Szent Mihály arkangyal

Csorna, Szent István tér

Angol cím:Saint Archangel Michael

Csorna
Szent István tér
A Premontrei apátság udvarán

Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Bertha János
2019.10.29. 15:44
A premontrei rend 2021-ben ünnepli alapításának 900. évfordulóját.
Csornán folyamatosan szépül és épül az apátság temploma, rendháza és környezete…

A Csornai Premontrei Apátság védőszentje Szent Mihály főangyal. („Mihály (a héb. Mikaél, 'ki olyan, mint az Isten?', lat. quis ut Deus névből): főangyal, arkangyal, a mennyei seregek fejedelme.”)[1]
„Az angyaloknak nincsenek szülőik és rokonaik; nincs születésük és haláluk, nincsenek viszontagságaik és háborúságaik. Mégis van történetük. Sőt minden angyalnak három története is van: az egyik egyéni sorsukról szól; egy másik üdvtörténeti szerepüket beszéli el, és egy harmadik az őket tisztelő emberek lelkébe és szívébe rajzolódik. Minden angyalnak megvan mind a három története; de a másodikat és harmadikat kevésnek ismerjük. Legtöbbet tudunk éppen Szent Mihályról, és ha ő így közelebb kerül hozzánk, rajta keresztül meg tudjuk sejteni és szeretni azoknak is az életét, kiket hálás és szerető áhítatunk csak a Mindenszentek litániájában fog egybe: Mindnyájan szent angyalok és főangyalok, könyörögjetek érettünk! …” [2]

A műlapon bemutatott szobrát az apátság kerti kapuja fölött látjuk.
"... Lizéna szegélyezte íves nyílás, az oromzat két szélén copf, lángdíszes urna, a csúcsán Szent Mihály angyal", - amint legyőzi a Sátánt. [3]

„Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.” (XIII. Leó pápa) [4]
Források:
[1] http://lexikon.katolikus.hu/M/Mih%C3%A1ly.html
[2] http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/SCHA_katol_72.html (Schütz Antal: Szent Mihály arkangyal)
[3] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Budapest 1953)
[4] http://www.hagiosz.net/?q=szentmihalyima
-https://www.magyarkurir.hu/hirek/megujult-csornai-premontreiek-konventkapolnaja
-https://www.kisalfold.hu/kisalfold/rabakoz/atepitik-a-premontrei-parkot-csornan-6183324/

Bertha János műlapja


Kapcsolódó
Szent Norbert

Cím alapján hasonló

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
380732
Feltöltve
2019.10.28. 17:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/160 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.28. 17:29

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
380733
Feltöltve
2019.10.28. 17:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/500 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.28. 17:30

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
380734
Feltöltve
2019.10.28. 17:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.28. 17:30

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
380736
Feltöltve
2019.10.28. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.28. 17:31

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
380731
Feltöltve
2019.10.28. 17:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/160 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.28. 17:29

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
380730
Feltöltve
2019.10.28. 17:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.28. 17:28

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
380735
Feltöltve
2019.10.28. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.28. 17:31

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442239
Feltöltve
2021.05.16. 18:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:20

"Szent Mihály arkangyal" c. alkotás fotói

Település
Csorna
Feltöltő
Azonosító
442240
Feltöltve
2021.05.16. 18:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.05.16. 18:20
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.05.16. 18:20
2 új fotót töltöttem a "Szent Mihály arkangyal" műlaphoz
19.10.29. 15:44
A közösség publikálta Bertha János "Szent Mihály arkangyal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.