Révkomárom (Komárno), Európa Udvar

Angol cím:Gáspár Alapy

Az alsó udvar bejáratától, tehát Bél Mátyás szobrától a jobb oldali út...Teljes szövegAz alsó udvar bejáratától, tehát Bél Mátyás szobrától a jobb oldali út mentén, a Görgey-szobrot megelőzően.Kevesebb szöveg

Avatás2018. december 21.

Göröntsér Vera
2019.10.29. 18:53
Megszületett az Európa Udvar 21. alkotása, azaz az elmúlt év utolsó napjaiban megtörtént felavatása. Az, hogy sikerült odamenni, "véletlen". Akkor hiába voltam naprakész, nem volt alkalmas utazni, de később el is felejtkeztem róla.
Most adódott egy nap, kerestem a jegyzeteimben. A fejemben annyi, el kéne jutni Révkomáromba (és környékére), több okból. A konkrét úti célt leíró valamennyi jegyzetem eltűnt, alaposan körülnézve került elém az elmulasztott avatás. Be kellett kanyarodni az udvarba, mint kb. fél éve is legutóbb.
Valamikor volt kezemben egy leírás, ami mutatta az itt megvalósult és tervezett alkotások listáját. Nem mondom, hogy az időpontokban nem volt eltérés. Most mégis meglepett, hogy a szobor talapzatán a szignó mellett a 2012-es év szerepel Azóta várakozik? Most körbenézve úgy tűnik, olyan embernek állítottak emléket, akit (ma) "észak és dél" is magáénak vall. Fentit erősíti, hogy a leleplezésen mind Észak- és Dél- Komárom Városa részt vett a Palatinus Polgári Társasággal karöltve.
Alapy Gáspár (1880-1945) Komáromban született. Tanulmányait Pozsonyban végezte, ahol (és Budapesten is) jogot tanult. Szülővárosában kezdődött karrierje (aljegyző, főjegyző), 1907-ben, tanulmányai befejezése után a komáromi városházán kezdett dolgozni. Időközben egyéves önkéntes tiszthelyettes-képző szolgálatra vonult be, így az első világháború idején szolgálatra vezényelték.
Trianon. Észak-Komáromból kiutasították, de Dél-Komáromban (akkor Magyar Királyság) főjegyzői állásra invitálták. 1921 és 1928 között pályája a polgármesteri tisztségig ívelt. "Nevéhez fűződik a városi székház, a pénzügyi palota, két templom, ugyanannyi imaház, három iskola, rendőrségi székház, adóhivatal, pénzügyi laktanya, vasutas-lakótelep, strandfürdő, stb. építése. Akkor nyitotta meg kapuit a népkönyvtár, a mozi, a magán zeneiskola. A város lakóinak száma polgármestersége alatt háromszorosára emelkedett." Meg kell említeni, mindez a kormányzó elismerésével.
Az első bécsi döntés után – tekintettel a városépítés területén szerzett tapasztalataira – az egyesített Komárom polgármesterévé nevezték ki. 1944-ben azonban nyugdíjba vonult.
A német megszállást követően nem tudta elfogadni a kormányzat rendeleteit, fellépett az antiszemitizmus, a zsidótörvények és a deportálások ellen. Nyugdíjba vonulását követően közel hónappal „zsidó-pártolás” vádjával tartóztatták le, bebörtönözték, majd Dachauba szállították, ahol mártírhalált halt.
Az ábrázoláson az egykori polgármester kezében tartja a város kulcsát, ami Komárom címerének, a komáromi vár képét mutató motívumában végződik.
Források:
https://sziakomarom.sk/ujabb-szoborral-gazdagodik-az-europa-udvar-december-21-en-leplezik-le-alapy-gaspar-szobrat/

Közös gyűjteményben
Európa udvar Révkomárom

Cím alapján hasonló

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380866
Feltöltve
2019.10.29. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • 5.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:31

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380845
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 18.7mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:30

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380846
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 18.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:30

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380862
Feltöltve
2019.10.29. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 33mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:31

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380849
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 39.6mm • ISO250

380848

380868
Feltöltve
2019.10.29. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/250 • 19.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:31

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380867
Feltöltve
2019.10.29. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/125 • 19.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:31

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380850
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 39.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:30

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380853
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 65.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:30

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380851
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 99.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:30

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380852
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 99.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:30

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380865
Feltöltve
2019.10.29. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • 5.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:31

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380869
Feltöltve
2019.10.29. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/160 • 142.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:31

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380864
Feltöltve
2019.10.29. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/125 • 10.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:31

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380863
Feltöltve
2019.10.29. 11:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 99.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:31

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380847
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • 5.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:30

"Alapy Gáspár" c. alkotás fotói Révkomárom (Komárno) településről

Feltöltő
Azonosító
380844
Feltöltve
2019.10.29. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/200 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 11:30
Összesen 18 fotó

Műlap története

16 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg az "Alapy Gáspár" feltöltésünket!
17 napja
Göröntsér Vera publikálta "Alapy Gáspár" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.