A Millennium Háza vázái

Budapest
XIV. kerület, Olof Palme sétány 1.

Avatás2019. október 26.
Avatás1885

Kauser Gyula (tervező, közreműködő)
Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)
Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2019.11.03. 19:54
Az épület az 1885. évi Országos Kiállításra épült Műcsarnoknak. Kauser Gyula és Pfaff Ferenc tervezték. A millenniumi ünnepségek idején a kiállítás Egészségügyi Csarnoka volt. Volt hadikórház, a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye, étterem, Magyar Alkotóművészek Háza, majd bezárt. Évekig üresen állt és az állapota romlott. 2017 végén elkezdődött a felújítása. Gyakorlatilag csak a főfalak maradtak. A Zsolnay díszeket a párkányszobrokon kívül leszedték, restaurálták. 2019 október 26.-án adták át a felújított épületet Millennium Háza néven. A felújítás során rekonstruálták azokat az eredeti elemeket, amik az évek során eltűntek. Ezek voltak a két bejárat melletti 2-2 váza, és az épület négy sarkán a fali kutak.
A vázák a két bejárat mellett fülkékben állnak. A fülke borítása pirogránit. A vázákon egy kisebb és egy nagyobb férfifej látható. Nem olvastam róla, de feltételezem, hogy ha az épület minden dísze Zsolnay pirogránit, ezek is azok.
Feldolgozás alatt...

"A Millennium Háza vázái" c. alkotás fotói

Alkotó
Kauser Gyula (tervező, közreműködő)Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382192
Feltöltve
2019.11.03. 19:32
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/292 • 1.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 19:32
Feldolgozás alatt...

"A Millennium Háza vázái" c. alkotás fotói

Alkotó
Kauser Gyula (tervező, közreműködő)Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382193
Feltöltve
2019.11.03. 19:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/900 • 6.5mm • ISO400

382195
Feltöltve
2019.11.03. 19:32
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/187 • 1.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 19:32
Feldolgozás alatt...

"A Millennium Háza vázái" c. alkotás fotói

Alkotó
Kauser Gyula (tervező, közreműködő)Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382196
Feltöltve
2019.11.03. 19:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/450 • 13.8mm • ISO200

382197
Feltöltve
2019.11.03. 19:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/280 • 18.9mm • ISO100

382198
Feltöltve
2019.11.03. 19:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • 9.3mm • ISO320

382199
Feltöltve
2019.11.03. 19:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • 8.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 19:33
Feldolgozás alatt...

"A Millennium Háza vázái" c. alkotás fotói

Alkotó
Kauser Gyula (tervező, közreműködő)Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382200
Feltöltve
2019.11.03. 19:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • 17.5mm • ISO250

382201
Feltöltve
2019.11.03. 19:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • 35.4mm • ISO200

382202
Feltöltve
2019.11.03. 19:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/900 • 8.9mm • ISO400

382203

382204
Feltöltve
2019.11.03. 19:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/400 • 7.1mm • ISO400

382194
Feltöltve
2019.11.03. 19:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/950 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 19:32

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"A Millennium Háza vázái" c. alkotás fotói

Az épület 1940-ben
Alkotó
Kauser Gyula (tervező, közreműködő)Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382208
Forrás
Feltöltve
2019.11.03. 19:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 19:34
Archív felvétel
Az épület 1940-ben
Feldolgozás alatt...

"A Millennium Háza vázái" c. alkotás fotói

Alkotó
Kauser Gyula (tervező, közreműködő)Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382206
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2019.11.03. 19:33
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • 8.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 19:33
2014. november
Feldolgozás alatt...

"A Millennium Háza vázái" c. alkotás fotói

Alkotó
Kauser Gyula (tervező, közreműködő)Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382207
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2019.11.03. 19:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/80 • 20.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 19:34
2014. november
Feldolgozás alatt...

"A Millennium Háza vázái" c. alkotás fotói

Alkotó
Kauser Gyula (tervező, közreműködő)Pfaff Ferenc (tervező, közreműködő)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
382205
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2019.11.03. 19:33
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/160 • 4.2mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.03. 19:33
2015. július
Összesen 17 fotó

Műlap története

20.10.20. 17:39
Megérintettem az "A Millennium Háza vázái" alkotást
20.06.23. 18:26
Megérintettem az "A Millennium Háza vázái" alkotást
20.06.06. 16:26
Megérintettem az "A Millennium Háza vázái" alkotást
19.11.03. 19:54
Dénes Ildikó publikálta "A Millennium Háza vázái" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.