Ondódi hősi emlékmű

Torony, Szabadság utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Országzászlós emlékmű
Angol cím:World War Memorial

Torony
Szabadság utca
Ondód falurészen, a temetőhöz vezető út mellett

Avatás1934. október 7.

Orbán Róbert
2019.10.28. 11:23
Ondódot 1950-ben csatolták Toronyhoz. Ebből következően az első világháborúban elesett hősöknek a település még önállóan állított emlékművet. Érdekesség, hogy a készítő a szentkoronát nem a címeren helyezte el, hanem eléje tette. A turulmadárral is ékesített emlékmű országzászlóval egészül ki. (Ez utóbbi csupán egy fémből készített zászlórudat jelent.)
Az avatásra 1934. október 7-én került sor. [1]
A talapzat hátoldalára később felkerült a második világháborúban meghalt ondódiak katonák neveit felsoroló tábla is.
Az emlékmű készítője: Gyergyák Jenő. [2]
Gyergyák 1893-ban Nagykanizsán született. Strobl Alajos szakiskolájában tanult szobrászatot. 1924-től volt önálló kőfaragó és szobrász iparos. Szombathelyen előbb a Sas utcában, majd a Szent Márton utcában volt a műhelye. [3] Később Náraiban élt.
Források:
[1] Hősi emlékművet állított Ondód község - Kis Ujság, 1934. október 12. 7. p. - https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/KisUjsag_1934_10/?query=Ond%C3%B3d%20%2B%20eml%C3%A9km%C5%B1&pg=133&layout=s (előfizetéssel)
[2] Feiszt György - Jagadics Péter: Kőbe vésett emlékezet, a nagy háború emlékhelyei Vas megyében, 2019., 146. p.
[3] Magyar ipar almanachja - Gyergyák Jenő, Budapest, 1929. 420. p. - https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_28_030_01/?query=Gyergy%C3%A1k%20szobr%C3%A1sz&pg=673&layout=s

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
380574
Feltöltve
2019.10.27. 20:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 7.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.27. 20:00

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
380580
Feltöltve
2019.10.27. 20:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 5.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.27. 20:27

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
380581
Feltöltve
2019.10.27. 20:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.27. 20:31

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
380582
Feltöltve
2019.10.27. 20:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.27. 20:34

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
380583
Feltöltve
2019.10.27. 20:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.27. 20:38

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
380584
Feltöltve
2019.10.27. 20:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 10.1mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.27. 20:41

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
380588
Feltöltve
2019.10.27. 20:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 6.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.10.27. 20:51

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392599
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:47
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392600
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:47
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392601
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:48
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392602
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/640 • 6.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:48
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392603
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:49
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392604
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/640 • 9.2mm • ISO100

392605
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/160 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:50
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392606
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/640 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:51
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392607
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/800 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:51
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392608
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/640 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:52
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392619
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/125 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:52
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392620
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/200 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:53
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392621
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/160 • 14mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:54
2019. február

"Ondódi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torony
Feltöltő
Azonosító
392622
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.01.23. 20:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/200 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.23. 20:54
2019. február
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.01.18. 13:53
Az "Ondódi hősi emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.23. 20:54
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:54
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:53
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:52
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:52
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:51
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:51
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:50
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:49
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:49
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:48
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:48
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:47
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
20.01.23. 20:47
1 új fotót töltöttem az "Ondódi hősi emlékmű" műlaphoz
19.10.28. 11:23
Orbán Róbert publikálta "Ondódi hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.