=0
Feltöltve
2022.01.30. 22:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 22.01.30. 22:46
Archív felvétel
Kép részlet
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.01.30. 22:46
1 új fotót töltöttem a "Fortuna étterem cégére" műlaphoz
22.01.30. 22:46
1 új fotót töltöttem a "Fortuna étterem cégére" műlaphoz
21.01.11. 10:52
1 új fotót töltöttem a "Fortuna étterem cégére" műlaphoz
20.08.07. 12:09
1 új fotót töltöttem a "Fortuna étterem cégére" műlaphoz
19.12.03. 18:13
Ády publikálta "Fortuna étterem cégére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.