Sivatagi város - falikerámia

Szombathely, Vörösmarty Mihály utca 11.
Archív képek

Szombathely
Vörösmarty Mihály utca 11.
Vas Megyei Gyermekvédelmi Központ első emeleti társalgójának falán található.

Felállítás1975

Geszler Mária (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2019.12.01. 17:36
Geszler Mária Munkácsy- és Kossuth-díjas keramikusművész [1] [2] 1966 óta kötődik Szombathelyhez. 1966 és 1976 között a Magyarszombatfai Kerámiagyár tervezője volt. Ezen időszak alatt készült a szombathelyi Gyermekvédelmi Központ részére egy kerámiafala, melynek láttán elsőre az Ezeregyéjszaka meséinek világára asszociáltam, az arab mesék hangulatát idézi fel számomra. A korongozott kerámia alkotáson arab épületek láthatóak többféle motívummal, illetve az alkotás közepén szinte egy sorban különböző viseletben vannak nők és férfiak ábrázolva.

A művésznő életrajzát tanulmányozva kisebb magyarázatot is találtam a látottakra:

"A keleti kultúra és művészet öröksége, formavilága, motívumkincse diákévei óta foglalkoztatja, amellyel a kilencvenes években fűzhette szorosabbá kapcsolatait. Már korábban is sokat utazott a Szovjetunió közép-ázsiai városaiba és köztársaságaiba (Buhara, Szamarkand, Grúzia, Örményország), majd 1996-ban Nagoya-Sagában nemcsak a japán kerámiaművészettel, hanem a kultúrával, irodalommal, a keleti szellemiséggel is alaposabban megismerkedhetett. Mindez nagy hatással volt alkotói tevékenységére, azóta is számos alkalommal visszatért Japánba." - olvasható életrajzában. [3]

Mind a Wikipedián, mind a Kortárs Magyar Művészeti Lexikonban 1976-os dátum szerepel az alkotásnál, ezt azonban cáfolnám. A művésznő szegedi kiállítására - melynek megnyitója 1975. július 24-én volt - készült egy katalógusfüzet, mely egyben meghívóként is szolgált, tehát a kiállítás megnyitása előtt nyomdába kellett, hogy kerüljön. A brossúra oldalain már megjelenik a korongozott kerámia alkotás "Sivatagi város" címmel (lásd archív kép). [4]

A kerámiafal fotózását megelőzően egy szombathelyi ismerősömet megkértem, hogy nézzen utána, hogy valóban létezik-e még az alkotás. Az intézet munkatársai örültek, hogy érdeklődünk a murália után. Pados Zsolt intézményvezetőtől kapott információ alapján megtudtuk, hogy Geszler művésznő személyesen helyezte fel a - belül üreges - korongozott kerámia darabokat, ő maga festette közte a falat is. A padláson még található egy-két tartalék darab, ha esetleg valamelyik véletlenül tönkre menne azonnal pótolni lehet.
Források:
[1] Geszler Mária keramikus életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Geszler_M%C3%A1ria
[2] Geszler Mária keramikus életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1531
[3] Magyar Művészeti Akadémia - Geszler Mária: http://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA8107
[4] Kiállítási katalógusfüzet - Geszler Mária keramikusművész kiállítása (Gulácsy Lajos Terem, Szeged, 1975) (ARCANUM)

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Sivatagi város - falikerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Geszler Mária (keramikus)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
384641
Feltöltve
2019.11.24. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • 18mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.11.24. 09:07

384642
Feltöltve
2019.11.24. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1250

384643

384644

384645

384646

384647

384648

384649

384659
Feltöltve
2019.11.24. 09:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/40 • 18mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.11.24. 09:18

"Sivatagi város - falikerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Geszler Mária (keramikus)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
384650

384651

384652

384653

384661
Feltöltve
2019.11.24. 09:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ32/10 • 1/50 • 50mm • ISO1250

384660

384654
Feltöltve
2019.11.24. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ14/10 • 1/320 • 50mm • ISO1250

384655
Feltöltve
2019.11.24. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ14/10 • 1/400 • 50mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.11.24. 09:07

"Sivatagi város - falikerámia" c. alkotás fotói

Alkotó
Geszler Mária (keramikus)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
384656
Feltöltve
2019.11.24. 09:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ14/10 • 1/250 • 50mm • ISO1250

384657

384658

Archív fotók

"Sivatagi város - falikerámia" c. alkotás fotói

a falikerámia részlete egy kiállítási katalógusban
Alkotó
Geszler Mária (keramikus)
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
384478
Forrás
Kiállítási katalógusfüzet - Geszler Mária keramikusművész kiállítása (Gulácsy Lajos Terem, Szeged, 1975)
Évszám
1975
Feltöltve
2019.11.22. 23:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.11.22. 23:30
1975, Archív felvétel
a falikerámia részlete egy kiállítási katalógusban
Összesen 22 fotó

Műlap története

21.10.08. 16:26
Megérintettem a "Sivatagi város - falikerámia" alkotást
19.12.01. 17:36
Szapet publikálta "Sivatagi város - falikerámia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.