Székesfehérvár, Palotai út

Az alkotás a Szedreskerti (Megváltó) temetőben található.

Készítés2004


Nem köztéri:Temető, sírkert
Rolf Singer
2019.11.17. 21:53
Nemrég egy rettentően érdekes síremlék-együttesre akadtam a Szedreskerti temetőben, a sírkert északkeleti sarkában, azonban a kőelemek egyikén sem találtam feliratot - nagy bánatomra alkotói szignót sem. Szerencsére kaptam egy remek tippet, így végül kiderült, ki is készítette ezeket a különleges faragásokat: Szabó Erika a Facebookon azt írta, hogy a tatai Kajla Ferencnél látott hasonló faragványokat, és lehet, ezeket is ő készítette. Eztán természetesen levelet írtam a kőfaragómesternek, és kiderült, hogy valóban az ő munkáiról van szó. Emlékei szerint úgy tizenöt éve készítette a síremlékeket, és elárulta, hogy azért nem látni neveket, mert a megrendelő házaspár jó egészségnek örvend, és az ajtók is - melyek mögött személyesebb faragások rejtőznek - csak akkor nyílnak majd ki, ha eljön az idő. A két sír valóban összetartozik - és azokat a földben lévő madár-dombormű köti össze.

A faragványokon tulajdonképpen a magyar nép egyik legősibb szakrális jelképe, az életfa szerepel, a fiókáit saját vérével tápláló pelikán pedig viszonylag gyakori keresztény szimbólum, mely az önfeláldozó szeretetet jelképezi (és az egyházi ábrázolásokon - ahogy itt is - a pelikánok csőre rendszerint rövid és hegyes). De nem mellesleg egy nehezebben észrevehető szarvas-alak is megjelenik az egyik sírkövön - érdemes tehát minden részletét alaposan szemügyre venni.
Források:
Kajla Ferenc levelei
További linkek
https://erdekesfehervar.blog.hu/2019/11/15/a_nevtelen_sir_rejtelye

Rolf Singer műlapja


Cím alapján hasonló

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383837
Feltöltve
2019.11.16. 21:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/1000 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 21:41

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383852
Feltöltve
2019.11.16. 22:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 22:26

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383851
Feltöltve
2019.11.16. 22:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 22:25

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383848
Feltöltve
2019.11.16. 22:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/640 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 22:24

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383849
Feltöltve
2019.11.16. 22:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/640 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 22:24

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383850
Feltöltve
2019.11.16. 22:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/320 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 22:24

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383740
Feltöltve
2019.11.15. 17:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.15. 17:56

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383843
Feltöltve
2019.11.16. 22:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 22:21

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383847
Feltöltve
2019.11.16. 22:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/100 • 26.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 22:23

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383841
Feltöltve
2019.11.16. 22:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 22:12

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383834
Feltöltve
2019.11.16. 21:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 21:39

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383739
Feltöltve
2019.11.15. 17:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/160 • 26.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.15. 17:55

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383831
Feltöltve
2019.11.16. 21:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 21:35

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383832
Feltöltve
2019.11.16. 21:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 21:36

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383836
Feltöltve
2019.11.16. 21:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/800 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 21:41

"Síremlék-együttes" c. alkotás fotói Székesfehérvár településről

Feltöltő
Azonosító
383835
Feltöltve
2019.11.16. 21:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/640 • 30.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.16. 21:40
Összesen 16 fotó

Műlap története

19.11.17. 21:53
A közösség publikálta Rolf Singer "Síremlék-együttes" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.