I. világháborús emlékmű

Jászjákóhalma, Templom tér

Jászjákóhalma
Templom tér
A falu főutcáján. Nehéz észrevenni, mert két ház között áll. Közel van...Teljes szövegA falu főutcáján. Nehéz észrevenni, mert két ház között áll. Közel van a Mária-oszlophoz és a templomhozKevesebb szöveg

Felállítás1924. május 29.


Szende András
2009.03.09. 00:12
A felirata szerint 1923-ban állittatta "Jászjákóhalma község közönsége". Később kiegészítés került a talapzatra, így- egyelőre-ez a második világháború helyi áldozatainak emlékműve is. Érdekes, hogy 1938-1945-ös dátum szerepel.
A főalak honvéd fegyverzetben egyik kezében zászló, másikban babérkoszorú. A talapzat két oldalán az elesettek nevei.
Hertymorty
2011.06.29. 23:12
Hivatalos felavatására 1924. május 29-én került sor.
Forrás: Szikszai Mihály - Az I. világháború „hősi emlékei” Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 378. o. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve (Szolnok, 1999)
Ády
2015.01.15. 15:58
"A község még 1915-ben elhatározta, hogy emléktáblát állít a nagy háború hősi halottainak. Az 1923. május 19-én tartott gyűlésen a HEMOB képviseletében megjelent Schaeffher Béla ny. huszárkapitány és ismertette a HEMOB javaslatát a "hősi emlékművel" kapcsolatban. Ezt követően úgy döntött a képviselőtestület, hogy az eredeti elképzelést megváltoztatja, és az elesettek emlékét egy szoborral tiszteli meg. A bemutatott tervek közül Siklódy Lőrinc szobrász elképzelését fogadták el.
Az 1924. április 7-én tartott közgyűlésen már a szobor elhelyezését tárgyalták. Az első elképzelések alapján a szobrot az iskola előtti téren akarták felállítani. Az emlékmű avatására 1924. május 29-én került sor. A megnyitó beszédet Vozárik Antal a helyi szoborbizottság elnöke tartotta. Öt követte dr. Czettler Jenő ünnepi beszéde.
A szobor magas talapzaton álló katona, egyik kezében zászlót, másik kezében babérkoszorút tart. A talapzaton tüntették fel a 127 hősi halott nevét. Az emlékmű anyaga műkő, a szobor 2,2 m magas, az alapzat magassága 2,5 m.
Források:
Zounuk 14. (A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve. Szolnok, 1999) Szikszai Mihály: Az I. világháború "hősi emlékei" Jász-Nagykun-Szolnok megyében / 369. o.



Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Jászjákóhalma településről

Feltöltő
Azonosító
14741
Feltöltve
2009.03.07. 23:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.07. 23:03

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Jászjákóhalma településről

Feltöltő
Azonosító
14742
Feltöltve
2009.03.07. 23:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.07. 23:06

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Jászjákóhalma településről

Feltöltő
Azonosító
14743
Feltöltve
2009.03.07. 23:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.07. 23:15

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Jászjákóhalma településről

Feltöltő
Azonosító
169402
Feltöltve
2014.06.23. 17:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.06.23. 17:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Jászjákóhalma településről

Feltöltő
Azonosító
169403
Feltöltve
2014.06.23. 17:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.06.23. 17:47

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Jászjákóhalma településről

Feltöltő
Azonosító
169404
Feltöltve
2014.06.23. 17:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.06.23. 17:47
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.05.26. 11:58
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "I. világháborús emlékmű" feltöltésünket!
15.01.15. 18:06
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.11.01. 19:15
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.06.23. 17:47
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
14.06.23. 17:47
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
14.06.23. 17:46
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz!
10.06.22. 14:36
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
09.03.09. 00:12
Szende András publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.