Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai IV.

Tázlár, Árpád u. 4.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vincze Ferenc és Vincze Tamás, valamint a Kazi Antal és Tisóczki István családja adománya

Felállítás1958

Kopp Ferencz (iparművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.11.03. 19:54
A templom 1950-ben épült. A templomot 1958-ban avatták föl. Az üvegablakok, a szignó szerint, 1958-ban készültek. „ Az üvegablakokat a családok ajánlották fel, így jelenítve meg a teljes üdvösség történetet.”
Néha leírom, hogy manapság templombelsőt fényképezni általában úgy lehet, ha az ember alkalmazkodik a miserendhez és akkor látogatja meg a templomot.
Vagy szerencséje van. Mint pl. most. A templom külsőt fényképezgettem – szobrok persze… - miközben egy mamóka a templom előtti a járdát tisztította. Ő szólított meg, - nem ártott – mi célból fotózgatok? Kívülről látszott, hogy ólomüveg ablakok vannak a templomon (+ nem lehetett „megérinteni”) én is kérdeztem: be tudna-e engedni a templomba? Mit ád Isten? IGEN!
(Aztán a fotózgatás közben kiderült – és nagyon szívélyes volt – hogy Ő a plébános édesanyja…)
Az ablakok adományozója: Vincze Ferenc és Vincze Tamás, az ablak verse: „Dicsőség Istennek, békesség a jóakaratú embereknek”. Ez egy rövidített idézet, teljességgel így használatos „Dicsőség a magasságban Istennek!
És a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (Lk 2.15.)
valamint Berta István és Berta János, az ablak verse: „Szeresd az urat és tartsd meg parancsolatait”.
I II III Iv V VI VII VIII IX X”. (Nem autentikus idézet.)
Források:
https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=9
https://www.bacskiskun.hu/latnivalok/katolikus-templom-1
https://www.utazzitthon.hu/latnivalo/tazlar/maria-vilag-kiralynoje-plebaniatemplom-22582

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai IV." c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (iparművész)
Település
Tázlár
Feltöltő
Azonosító
382209
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/30 • 6.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.11.03. 19:42

"Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai IV." c. alkotás fotói

Alkotó
Kopp Ferencz (iparművész)
Település
Tázlár
Feltöltő
Azonosító
382210
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/30 • 11.6mm • ISO250

382211
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/60 • 22.4mm • ISO220

382214
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO220

382212
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/40 • 22.4mm • ISO400

382213
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/40 • 20.6mm • ISO400

382215
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/60 • 22.4mm • ISO250

382216
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/50 • 22.4mm • ISO400

382217
Feltöltve
2019.11.03. 19:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/30 • 22.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.11.03. 19:42
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.11.03. 19:54
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Tázlári Mária Világ Királynője-templom üvegablakai IV." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.