Győr, Jedlik Ányos utca 3.
További képek a Fotólistában

Győr
Jedlik Ányos utca 3.

Felállítás1993

Hefter László (üvegművész)
Csizmazia József (díszműkovács)
Nyúli Imre (tervező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.11.07. 05:14
Győr belvárosában található a cégér, az épület falára merőleges elhelyezéssel. Minden eleme kovácsoltvasból van. A tartórúd alatt ez a felirat: HOFFMANN 1899. Alatta, a címeralakzatban három eszköz három tevékenységre utal. Egyik egy esernyő: esernyők javítására. A másik egy olló: ollók javítására. A harmadik egy húsbárd és hosszúpengéjű kés: konyhaeszközök élezésére.

Az iparcikk bolt utcai homlokzatán is megismétlődik ugyanez az embléma és a Hoffmann 1899 felirat. Ezen kívül van egy ajtónyílás és egy ablakos kirakat, melyeket négy fatábla zár le. Nyitvatartási időben kitárva: a táblákon sok régi reklám között még kétszer megjelenítik az esernyős, ollós, késes emblémát. A 14 kisebb és 2 nagyobb magyar és külföldi "békebeli" reklámtábla között a FINOMACÉL-ÁRÚ KÖSZÖRŰS és az ESERNYŐ-JAVÍTÓ felirat is látható.

A cégért 2005-ben az év cégérének választották. Az erről szóló cikkben 12 évvel az előtti, azaz 1993-es készítést és elhelyezést írnak.

2005 legjobb cégérének választotta egy szakértői zsűri a Hoffmann család győri üzletének díszét. Ezt olvashatjuk: " A köszörűsüzlet több mint száz éve száll apáról fiúra – illetve lányra, hiszen ma már Nyuliné Hoffmann Klára viszi a boltot. … Nyuli Imréné Hoffmann Klára éppen a Kisalföldben látta meg a pályázat kiírását, s nem volt kétséges, hogy benevezi köszörűs, esernyőjavító és finomacéláru-üzletének díszét, a stílszerűen ollót és késeket ábrázoló ólomüveg cégért. Amely, bár régi darabnak néznénk, „alig” tizenkét éve került fel a Kreszta-házra, az üzlet ajtaja fölé, ékes példájaként a hagyományápolásnak. A míves cégér, amelyet Hoffmann Klára férje, a családi üzletből jelentős részt vállaló Nyuli Imre tervezett, Csizmazia József kovácsolt, s Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész öntött végső formába, a hozzá tartozó, szintén ólomüveg reklámtáblával együtt méltó dísze a történelmi belvárosnak."

Ebből kiderül, hogy a piros esernyő azért áttetsző, mert ólomüveg berakású.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://www.kisalfold.hu/gyor-es-kornyeke/gyori-lett-az-ev-cegere-805762/

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
382698
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.07. 05:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/200 • 12.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.07. 05:06

382699
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.07. 05:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.07. 05:06
2019. május

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
382700
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.07. 05:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/200 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.07. 05:07
2019. május

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
382701
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.07. 05:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.07. 05:07
2019. május

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
382702
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.07. 05:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/250 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.07. 05:08

382703

382704
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.07. 05:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/640 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.07. 05:09
2019. május

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
382705

519023
Feltöltve
2023.03.15. 11:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 44mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.03.15. 11:07

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
519024
Feltöltve
2023.03.15. 11:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 95mm • ISO500

519025
Feltöltve
2023.03.15. 11:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 48mm • ISO500

519026
Feltöltve
2023.03.15. 11:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 38mm • ISO500

519027
Feltöltve
2023.03.15. 11:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 85mm • ISO500

519028
Feltöltve
2023.03.15. 11:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.03.15. 11:07

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
532791
Feltöltve
2023.07.12. 18:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ37/10 • 1/400 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.12. 18:20

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
532792
Feltöltve
2023.07.12. 18:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ37/10 • 1/500 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.12. 18:20

Adalék vagy máshol

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
382706
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.07. 05:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.07. 05:10
2019. május

"Esernyős cégér" c. alkotás fotói

Alkotók
Hefter László (üvegművész)Csizmazia József (díszműkovács)Nyúli Imre (tervező, közreműködő)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
382707
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2019.11.07. 05:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/800 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.11.07. 05:10
2019. május
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.07.12. 18:20
2 új fotót töltöttem az "Esernyős cégér" műlaphoz
23.05.25. 10:43
Megérintettem az "Esernyős cégér" alkotást
23.03.15. 11:07
6 új fotót töltöttem az "Esernyős cégér" műlaphoz
19.11.07. 05:14
Keszthelyi Sándor publikálta "Esernyős cégér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.